Archív

Gyújtsuk fel az iskolát!

school fire3

Én még lent voltam a sötétben egy doboz gyufával, amikor Zoli meg Rabó fölszaladtak, és becsukták rám a pinceajtót. Belülről rúgtam, ütöttem, de egyszerűen nem akart nyílni. Hiába vannak azok a kis szellőzők a főutca felé, meg se mozdult a levegő. Majdnem megfulladtam. (Hartay Csaba pirotechnikai novellája)

1988 szeptembere. Shado iskola után elugrik Bimbi barátjához. Várja őket a városközpontban omladozó, leégett iskola épülete.

– Cső Bimbi, helyzet? – Shado mosolyogva nyújtja a kezét.

– Semmi, mi lenne? Úgy tudod ezt kérdezni, mintha nem egy padban ülnénk évek óta. Átmászunk a hármasba, ahogy beszéltük nagyszünetben, ennyi. Anyu megtiltotta, de talán nem veszi észre. Most nincs is itthon, még szerintem visszament valamiért az ÖKI-be.

– A régi hármas. Mindig mesélsz róla, most végre megnézzük belülről. Miért aggódik anyukád?

– Te nézed meg végre, én már ott élem az életemet, ha nem a suliban rohadok, vagy otthon a 64-es előtt. Nagyon jó hely, meglátod. – válaszolja átéléssel Bimbi.

– Tudom, hogy kalandos a terep, ennyi kívülről is látszik. Ezért félt anyukád?

– Csak leégett pár éve az egész épület, és a fene tudja, veszélyek is lehetnek, de attól izgalmas. Eleget vigyáznak ránk a tanárok, legalább délután jusson egy kis szabadság nekünk. – mosolyodik el Bimbi.

– Anyámék is minden szarért aggódnak, de azért eljárunk pirózni a garázsok közé, meg a Kígyófához is, le kell szarni. Hol megyünk át?

– Gyere.

Átsétálnak a lakótömb mögötti játszótéren, majd elérnek egy magas kerítéshez. Bimbi megmozdítja az egyik kerítésvasat, körülnéz, és óvatosan eltolja.

– Ki feszítette ezt ki? – kérdi Shado.

– Mit tudom én, talán Rabó, még régebben. Gyere utánam.

Átbújnak a kerítés rései közt, majd belépnek a leégett iskola udvarába. Odabent repedezett betonplacc, gyomok, égett papírhulladék, szénfekete ajtók, ablakkeretek az épületen. Bimbi visszatekint az erkélyük felé, hogy nem nézi-e őket valaki, majd puha léptekkel beoson az egyik nyitott ajtón. Shado a repedezett mennyezetet kémlelve megáll a bejáratnál.

– Mi van? Gyere már! – szól neki vissza Bimbi a lépcsőfordulóról.

– Megyek, nyugi, nem veszélyes? Úgy néz ez ki, mintha most akarna ránk omlani.

– Mi veszélyes? Ne szarjál már, nem fog összedőlni, nyugi. Tudom a járást.

– Jól van, na, a Kígyófára meg te nem mernél elsőre felmászni. – mormogja Shado.

Felmennek a lépcsőn. Bimbi belép az egyik szobába. Bent foltokban kiégett nyikorgó parketta, üresség és fény. Az ablakok a főutcára néznek. Shado követi őt, ellopakodnak az ablakokig.

– Bazmeg, most ne lásson meg senki, hogy itt figyelünk a régi hármasban. Tök jó a kilátás. Ott, lent a főutca, mennek az autók, nézd. Na, itt se jártam még. – mondja Shado, miközben kipillant a csukott ablakon.

– Hát, igen, az nem lenne jó, ha valaki szemből kiszúrna, hogy itt garázdálkodunk.

– Mi volt ez régen? Tanterem? – kérdi halkan Shado.

– Nem tudom, sosem jártam itt, amikor ment a tanítás. Az is lehetett, bár annak szerintem elég kicsi. Lehet, hogy tanári volt. Fasz tudja. Menjünk.

– Hova?

– Mi van? Mennél már haza? Ne fossál, mondtam, hogy minden nap itt garázdálkodunk. Mit gondolsz, miért hívjuk Grundnak Rabóékkal? Gyere, mutatok valamit, lemegyünk a pincébe. Ott szoktunk gyújtogatni. Múltkor jött hozzánk Cséke Zoli, tudod, az unokatesóm. Elégettünk odalent egy csomó régi könyvet, újságot, hungarocellt, mindent, amit találtunk. Rohadt nagy füst volt. Én még lent voltam a sötétben egy doboz gyufával, amikor Zoli meg Rabó fölszaladtak, és becsukták rám a pinceajtót. Belülről rúgtam, ütöttem, de egyszerűen nem akart nyílni. Hiába vannak azok a kis szellőzők a főutca felé, meg se mozdult a levegő. Majdnem megfulladtam.

– Nem tudták, hogy bent vagy még? Durva. Ezt nem is mesélted még. Füstmérgezést is kaphattál volna, vagy mit. Nem? – kérdi Shado.

– Nem meséltem, mert nem akartam, hogy rajtam röhögjenek az osztályban. Ne is mondd senkinek. Nagyon szar volt. Nem tudom, mit hittek Zoliék. Akkora füst volt, hogy azt gondolhatták, én már rég kiszaladtam. Még jó, hogy nem mentek messzire, és meghallották, ahogy dörömbölök az ajtón.

– Bazmeg, megértem, miért aggódik anyukád, meg is halhattál volna. – mondja döbbenten Shado.

