Archív

Kísérj ki, babám, síromig

kisrj ki babm sromig

Erre mit csinál a fia, beleszeret a kurvába, és inkább feleségül veszi. Mert a zsenik balfaszok [Király Kinga Júlia Jármok, asszonyok rovata]

Egy hete csak Milagrosra gondolok. Kivette a szabadságát végre, és Procidára utazott. Vitte magával az öreget is. Kifizetett három műtétet, a fia kubai repjegyét, plusz ezt a kirándulást. Rómáig repülővel mentek, ott megszálltak egy éjszakát, aztán vonattal le Nápolyig.

Tizennyolc euró volt a vonatjegy, Giulia, napokig liciteltem az árra, kilencvennyolc centről indultunk, s kilenc eurónál, lesz ami lesz, dupláztam egyet, így kettőt vihettem, quindi, összesen harminchat euró, a fapados Rómáig kettőnknek száz, Procidán is kaptam kedvezményt, mindig ugyanoda járok, évente engednek valamicskét az árból, most kivételesen egész sokat, asszem, szeretnek engem ottan, mondja, majd a hüvelyk- és mutatóujjával, mintha egy befőttesgumit tágítana, felnagyítja a strasszos telefonján a képeket, elég mulatságosak a hajnali U-bahnon a befőttes gumikkal és térerővel küszködő emberek, egy-egy nosferatu, a telefonok alulról világítják meg a szemek alatti árkokat, szájuk merevre zárva, ajkuk már nincsen is, az ujjukkal veszik a levegőt, s ha elmegy a térerő, különösen a Fraunhoferstrasse és Silberhornstrasse közt, fuldokolnak is, nem bírom a tempót, Mila, mondom, de vajon minek, mutogatja a piros falú házakat a meredélyen, piros, rózsaszín, kék falú házak, úgy jár a két ujja, mintha azokkal csipogna, te Giulia, én ott élek igazán, inkább kifizetem ennek is, csak jöjjön el velem, nem bírom ezt a tempót, ismétlem, már nem is emlékszem, mikor aludtam át egy éjszakát, a nénikém samponját használom, annyira megkövesedett a testem, huszonhat kilométer csak az oda meg a visszaút biciklivel, még kilenc óra benn, ha épp nem túlórázok, már a sarki patikába sincs erőm elvánszorogni, és itt, ebben a pirosfalú házban kivettem egy szobát, itt, ahol megismertem azt a másikat, mio dio, hogy szeretett az anyja, kényeztetett egy teljes nyáron át, Mila, én rosszul vagyok, ha szól a vekker, keresztbe áll a gyomromban a fájdalom, ha csak ki kell bújni a paplan alól, mert engem jobban szeretett, mint az előző nőjét, l’altra era stupidissima, ezt most kire érted, a pasira vagy az anyjára, kérdem, a pasit nem tudom, őt én szerettem, de az anyja odavolt értem, jaj, kucorodok össze, mi van, veti oda, már megint fáj, és mi lesz ezután, hogy elvállaltam még egy műszakot, plusz az olaszórák a recepción, az úgy volt, hogy feküdtem a parton, késő délutánra járt, néztem a tengert, jön egy csónakos, jön és jön, felém tart egyenesen, megállítja a motrot, kiszáll, rám néz, nekikapaszkodik az ösvénynek, felállok, és követem őt, érted, Giulia, la vita talvolta ti sembra cosi semplice di vivere, jaj, bárcsak mindig ilyen egyszerű volna, kapok a gyomromhoz megint, ő bemegy a házba, én megállok az erkély alatt, egyszer csak kinéz egy asszony, jöjjön be, cosina, így mondta, mióta meghalt a nagyanyám, sose hallottam még ilyen gyönyörűséget, úgy érted, kérdem, hogy a cucc quasi diminuito, pontosan, sei brava, Giulia, nem mondod, hogy cuccocskának hívott, pedig igen, sóhajtja, még ilyet, sóhajtom erre én, és akkor bementem, és két hónapig alig jöttem onnan ki, na jó, néha lejártam fürdeni, meg a végén utána eredtem, mert volt neki az a másik nője, és megkértem, hogy jöjjön haza, legalább az utolsó éjszakákat töltse velem, hát, én most egy egyedül töltött éjszakával is beérném, csak aludhassak, míg fel nem kel a nap, és azóta minden évben visszajárok, az volt a legszebb nyaram, Mila, nem tudsz egy jó albérletet, ki kell költöznöm otthonról, ma éjjel is egy babzsákon aludtam, hogyhogy, hát nincsen nektek ágyatok, de van, csak hazajött az unokatestvérem, és a nappalin keresztül közlekednek, és zavartam volna őket, be kellett mennem a nénikém szobájába, a babzsákra, lelógott a lábam, teljesen ellilult, Giulia, ennek a másiknak nem mondtam el ezt a történetet, szerinted mit csináljak, ha majd összefutunk vele, miért, van még valami köztetek, írtok egymásnak, ilyesmi, á, nem, gesù santo, bárcsak úgy lenne, de ha utolér a végzet, tudod, mert hogy én kubai vagyok, miért érne utol, akadékoskodok, eléggé elbánt veled, na jó, de ha rámjön, mit tegyek, mármint ő menne rád, kérdem gúnyosan, de nem hallja ezt sem, dehogyis, csak tudod, nekem kell a szex, pláne itt Procidán.

