A lányuk muffként használja otthon a sapkáját. [Podmaniczky Szilárd versblogja]
Betolat a férfi a tüzépre, fehér zsiguli kombi.
Kinyitja a csomagtartót, előveszi a táskát.
A táskából lapátot húz elő, rakni kezdi a szenet.
Pogácsaszén, de porol. Délelőtt ebben a táskában
Körmött vitt haza a piacról. Otthon most hideg van,
Vinni kell a szenet. Az asszony fázik, csinálja a kocsonyát,
Remeg. Szól a rádió, a Bartókot hallgatja, hol a bánatban
Késik Egon. Egon a pogácsaszénnel gyerekkorát idézi,
Mikor robbanózsinórt keresett a porszénben. Kihúzta
A drótot a műanyagból, és kulcstartót hajtogatott belőle.
Azok a kulcsok, azok az ajtók, azok a zárak, azok a szobák,
Azok az ágyak, azok az emberek, már sehol sincsenek.
Egon lánya angolórán van, szeretne kimenni külföldre
Mosogatni, de fél, hogy az olimpia helyett csak szex
Lesz belőle. Egon nem nagyon szól már otthon, mióta
Nem ő a családfő, hanem a politika, az infláció, és a
Kormányszóvivő. Egon felesége három zoknit húz
A papucsra, föl ne fázzon a kövön, a lányuk otthon
Muffként használja a sapkáját. Egon megvette a szenet,
Három napig elég fűteni, de aztán már csak az asszony
Forró hasa marad. Átölelik egymást a takaró alatt, miközben
A lányuk folyamatos jelent gyakorol, igéket múlt időbe helyez,
De nem fér a fejébe néhány rendhagyó eset. Egon most
Az erdő mellett viszi a szenet, nézi az akácos szürke
Vonalát, mikorra lesz ebből fosszília, helyesebb lenne
Baltával kitermelni a jövőt, a múlt már úgyis szét van
Verve, miért ne lehetne most miszlikbe aprítani a jelent.
Egon megáll, az esti körözöttre gondol, s csak a kiszáradt
Ágakat gyűjti össze a földről, de ha hazajön a lánya angol
Óráról, eszébe vési egy életre, csak olyan férfinak
Higgyen, aki padlófűtést ígér, és nem nyúl a hőfok-
Szabályzóhoz egész télen. Ül a család a vacsoraasztalnál
Elfogyott a körözött, a levegőt kocsonya szaga járja be.
Az asszony föláll, tükröt tart a lába közé. Nem bírom már,
Mondja, szálka ment a combomba hétfőn.
Ha addig élek is, most kiszedem. A lány is föláll,
Magára csukja a szobát, csetel egy skót költővel,
Sajnálja, hogy elvált, de szívesen megismerné a fiát.
Egon egyedül marad, ontja a hőt a kályha, bort tölt
egy pohárba. Jól van ez így, gondolja, soha nem lenne buddhista,
Mászna a halál minden nap szénért a Himalájára.
{jcomments on}
