Archív

Ki álmodta a sünmeséket?

sun-1

Miért nem jön a szememre álom, és miért nem láthatok ismét sünöket? – [Böszörményi Gyula meséje]

Ma éjjel biz’ nem aludtam, csak járkáltam szobámban le meg föl, mint kit a nyugtalanság mindjárt megöl. Miért nem jön a szememre álom, és miért nem láthatok ismét sünöket? A választ sehol nem találom, s csak gondverten vakarhatom üstökömet.

Ahogy így rovom utam le és föl, meg föl és le, szemem véletlen kitekint ablakomon. Odakint, messze túl a balkonon kedves utacska kanyarog, mely kockaházamhoz vezet, s rajta fura alak jön, ki már a távolból integet. Látogató? Méghozzá az éjnek közepén? Mily megható, hogy valakinek eszébe jutottam én!

Sietve rendezném el holmimat, de nálam soha nincs felfordulás: a széken nem hagyom zoknimat, s tisztán ragyog a lakás. S ahogy ott állok toporgva, várva, az izgalomtól fejem már egészen kába: ki lehet a titokzatos éji látogató? De már meg is szólal ajtómon az elektromos kopogtató (villanyos az is, mint a házamban minden!), én meg ugrok a kapcsolóhoz, de mikor előttem áll, a meglepetéstől szólni sem tudok a látogatóhoz.

Sebaj, mert ő beszél:

– Ugye, nem baj, ha e késői órán hozzád egy jó barát betér?

Ámulva tátom el a szám, hisz lám, ki előttem áll, valóban ismerős nekem, de ahogy eszemnek kerekét tekerem, csak annyi emlék ötlik fel bennem, hogy az illetőt én álmaimból ismerem.

– Ön egy… – nyögöm – Ha jól lát szemem, ön…

– Én egy sün vagyok, bizony! – nevet fel vendégem, s a baráti viszony okán mindjárt megölel. – Cimbora, de jó, hogy végre látlak!

Mondhatom neked, egész összezavarodtam, hisz eme sünt már tényleg láttam némelyik álmomban. Zöld tüskéit, és a közülük kikandikáló sárga csillagot ezer sün között se téveszthettem volna el. Ő volt Jónás, ki messzi földről érkezett az erdei süncsaládhoz, s volt számos köze a piros autócsodához, mi feldúlta – mondom: álmomban! – a berek csendjét. De hogy került most a lakásomba éjjel, mikor szemem nyitva, s le-föl járkálok, aludni nem bírva?

– Látom, barátom, szót sem értesz az egészből – nevetett a zöld süni. – Elismerem, a helyzet valóban rendkívüli. Nos, hát tudd meg végre az igazat: én egy űrsün vagyok, s benned köszönthetem első robotomat!

– De mér’… De hogy… De miként? – kapkodtam felelet után, s nézhettem rettentő bután, mert a zöld űrsün harsányan kacagott.

– Elmondom hát a titkot, jól figyelj! Én egy messzi-messzi galaxisban nőttem fel, itt, a dombon túl, ha az ablakon kinézel. Ez az én bolygóm ugyanis, dús és csodás lakhely, de sün nincs rajta több, csak én. Hiába jártam körbe a földkerekén, tüskéshátúval sehol nem találkoztam, s bizony ettől igencsak elszomorodtam. Ahogy így merengtem nagy bánatomban, hát eszembe jutott: építek magamnak egy álmodó robotot. Gépet, pléhdoboz forma cselédet, kinek dolga az lesz, hogy távoli bolygókra álmodja magát.

– Egy alvógép? Nahát! – ámultam, és tapogattam kockafejem. – Ez volnék én? Hinni is alig merem.

– Pedig hiheted bátran! Amint az alvógépet feltaláltam, te első éjjel mindjárt sünökkel álmodtál, s a felvételeken látszott a csodás álomtáj, mit Földnek neveztem el. Ott ezerszám élnek a hozzám hasonlók, erdőben, réten, berekben kóborlók, kik tüskéshátúak mind, épp úgy, mint én. Feltámadt bennem az új remény, és űrhajóra szállva hozzájuk elutaztam, majd minden rokont szép sorban meglátogattam.

– Tudom, hisz emlékszem erre! – lelkendeztem gépkarjaimat emelve. – Álmomban olykor téged láttalak.

– Mert hibát vétettem, mit tudós űrsünnek sosem szabad – biccentett komoran a zöldhátú barát. – Elfelejtettem kiadni végső utasításomat, ezért távozásom után nem kapcsoltad ki magad.

– S ez baj? – sziporkázott szemem. – Álmodtam sokat, s szép dolgok történtek velem. Álmaimban láttalak, mint messziről jött, fura nagybácsikát, kinek piros autója okozott az erdőn némi galibát.

– Úgy volt, igaz! – bólintott a zöld sün. – S most hazatértem hozzád, addig tekergetve autómon a kormányt, míg az újra űrhajóvá nem vált. Kocsinak ugyanis csak a Földön látszik, nehogy az erdei sünöket elöntse a pánik.

Ekkor megijedtem, s hátrébb léptem rögvest.

– Mi okod volt rá, hogy az ajtómat zörgesd? Tán csak nem azért jöttél, hogy kikapcsoljál engem? Szétszerelsz, hisz a rokonaid már úgyis megleltem?

– Dehogy bántanálak, hűséges robotom! Inkább fémkezedet erősen megfogom, s köszönöm néked a sünös álmokat, mielőtt felkapom minden cókmókomat. Elköltözöm innét, vár a szépséges Föld. Rád hagyom e bolygót, az összes erdőt, mezőt. Álmodj továbbra is színest, szépet, sokat, s ha kitartó vagy, látsz majd robotrokonokat, kik rád várnak fenn, a csillagokban, s köztük otthonod tán megleled a robotbirodalomban.

Így történt hát kérem, hogy bádoglény létemre, ráleltem bizony az erdei sünökre. Alkotóm, az űrsün, bolygót hagyott reám, s én tovább szundikálok minden éjjel eztán, hogy ráleljek végül a barátaimra, a bádogból tákolt robotrokonokra.

S néked is mondom, kicsi olvasóm: merengj el gyakorta csendben, álmodón, mert ki álmaira figyel, s hisz bennük erősen, az mindenkor győzni fog, bátran és merészen!

VÉGE

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top