Az elutazása előtti napot Milagros átcsivitelte. Még a főnökünkkel is elparolázgatott, pedig, ha jól tudom, megorroltak egymásra. Állítólag a karácsonyi céges bulin a főnök azt merte nyilatkozni a neje előtt, akitől azóta már elköltözött, hogy Mila a második felesége. Nataliától tudom, Mila ezt nem találta fontosnak közölni, hogy a főnök ezt két üveg portói után mondta, és még hozzátette, hogy: – Ő ad nekem minden nap reggelit.

Bruhaha, röhögött mindenki, főleg a vezetőség, akik között ott volt a nénikém.

De most akkor azért mentek össze, mert összejöttek, vagy azért, mert nem jöttek össze.

Vjász, kérdi Natalia, aki csak azt hallja meg, amit szájról is le tud olvasni. Elég sok időmbe tellett, hogy rájöjjek, Natalia az ajkak mozgásán keresztül konvertálja a cirill ábécét rómaivá, és amíg a fejében érthető szavakká, netán mondatokká képződik egy-egy ilyen absztrahálás, majd visszaírja cirill betűkkel az újonnan szerzett jelentéseket, jócskán felgyűlik a mosatlan, esetleg leszedetlenül maradnak az asztalok, vagy ami még rosszabb, ránk nyitnak a vendégek a konyhában, mert nem vettük észre, hogy előzőleg már behajoltak a tálalóablakon, kifogyott a tej a kávéautomatából, mondják, vjász, kérdi megint Natalia, és idegesen rázkódni kezd, nyir ferstén, nyir ferstén, néz rám ijedten, tekintetében sok-sok év és nép története, hagyjad csak, mondom, elintézem, kiviszek néhány doboz tejet, az automata előtt nagy a tolongás, odaférkőzöm valahogy, ha nem néznék rájuk, ha szemem se lenne, akkor is meg tudnám mondani, hogy ki miért van itt, szaglásból él errefelé az ember, egyik épp a tisztítóból hozathatta az öltönyét, drága arcszesz párállik át a keményítőillaton, szimattal látni a két tenyérnyomot, másikon tejszag, ágymeleg és pelenkabűz, asszonyán levendula, bioboltból való, épp csak szoptat és altat és aluszik maga is, aztán van, hogy lentről jönnek az illatok, gyermeksampon, öblítő, a testnek még nem áporodó kigőzölgései, ezeknek a kicsiknek megnyomom a csoki feliratú gombot, a felnőtteket meg a sorsukra hagyom, olyan a mosolyom, érzem, mintha a keresztbe fájó gyomrom feszült volna az arcomra, súldigung, Julicskájá, végül Natalia is kimerészkedik a konyhából, vjen dju mjöktjészt, itt maradok és befejezem helyetted a műszakot.

Nem szükséges, Natalia, de köszönöm.

Ábjer ich hjáb zjájt fjür djich.

