Ki láthat a másik lelkébe igazán, színről-színre tudva, mi lakozik annak legeldugottabb, sötét szegletében? – [Böszörményi Gyula egypercesei]
– Mielőtt megölsz, megátkozlak! – visította a banya mocskos odúja sötétjében, majd karmokba végződő, gacsos ujjaival a levegőbe markolva, különös, torz, hideglelést okozó bűvigéket kezdett mormolni. A lovag, ki fölötte állt, lassan felemelte irdatlan pallosát, és kivárt. A banya gyűlöletből, haragból és halálfélelemből, patkányepéből, rókahájból és kígyófog váladékából formálta meg átkát, s épp kimondta azt, mikor a rettentő fegyver lesújtott rá.
Az odút velőtrázó sikoly töltötte be, amint a hideg acél a vénasszony száraz húsába mart. A rongyokba öltözött, fekete alak kitárta göcsörtös, meztelen faágakra emlékeztető karjait, s végső erejével ezt hörögte:
– Feleséged hagyjon el örökre!
A lovag megtörölte véres fegyverét a halott banya ruhájában, majd – esküvője óta először – vidáman, felszabadult nevetéssel indult tovább.
{jcomments on}
