Archív

Hatalmas siker az Allee szerelmesvers-pályázata

A kznsg 1024x768

Ezernyi vers érkezett, szerelem és szenvedély Amerikától Erdélyig.

Détár Enikő és Weil RóbertKözel másfélezer verset küldött be az a hatszáznál több irodalombarát, aki versben mondta el a szerelemmel kapcsolatos élményeit az Allee Bevásárlóközpont „Szavakkal szeretni” című pályázatán. A Mácsai Pál, Rácz Zsuzsa, Varró Dániel művészhármasból álló neves zsűri döntését 2012. február 14-én, Valentin-nap estéjén ismerhették meg a pályázók és az érdeklődők egy ünnepélyes és különleges díjátadón, ahol a Madách Színház népszerű művészei, Détár Enikő és Weil Róbert olvasták fel a díjazott alkotásokat.

A több mint hatszáz pályázó közül sokan tüntették fel, hogy mely országokból, településekről, földrészekről küldtek be alkotásokat. Így méltán elmondható, hogy a világ sok pontján élő magyarságot mozgatta meg az Allee Bevásárlóközpont. Küldtek verseket Magyarországon kívül Amerikából, Franciaországból, Nagy-Britanniából, Románia erdélyi településeiről, Szerbia vajdasági területeiről, valamint Ukrajna kárpátaljai részéből. Hazánk minden régiójából képviseltette magát település: Bátonyterenye, Békéscsaba, Békésszentandrás, Böhönye, Budakalász, Budapest, Csongrád, Debrecen, Dombóvár, Dunaújváros, Écs, Eger, Ercsi, Gyömrő, Gyöngyös, Győr, Rácz Zsuzsa s Varró Dániel Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló, Heves, Hódmezővásárhely, Jászárokszállás, Jászberény, Kadarkút, Kalocsa, Kamond, Kecskemét, Kisizsák, Kismaros, Nagykanizsa, Pécs, Pitvaros, Somogyszob, Sopron, Szeged, Szolnok, Tatabánya. A határon túli területekről a következő településeket nevezték meg: Kolozsvár, Szilágysomlyó (Románia), Topolya (Szerbia).

A zsűri négy kategóriábanAmatőr I. (14-18 éves korig), Amatőr II. (18 éves kor fölött), SMS-vers, Költő – osztott ki I.-II.-III. helyezést, valamint három kategóriában különdíjat. A díjazottak Budapestről, Veszprémből, Pápáról, Albertirsáról, valamint Kolozsvárról pályáztak.

A DÍJAZOTTAK:

SMS-vers

Amatőr I. (14-18 év)

Amatőr II. (18 év felett)

Költő

I. helyezett

Kerényi Mari:

EPEKEDŐ SMS-EK

Kovács Benedek:

Vészfék nélkül

Barnicskó Valéria:

Randi

Csepregi János:

Mint a nyugdíjas…

II. helyezett

Kerényi Kata:

Csak a miheztartás végett…

Kurucz Liliana Kinga: Kimondottan kimondatlanul

Tokos Bianka:

A Szerelem-albumba

Buzási Luca:

Keringő, tangó, rumba

III. helyezett

Tóth Cseperke:

Kreatív pali

Dezső Emese:

Szerelem, szerelem

Sárközi Richárd:

Szerelmes nem SMS

Várnagy Márta:

Évelő

Különdíj

Jónai Zsolt Balázs:

SMS 1

­

Titkos Eszter:

Kesergő vers Robinak

Berényi Ilona:

Mai románc

A díjazott versek az Allee honlapján olvashatók: www.allee.hu

A DÍJAZÁS

  • 1. helyezettek: 50.000 Ft értékű Allee vásárlási utalvány és tárgynyeremény
  • 2. helyezettek: 30.000 Ft értékű Allee vásárlási utalvány és tárgynyeremény
  • 3. helyezettek: 20.000 Ft értékű Allee vásárlási utalvány és tárgynyeremény

A különdíjasok az Allee Bevásárlóközpont üzletei által felajánlott tárgynyereményt kaptak.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top