Natalia másodállásban újságokat hord. Vett ő is egy biciklit magának, hogy azzal gyorsabb, ha könnyebb nem is. Egy kievi kutatóintézetben dolgozott, fizikus. A fia zseni, mondja, a negyedik egyetemet végzi jelessel, de felcsinált egy kurvát, és fizetnie kellett volna, ezért is van ő itt. Erre mit csinál a fia, beleszeret a kurvába, és inkább feleségül veszi. Mert a zsenik balfaszok. Még két hónap, és nagymama leszek, mondja, ötvenkét éves, pedig első látásra alig pár évvel tűnik idősebbnek nálam. Olykor megragadja a kezem, és énekelni kezd. Zjingen vjir, Julicskájá, zjingen vjir, fjür nyir gyégrágyíren. És akkor énekelünk. A Don Giovanniból még a recitatívókat is tudja. Csak azt nem, hogy épp mit énekel. Szívesen beszél a szexről is. Hozzáment egy nyugdíjas adóellenőrhöz, még két évet kell kibírnia, hogy meglegyenek a papírjai. Kiikszeli a napokat, s hetente egyszer, mikor eljárnak társaságba, hogy ha majd elválik tőle, tanúkkal bizonyítsa, ő mindent megtett, ami egy feleségtől elvárható, áthúzza az egész hetet. Olyan naptárt használ, amiben vízszintesen telik az idő, a függőlegesnél mindenképpen áttekinthetőbb. Eleinte még mintha szerette volna a férjét, legalábbis tudta volna szeretni, de aztán elfajult a dolog. Most már azt is megszámolja, hány percig folyatja a vizet, vagy hogy miért nem vitt magával nejlonszatyrot, hanyadszorra vett negyvenkilenc centért másikat. Már húsz eurónál tartanak, ezért hetente csak egyszer fürödhet, és egy hónapig nem vehet tintahalat. Arról nem is beszélve, hogy a munkabért átirányíttatja a saját bankszámlájára, így csak az újságkihordásból szerzett pénzt tudja hazaküldeni. Azt is a szomszédja segítségével, aki szintén magyar, ő teszi fel western unionon. De már fájnak a csontjai, nem bírja a tempót. Van egy pasija, aki az ügyvédje. Régebben hetente kétszer találkoztak, mostanra csak kéthetente egyszer, mert fél, hogy beleszeret. Időnként elmegy diszkóba is, análisan, ahogy a német férfiak inkább művelik, legalábbis ő így tartja, még mindig fáj neki, de száz eurókat félre tud tenni, csak már kifogyott a hazugságokból, nincs annyi barátnője, akinél ott alhatna, ha egy-egy látogatás, ugye, hajnalba fut. Ezzel az ügyvéddel viszont, mindeddig kézzel-lábbal magyarázott, ezzel olyan, mint az idők végezete és kezdete. És itt megemeli a melleit. Szabályosan megemeli, kibuggyan a fehér húsa, melltartójából kiesik a válltömés, látni rajta, hogy csordultig feszül. Néha együtt szoktunk sírni. Állok a mosogatógép előtt, és amikor felbúg a víz, énekelni kezdek. Velem együtt dúdol, potyognak a könnyei. Van egy csángó népdal, ami a kedvence, azt mondja, sose hallott ennél szebbet. Mint a kisgyerekek, a számról olvassa a szavakat, és megnyom minden utolsó szótagot. Nincs cirill, sem másmilyen ábécé. Gyötrelem a nyelv az elgyötört lelkeknek, de vigasz az idegen sóhaj, ősemlékezet, tehát közös. A harmadik szakaszt észrevétlenül tanulta meg. Kísérj ki, babám, síromig, fújja velem együtt, és akkor sem hallgat el, ha a főnök belép. Kísérj ki, babám, síromig, az örök nyugodalomig. Nocsak, mit ünnepelünk, kérdi emez, de Natalia nem hagyja abba, egyenesen a főnök arcába énekel, az megvonja a vállát, rám néz, kezét meglengeti az orra előtt, nem, nem dilis, mondom, hirtelen leáll Natalia is, vjász jiszt fjerükt, semmi, Natalia, semmi, és kezdi elölről.

Kísérj ki, babám, síromig.

A főnök elvesz egy kuglófszeletet, mit is mondtál, kérdi kajánul, szereted, ha megszárad egy kicsit, igen, mondom, így szeretem, kicsit már szárazon, és azzal begyömöszöli a szájába, nos, én is pont így szeretem, csak hát ez volt az utolsó, bocsi.

Később, az U-bahn előtti biciklitárolónál Natalia észreveszi, hogy kicsavarták a szelepeket. Idegesen matat a lakatkulccsal. Mintha Kievben lennék, mondja. Szerencsére, ma épp nem kell újságot kihordani. De hogy viszi haza a biciklit. U-bahnnal, mondom, van nálad pénz, vagy adjak. Van, persze. De melyik gombot kell megnyomni. Megnyomom, meglyukasztom a jegyét, tartom a bicikli hátsó kerekét a mozgólépcsőn, mert aznap a lift sem működik.

Julicskaja, miről szól a népdal.

A szerelemről. És az idők végezetéről. Meg a kezdetéről is.

Natalia hamarabb száll ki, mielőtt kitolná a biciklijét, a csípőjének támasztja, megölel, és azt mondja, szeret.

Milára gondolok. Hogy vajon mit csinál Procidán. De nem hiányzik egyáltalán.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top