Archív

Kézművesek egy kézművesért – Pólya Zoltán posztumusz fotóalbumáról

pp 51105182 szabo

Pólya Zoltán Opusz Posztumum című könyve 250 számozott példányban jelent meg. [Zelei Miklós írása]

pp 51107476 karpitosKönyvárusi forgalomba nem került a tavalyelőtt fiatalon, ötvenhét éves korában elhunyt fotóriporter, Pólya Zoltán (1953–2010) Opusz posztumum című fotóalbuma, amely a Folpress Kiadónál jelent meg 2011 karácsonya előtt. A féyképalbum kiadását Gera Mihály fotótörténész indította el, többek között egy felhívással, amellyel leendő vásárlókat gyűjtött az albumra, egy képíró kézműves utolsó munkáinak gyűjteményére – számítva más, például szövegíró kézművesek fogékonyságára, s nem utolsó sorban szolidaritására.

A 192 oldalas, száz fekete-fehér fényképet tartalmazó album szociológiailag is nagyon izgalmas! Pólya Zoltán e kötetéhez a mesterségeket kezdte összegyűjteni-fényképezni, Frecskay János először 1912-ben megjelent Mesterségek szótára című, nevezzük így: enciklopédiája alapján. Száz év egy történetben már komoly lépték: Pólya Zoltán 2005-ben látott munkához, s kutatta föl Frecskay műve alapján azokat a mesterségeket, Polya2amelyek ma is léteznek. Egy év múlva már kilenc iparosról: bádogosról, bútorasztalosról, hentesről, mészárosról – mert a kettő között nagy a különbség! –, kárpitosról, kőfaragóról, ötvösről, pékről, szabóról készítette el fényképeit, amelyekkel a Hungart pályázatán díjat nyert.

E munkája befejezésében Pólya Zoltánt megakadályozta korai halála. Tavalyelőtti temetésén az óbudai temetőben a fotóriporterek földre tett fényképezőgéppel álltak sorfalat eltávozott kollégájuk tiszteletére.

Az Opusz posztumum 250 számozott példányban jelent meg, az érdeklődők Gera Mihály (telefon: +36 70 222-35-25; e-mail: m.gera@chello.hu) fotótörténésznél juthatnak hozzá, lényegében önköltségi áron, ötezer forintért.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top