Archív

Plázaistenek

Fotó: Révai Sára

Aurafotózás hurkás tarkójú gorillákkal. [Merényi Krisztián novellája]

Nyolc szint lé­te­zik. A vö­rös az ösz­tön­lé­tet je­len­ti, a fe­hér azo­nos az is­te­ni rang­gal.

Egész na­pos üzem, Majtényi Be­á­ta és Singer Szigf­rid ét­kez­ni sem tud nyu­god­tan. Be­á­ta ap­ja be­fo­lyá­sos üz­let­em­ber, meg­nyit­tat­ta a bol­tot. Nyu­ga­ton több éve dí­vik az au­ra­ipar, a ma­gya­rok fá­zis­ké­sés­sel min­dig le­kö­ve­tik a nagy biz­ni­sze­ket.

A ne­héz­fi­úk kö­zül is fő­leg a túl­szte­ro­i­do­zott, hur­kás tar­kó­jú tenyészgorillákat iz­gat­ja az új­don­ság. A gengsz­ter lét­kér­dés­kör­ével na­gyon is össze­függ, hi­szen most már nem­csak anya­gi­ak­ban, ha­ta­lom­ban, ha­nem au­rá­ban is lé­pést kell tar­ta­ni a töb­bi­ek­kel. Rajtuk kí­vül bá­rány­ar­cú pá­rocs­kák, fi­a­tal­ko­rú­ak, mó­do­sabb pol­gá­rok és fi­nom üz­let­em­be­rek vár­ják iz­ga­tot­tan az au­ra­fo­tó­zást.

Pók Ödön szer­ben uta­zik. Hogy mi­lyen­ben? Min­den­fé­lé­ben, nem szok­ta rész­le­tez­ni.

Az el­sők kö­zött volt, aki au­ra­bér­le­tet vet­t. Acé­los izom­za­ta van. Múlt­kor szét­ha­sí­tot­ta fej­jel a mo­bil­üz­let vas­tag ki­ra­kat­üveg­ét, mert az ak­tu­á­lis ri­ban­ca az­nap más­va­la­ki­vel hált.

Majtényi és Singer sem­mi egyé­nit nem visz a vál­lal­ko­zás­ba. Még­is az ő tíz­ron­gyos szol­gál­ta­tá­su­kért él-hal a plázanemzedék. A töb­bi be­vá­sár­ló­köz­pont fény­ké­pé­szei ke­vés­bé lá­to­ga­tot­tak.

A sor mel­lett kí­ván­csis­ko­dik Se­lyem Zol­tán, a so­vány mér­nök­em­ber. Ál­ta­lá­ban ebéd­idő­ben kol­lé­gák­kal, vagy hét­vé­gén a csa­lád­dal téb­lá­bol a bolt kö­rül. He­ve­sen til­ta­ko­zik az au­ra­fo­tó­zás el­len. Tu­do­mány­ta­lan­nak és mani­pulatívnak tart­ja.

Egy na­pon Se­lyem egye­dül ér­ke­zik. Un­dor­ral áll be a sor­ba. Kí­ván­csi rá, hogy mit kri­ti­zál. Ka­pás­ból ki­jön ne­ki a fel­vi­lá­go­sult szint. „Nem rossz így el­ső­re” — gon­dol­ja, és egy tea mel­lett el­töp­reng a dol­gon. Leg­kö­ze­lebb a kol­lé­gák­kal jár ar­ra. Se­lyem elér­zé­ke­nyül­ve áll be a sor­ba.

— Srá­cok! Tu­dom, tu­dom… De én még­is­csak hi­szek ben­ne!

Az arany­lán­cos Tortenkó pum­pált aj­kú ba­bá­já­val fényképezkedik. Singerék be­prog­ra­moz­zák ne­kik az ak­tu­á­lis szin­tet. Tortenkóból és vi­lág-bölcs nő­jé­ből pe­dig ark­an­gyal lesz. A má­so­di­kon még koc­cin­ta­nak egyet a fej­lő­dé­sük­re, azu­tán be a Ja­gu­ár­ba.

— Hogy ­ha ki­csit rá­erő­sí­tünk lel­ki­ek­ben, ha­ma­ro­san is­te­nek le­szünk — lelkesíti barátját Tortenkó.

Szerv­ke­res­ke­dő ha­ver­já­ra teg­nap szállt rá a szent-arany­gőz, nagy­jé­zu­si ran­got ka­pott, így csak egy szint vá­laszt­ja el az is­ten­től. Tortenkó szá­má­ra ő az eta­lon.

Egy do­cens úr is a sor­ban to­po­rog. Szű­ken pis­log ki fe­ke­te ke­re­tes szem­üve­ge mö­gül. Ide-oda kap­kod­ja fe­jét, hol Pó­kot né­zi ke­dé­lye­sen, hol egy plázagorillára mo­so­lyog. Alá­za­tos kis jó­szág, be­hó­dolt a nyers erő­nek és a di­vat­nak. Jól­le­het, az egye­te­men vas­fe­gyel­met tar­tó zsar­nok.

Singerék ügyel­nek ar­ra, hogy min­dig a so­ron kö­vet­ke­ző rang­gal ju­tal­maz­zák a szor­gal­mas lá­to­ga­tó­kat. A szem­be­tű­nő ered­mény lát­tán mo­ti­vál­tab­bak lesz­nek. Majtényi sze­rint az au­ra­fo­tó­zás irán­ti ér­dek­lő­dés már önmagában is a fej­lő­dés bi­zo­nyí­té­ka. Vi­szont is­ten­né vá­lá­suk után vissza kell mi­nő­sí­te­ni őket, ne­hogy el­tu­nyul­ja­nak.

