Archív

A gyerekek először láttak élőben meccset

Fotó: Gyenes Kálmán

Apa, mit jelent az, hogy vágd föl? [Vámos Miklós írása]

Ha várnom kell, mindig beborít a könnyelműség mélylila fellege. Ilyenkor lehet rám sózni fölösleges árucikket, kieszközölni, hogy igent mondjak olyasmire, amire nemet kéne. Ezen az alapon a repterek a legveszélyesebb térségek.

Legutóbbi efféle várakozásom a Londoni Gatwick reptéren zajlott, a hagyományos magyar (vagy inkább már orosz?) légitársaság késésével súlyosbítva. A sportboltba tértem be, s négy és háromnegyed éves fiaimra gondolva képtelen voltam otthagyni a két csinos focista egyenruhát. Pontosan olyanok, mint amilyet két menő angol csapat keretének tagjai viselnek. Trikó, rövid nadrág, zokni. Otthonomban, ha nem tévedek, mindjárt az előszobában húzták magukra a gyerekek, gyors osztozkodás után, feledhetetlen sikongatással. Abban aludtak. Még aznap este megígértették velem, hogy kiviszem őket meccsre.

Hát jó. A szűz aszcendensűekre jellemző alapossággal láttam a feladat teljesítéséhez. Érdeklődtem sporthoz közeli barátaimtól, melyik stadiont válasszam. Egyikük, aki hajdan a magyar sport államtitkára volt, azt ajánlotta, inkább edzésre vigyem a kölköket, az érdekesebb. A Ferencvárosi Torna Clubot választottam, nem törődvén azzal, hogy a csapat jelenleg savanyú korszakot él át, abból indultam ki, hogy ott jók a parkolási viszonyok. Telefonos érdeklődésemre azt a megnyugtató választ kaptam, hogy az edzések nyilvánosak, bár kevesen látogatják őket. Szinte senki. Elbizonytalanodtam. Én azt akartam, kapjanak a gyerekek egy kicsit a foci és a szurkolás hangulatából. Egy edzés, ahol csak mi volnánk a közönség, bizonyára kedélytelen.

Ifjúságiak! Minapában egészen jól szerepeltek, majdnem bejutottak a döntőbe. Internet. A III. kerületi TTVE pályáján, szombaton délelőtt és koradélután a helyi U16-os csapat – TUE – fogadja a Pénzügyőr hasonló korú reménységeit. Erre vittem ki a fiaimat. Gondolom, mindenki tudja, az U16-os csapatban a tizenhatodik életévig rúgják a labdát.

A pályára az ötvenes évekből hátramaradtnak látszó klubházon keresztül vezetett az út. Rögvest a játéktérhez értünk, ott egy drótkerítés mentén fordulhattunk jobbra vagy balra. Mindkét oldalon kicsiny, százötven-kétszáz férőhelyes betontribün. A baloldalit választottuk. Hamarosan kiderült, a vendégcsapat szurkolói közé kerültünk, a legelső sorba. Már folyt az első félidő. Megtudhattuk a dumákból, a hazaiak vezetnek egy-nullára. Nem is volt semmi baj, míg a játék szabályait magyaráztam. Addig kevésbé jutott el a fülemhez, amit mögöttünk ordítottak.

Perceken belül világossá vált, hogy a Pénzügyőr ifjú reménységeinek rokonsága kiabál a fejünk fölött. Lali, bőgte egy reszelős férfihang, vágd már föl, vágd föl! Kérdi az egyik kisfiam, mit jelent az. Hát… akadályozza meg a támadót abban, hogy a labdát elvigye… Mire idáig értem, sípszó, szabadrúgás. Mögöttünk izgatott asszonyok vércsesikolya: Bíró sporttárs, becsúszó szerelés, nem lát a szemétől? Kérdi a másik kisfiam, mit jelent az. Ám addigra dühödt füttykoncert harsant. És ez: Ne legyetek hímvesszők! – felbőszült atya rikácsolta ezt, a testrészt legrövidebb nevén nevezve. Kérdi az egyik kisfiam, mit jelent az. Majd, később… – ennyi tellett tőlem. Őrület, gondoltam, a saját fiát és a csapattársait hímvesszőzi, ennek elment az esze.

Azt hittem, a nehezén túlestem. De még csak ekkor kezdtek egészen sűrűn záporozni a szexuális alapigék és a különböző édesanyákkal kapcsolatos nemi tevékenységre buzdító fölszólítások. Bántam már, hogy idehoztam a fiacskáimat, akiknek otthon még azt sem engedjük, hogy hülyézzenek. Miért nem számítottam erre? Cserbenhagyott a józan ítélőképességem? Hogyan lehettem olyan lelkes a meccslátogatás ötletétől? Mindent elfelejtettem, amit erről tudok?!

Ekkor következett a drámai csúcspont. Az egyik kis pénzügyőr focista a partvonalon kívülre vezette a labdát. Tudta ő, s futott tovább. Ám valamely férfirokon rárivallt: Te dobsz! A srác meglepődött, engedelmesen fölkapta a labdát. Mire a bíró ingerülten ráfüttyögött, arcán a csalóknak járó szemrehányással. Az a kamasz vállat vont, átadta a lasztit, s rohant a saját térfelére. A férfirokon pedig: Hát, ez idióta! gyorsan eldobom, észre se veszi a bíró spori! – a körötte ülők buzgón helyeseltek.

Így megy a tizenhat éven aluliaknál. Ez később csak romlik.

Íme a sport, a mérhető teljesítmények világa, ahol mindig a jobbik győz, gondoltam csüggedten. A pekingi olimpia jelentős magyar kudarcokkal zárult, melyekre az egész ország keresi a magyarázatot. Várjuk izgatottan a londonit.

Vámos Miklós korábbi írásai

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top