Archív

B. Ú. É. K. és még valamit

tuzijatek ujev

Néhány ajánlat, ami nekünk tetszett, sikerült 2011-ben.

A tavaly szilveszteri abszurdmellékletünk, ha valaki lemaradt volna róla.

Hartay Csaba:

Sikerült létrehoznom egy valódi hoaxot a saját blogomon. A mai napig jönnek a kommentek, hogy nincs is ilyen Szécsi Pál szám. Fluor Mizuját egyszerűen átültettem a 60-as évekbe. Lassan8500 lájk virít a bejegyzés alatt. Ha a Google-ba begépelem, hogy Szécsi Pál, negyedikként kiugrik a”Mi újság” című kamu dalszövegem. Komoly hírportálokon is kutatták az igazságot ezzel kapcsolatban. Nagyon elterjedt pár napon belül, és azóta is kering.Ez az én személyes esetem. http://hartay.blog.beol.hu/2011/05/26/fluor-tomi-lebukott

Bakos András ajánlata:

Isteni mellek

„Tizenegy éves lehettem, amikor elkezdtem mellekért imádkozni. Isten aztán minden várakozásomat felülmúlóan, úgy kábé százszorosan teljesítette a kérésemet, úgyhogy a végén már azt mondtam, ’Jaj, Istenem, kérlek hagyd abba, már nem látom a lábaimat!’” – nyilatkozta Katy Perry a Rolling Stone magazinnak. A 26 éves amerikai énekesnő nagyon népszerű, egyik videoklipjét 202 millióan nézték meg az interneten. Öltözködése hat a fiatalok ízlésére, arra is odafigyelnek, amit mond, hátha lehet belőle tanulni.
A tanulság ebben az esetben nyilván az, hogy óvatosan kell imádkozni.

Avagy inkább a több sebből vérző biciklitároló? :

Szeles Judit ajánlata:

Én erre szavazok:

meg erre, mert itt fogunk szilveszterezni:

A Pannoról egy vicces kép:

és egy korábbi gyöngyszem:

” Emlékszem még a régi szép időkben, amikor amIRC-en csak nerd-öket és perverzeket lehetett csak találni.”

Szilveszteri menű Norvégiában:

Rénszarvasszív? Vérpalacsinta? Birkafej karalábépürével?

http://www.panno.se/2011/04/a-norveg-konyhamuveszetrol/

Mit írtam tavaly ilyenkor?

„Ez a újabb kép legalább olyan mértékben megviselte a nevetőidegeimet, mint az előző.” – még aktuális, de politikus….

http://www.panno.se/2010/12/es-a-bonakonnal-mi-lett/

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top