Kál­lai Egon lett az el­ső be­vert ké­pű, több­szö­rö­sen bün­te­tett elő­é­le­tű is­ten. Ami­kor Lexusába ül, mel­lé­gu­rul az egyik díler ha­ver­ja, aki rög­tön­zött mell­dön­ge­tés­be kezd:

— Tesó, teg­nap há­rom gu­ri­ga zseb­be!

— Nem rossz. Igaz, Bogyókám, hogy a bu­zi Fe­ri he­te­ket ki­ha­gyott és vissza­hup­pant a világ-bölcsre?

— Ja-ja, ilyesmit ku­ko­ré­kol­nak!

— Sza­rom le, az ő ba­ja. Amúgy hi­va­ta­lo­san is is­ten va­gyok. A fo­tós gádzsi sze­rint haj­szál­lal már az is­ten­ség fe­lett ál­lok. Szeva, si­e­tek, leg­kö­ze­lebb meg­ál­da­lak, hogy több léd le­gyen.

A díler ámul­va né­zi a tá­vo­zó Lexust. El­szé­gyel­li ma­gát, hogy ne­ki csak BMW-je van, és hogy csu­pán ke­le­ti gu­ru.

Gye­rek­csa­pat to­long a fo­tó­zó előtt. Ve­zé­rük a mű-Rolexes pu­fók. Ő kö­vet­ke­zik, ha­ver­jai kint vár­ják. Mi­u­tán vé­gez, fel­sza­ba­dul­tan ug­rál. Örö­mé­ben nya­kon csap­ja az el­ál­ló fü­lű, sá­padt tár­sát, akit csak azért ci­pel ma­gá­val, hogy egy hamburgermeghívás fe­jé­ben szét­aláz­zon. Rá­ug­ra­nak a moz­gó­lép­cső­re, a McDonald’s fe­lé sza­lad­va így ki­a­bál a pu­fi:

— Kis bu­zik! Ki­rály va­gyok! Ha­ma­ro­san is­ten le­szek!

Sor­ban áll a lel­kes Pók Ödön is, pe­dig ő már egy he­te is­ten. Ki­de­rí­tet­te, hogy a fej­lő­dés­re haj­la­mos egyé­nek­nek or­szá­gon­ként ad­ha­tó tíz is­ten a kö­bön mi­nő­sí­tés. Pók er­re gyúr.

Hét­köz­na­pi, jel­leg­te­len pá­rocs­kák, né­hány álmaffiózó a fo­tó­zó előtt. Majtényi oda­szól Singernek:

— A ke­mé­nyebb bu­rá­jú újon­cok­nak egy­ből me­het ke­le­ti gu­ru, ve­szé­lye­sek le­het­nek, ha ud­va­ri­at­la­nul bá­nunk ve­lük.

Singer be­ál­lít­ja a com­pu­tert. Fon­tos az ár­nya­lás és a szi­vár­vány­ha­tás. Ma­ga­sabb po­zí­ci­ók­nál fo­ko­za­to­san ada­gol­ják a szent­pá­rát: kis­jé­zus­nál az ezüst­gőzt, nagy­jé­zu­si­nál arany­gőzt. Az is­ten­nél gyé­mánt­gőz, az is­ten a kö­bön rang­nál pe­dig szent-ru­bin­gőz özön­lik be. Majtényiék hir­de­tik, hogy ez fent­ről jön, tő­lük füg­get­le­nül. Az át­szel­le­mült ala­nyok ter­mé­sze­tes­nek ve­szik a je­len­sé­get. Ak­kor sem fog­nak gya­nút, ami­kor Frigy Gyu­la palackcsere-munkás be­csör­tet Majtényiékhoz.

— Itt ez a va­cak ezüst, hol­nap ho­zom a két gyé­mán­tot. Jól megy fe­lé­tek. Sok az is­te­ne­tek! Az Ör­dög Plázából alig ren­del­nek!

— Köszi, mennyi lesz?

— Hat, de hagyd, Ja­ni már ren­dez­te.

Frigy Gyu­la to­vább­áll. Singerék meg­ál­lás nél­kül fo­tóz­nak.

— Ki az a srác, aki előbb volt? — kér­di Singer.

— Va­la­mi­lyen egye­te­mis­ta. Har­mad­szor jár itt — fe­le­li Majtényi.

— Ak­kor dobj rá li­lát, me­het a ke­le­ti gu­ru. A szi­po­gós ro­ma­srác­nak pe­dig a kis­jé­zust. És ne fe­lejtsd rá­nyom­ni az ezüst­gőzt.

— Mi­cso­da? Ő is harmadszorra…

— Igen, de elég bal­hés arc.

Bé­ké­sen tel­nek a na­pok, míg be nem ront az üz­let­be egy tag­ba­sza­kadt hegy­om­lás:

— Kö­csög maj­mok! Ad­já­tok ide a pén­ze­met. Hogy a pi­csá­ba es­tem vissza a böl­csig? Ami­kor múlt­kor már nagy­jé­zus vol­tam?

A föld­re vág­ja a vi­rá­gok­kal te­li vá­zát, majd rá­juk csap­ja az aj­tót. Ar­rébb a lif­tet rug­dos­va dü­höng:

— Hogy lesz így be­lő­lem a jö­vő hé­ten is­ten? Öt gurigába fogadtam…

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top