Archív

Legyen saját Shakespeare-ed

shakespeareportrait

Kállay Géza előadássorozata színészi kísérettel.

Lenni vagy nem lenni: ki ne tudná, hogy az itt a kérdés. Ki ne hallotta volna: Mit néki Hecuba, s ő Hecubának? William Shakespeare népszerűsége már saját korában irigység tárgya volt, és azóta „kortársunk”: darabjai a legjátszottabbak Angliától Japánig. Magyarországon a 19. század elejétől „házi szerző”.

Az sorozat folytatása a 2011 őszén tartott drámaértelmezéseknek, de azok is zökkenőmentesen bekapcsolódhatnak, akik csak most, a „második évadra” tudnak eljárni. Az előadások azoknak szeretnének segítséget nyújtani, akik bővebben kívánnak megismerkedni a korral, amelyben Shakespeare élt, többet szeretnének megtudni a színházakról, ahol darabjait először játszották, az akkori színészi játékról – hiszen Shakespeare nemcsak drámaíró, hanem színész is volt –, a színházak és a királynői-királyi udvar viszonyáról, a cenzúráról, tehát arról a közegről, amelyben a színdarabok megszülettek. Mindez azonban csak hasznos és érdekes adat marad, ha nem éljük át; az előadássorozat Fenyő Ervin színművész avatott tolmácsolásában egy-egy jelenetet a közönség előtt is megszólaltat, és főleg azt igyekszik megmutatni, milyen sokféleképpen értelmezhetjük és élvezhetjük a shakespeare-i drámaszövegeket.

Kállay GézaAz előadások magyar nyelven hangzanak el, de időnként rátekintünk az „angol eredetire” is, hogy a jelentések sokrétegűségét minél jobban értékelhessük. Shakespeare népszerűségéből arra következtethetünk, hogy már saját korában éppúgy tudott szólni az udvar művelt közönségéhez, mint a diákokhoz, vagy a színpad körül ácsorgó matrózokhoz: ennek szellemében ajánljuk a sorozatot mindazoknak, akik „saját Shakespeare”-rel szeretnének hazatérni, s így venni újra kézbe darabjait, így nézni drámáit a színpadon.

Az előadó Kállay Géza, az ELTE Anglisztika Tanszékének egyetemi tanára, aki huszonöt éve foglalkozik Shakespeare-rel; A nyelv határai: Shakespeare-tanulmányok című könyvének második kiadása 2006-ban jelent meg a Liget Kiadó gondozásában.

Az előadások:

február 29. IV. Henrik (Falstaff) március 7. Ahogy tetszik március 14. Hamlet (felújítás)

március 21. Vízkereszt (vagy amit akartok) március 28. Coriolanus április 11. Athéni Timon április 18. Lear király (felújítás) április 25. Téli rege

Időpont: szerda 17:30–18:30

Helyszín: ELTE BTK, Angol–Amerikai Intézet,

1088 Budapest, Rákóczi út 5, 031 terem

Részvételi díj:

a belépők a helyszínen – földszint, 031-es előadóterem – 1000 forintos áron kaphatók. Bérletvásárlás esetén alkalmanként az előadások ára 500 forint.

Kapcsolat: Kállay Géza 0630-488-82-45; kallay@ucsc.edu

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top