– Szerencsém volt. De azért kurvára haragudtam rájuk, gondolhatod. Lent hagynak abban a sötétben, füstben. Utána meg anyu rögtön kiszúrta, hogy valami nem stimmel velem. Nem elég, hogy szarul voltam a sűrű füsttől, de még füstszagtól bűzlött a ruhám is. Rögtön rájött, hol jártam. Még bosszankodtam is, hogy miért kell nekünk titeket utánozni ezzel a hülye pirózással, elég titokzatos ez az épület amúgy is, nem kell ide a tűz.

– Főleg, hogy egyszer már leégett. – Shado elmosolyodik.

– Hát, az nagy húzás lett volna, ha még egyszer felgyújtunk egy leégett épületet. De szerencsére nem lett semmi, másnapra szépen elaludt a füstölgő papírkupac. – mondja elgondolkodva Bimbi.

– Ez az? Ez a pincelejáró? – kérdi Shado, ahogy újra kiérnek az egykori iskola udvarára.

– Aha.

– És hogyhogy nyitva vannak ezek az ajtók? – kérdi döbbenten Shado.

– Ezt Rabótól kérdezd meg, ő a nagy zármester. Szerintem simán csak berúgta mindet.

– Tényleg, ki van törve a zár. – Shado a nyitott pinceajtó egyik szárnyát nézegeti.

Bimbi gyufát gyújt, majd lelépeget a lépcsőn. Shado megint megtorpan.

– Mi van már megint?

– Semmi. Nem fogja ránk vágni a szél az ajtót, ha lent leszünk? Nem azt mondtad az előbb, hogy belülről nem tudtad kinyitni? – kérdi Shado.

– Ez már régebben volt, azóta megberheltük úgy a zárat, úgyhogy belülről is nyílik. – Bimbi visszajön a lépcsőn, megmutatja Shadónak, hogy oké. Becsukja az ajtót, majd nyitja is.

– Ennyi?

– Ennyi hát. Na, gyere, mutatok igazán ijesztő helyiségeket.

A gyufa halovány lángjával leosonnak a lépcsőn. Odalent dohos füstszag. Gyenge fény dereng itt-ott a pince koszos szellőzőin át.

– Elaludt?

– Jóhogy, alig van itt lent oxigén.

– Bazmeg, még az kell, hogy megfulladjunk. – mondja ijedten Shado.

– Nyugi, csak hülyültem, a menetszél oltotta el a lángot, ahogy jöttünk le a lépcsőn. Ezt nézd. – Bimbi újabb gyufát gyújt, majd leguggol az egyik sarokban.

– Mik ezek? Újságok? Kockás? Azta! Mennyi? – kérdezgeti Bimbit lelkesen Shado.

– Húsz, harminc. Sok. De nézd, mind megégett. Látod, ezen a lapon például megpörkölődött Rahan sárga sérója. – Bimbi belelapoz az egyik újságba, majd újabb gyufát gyújt.

kockas 01 58

– Miért nem viszünk belőle? – kérdi Shado.

– Az épeket Rabóék azonnal elhordták. Ezek itt már mind égettek, látod. Tiszta korom az összes. Van pár sértetlen lap, de úgy meg nem lehet képregényt olvasni, ha a fele fekete.

– Gyújtsál csak egy újabb gyufát, mikoriak ezek a számok, meg akarom nézni. Már amelyikről le lehet olvasni. Itt van, basszus. 1980, 81, megint 80. 1982, 1980. 84. Ezek rohadt régi képregények, talán az elsők is itt vannak. Mi a faszt kerestek ilyen újságok egy általános iskolában? – kérdi Bimbi felé fordulva Shado a félhomályban.

– Fene tudja, talán volt könyvtára a sulinak, és járatták. Lehet.

– Hoppá. Ez mi volt? Te is hallottad? – Shado ijedten néz Bimbire.

– Aha. Valami zaj volt. Na és? Lehet, hogy kintről jött, a főutcáról.

– Egy puffanás volt. Nem a fenti ajtót baszta be a szél?

– Az lehet, hoppá, gyerünk, nézzük meg. Remélem, nem megint Rabóék szórakoznak. – Bimbi újabb gyufát gyújt, majd elbotorkálnak a lépcsőig.

– Fasza, tök sötét van odafent. Ránk vágta a szél az ajtót. Vagy a haverjaid rémisztgetnek.- bosszankodik Shado, amint felpillant.

– Nyugi van már, az előbb mutattam, hogy simán nyílik belülről.

– És mi van, ha most mégsem? – kérdez vissza Shado.

– Várjál, nyugalom, gyújtok még egy gyufát. Oké. Ezen kívül már csak két szál van, úgy imádkozzunk. – mondja nevetve Bimbi.

– Kurva életbe. – Shado is elneveti magát, miközben felérnek a fenti ajtóig.

– Háromra. – Bimbi elkomorodik.

– Oké. Egy, két, há. – az ajtót egyszerre lökik meg belülről, mindkét szárnya kivágódik, neki a falnak.

– Na, mondtam, hogy nem kell betojni, Shadika. Nincs itt senki, csak a szél volt. Tényleg, idő mennyi? – kérdi Bimbi, miközben hunyorog a lenti sötétség utáni éles fényben.

– Négy tíz.

– Hoppá. Anyu biztos visszajött már. Húzás. Az utcáról fogunk érkezni, majd azt mondom, nálatok voltunk, sakkoztunk, ennyi.

– És ki nyert? – kérdi mosolyogva Shado.

– Most az egyszer te. – vágja rá Bimbi, miközben a kerítésrésen át sietve elhagyják a leégett iskolát.{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top