Archív

Hesse Sziddhártájának árny-szín-játék előadása az RS9-ben.

Az svny

Az ösvény című darab rendezője, Veres Dóra beszél a filozofikus rege színpadra állításáról.

Minden hit és kapaszkodó már elveszett réges rég, ezért fontos újra és újra felmondani a kánont. Emlékeztetni az örökérvényű kijelentésekre és világokra, amíg lehet.

Az előadás persze nem emlékezetpróba, hanem nagyon is aktuális látószög. Hesse nagy újítása – még pl. Osho előtt –, hogy a keleti és a nyugati nagyfilozófiát megkísérli egyesíteni: az egészre való törekvés, a szeretet jegyében. És még egy nyugati plusz: főhősünk semmilyen tanítást nem fogad el ab ovo, csak a személyes tapasztalatok fényében. Vagyis igenis: küzdelem, énkeresés, személyesség, és ami mögötte van.

A színpadi szöveg igen sűrű, bizonyos értelemben feltételez bizonyos előképzettséget, de a megértésben segít az előadás nagy újítása – legalább is magyar tekintetben –, olyan pazarul használja az árnyjáték és az internet világát lazán kezelő projektoros vetítést, hogy az előadást igazi világszínházzá teszi.

Magas filozófiai kérdéseket feszegetünk erős vizuális megoldások segítségével ábrázolt szimbólumok tükrében.

Az örökérvényhez elég Hessét idézni:

„A világ, Govinda barátom, nem tökéletlen, nincs is hosszú úton a tökéletesség felé: nem, hanem tökéletes minden pillanatában, minden bűn magában hordja már a kegyelmet is, minden kisgyermekben benne van már az aggastyán, a csecsemőben a halál, minden haldoklóban az örök élet.”

Szereposztás és címlap:www.rs9.hu

Helyszín: RS9 Színház, Bp, 1075. Rumbach S.u.9.

Bemutató: 2012. 01.13. 19 óra

További előadások januárban: 14., 19., 20., este 19 óra

Jegyrendelés telefonon ill. interneten:

06-1-2696610

06-3-961 4540

rs9theater@axelero.hu

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top