Archív

Szilveszteri szeretkezés

DSC03081

Persze, hogy szerette volna visszakapni az ominózus elmúlt esztendőt, annyi hajósitalt és tajga szeszesitalt nem bírt meginni soha, mint tavaly, a rekordok éve volt, a nagy tetteké. De sajnos, ez az angyal is olyan volt, mint a többi. (Hartay Csaba rövidprózája)

Újév napján hiányérzetünk támad, mintha tartogatott volna még valamit a tavalyi év, de már késő bánat, beszüntették, eltörölték, vége. Zsiguli Bandi bácsi is hasonlóképp érzett, miközben csoszogott hazafelé a konfettivel teleszórt, latyakos járdán, s akkor, minden előzetes egyeztetés nélkül megjelent előtte a saját angyala. Az angyi fitt volt, több wellnesshétvégét tudva maga mögött, ellenben az ő Zsiguli Bandi bácsija még mindig nem érkezett meg a másnaposság fejfájós, hányásszagú előszobájába, részeg volt, be volt szeretkezve rendesen. Zsiguli Bandi bácsi angyala nem sokat habozott, előállt a nagy ötlettel, hogy visszaadja Bandi bácsinak az elröppent esztendejét. Zsiguli Bandi bácsi sem sokat habozott, mindössze a szája széle fékezett habzással -alkalmazva a háziasszony szlenget, Kispolszki Erzsike néninek kedvezve ezzel. Jöhet vissza az évem, böffentette Zsiguli Bandi bácsi az angyalnak, hadd jöjjön, mit bánom én – így Bandi bácsink. Persze, hogy szerette volna visszakapni az ominózus elmúlt esztendőt, annyi hajósitalt és tajga szeszesitalt nem bírt meginni soha, mint tavaly, a rekordok éve volt, a nagy tetteké. De sajnos, ez az angyal is olyan volt, mint a többi. A tavalyi évből mindössze az áremelkedések napjait, valamint a búval szeretkezett reggeleket sikerült visszaigényelnie, belesűrítve néhány órába, hogy Zsiguli Bandi bácsi egyszer és mindenkorra megtanulja, a saját angyala sincs ingyen, nem illik részegen fogadni senkit Újév reggelén. El van szeretkezve ez a világ, gagyogta magában Zsiguli Bandi bácsi, s közben megfogadta, marad a kommersz szeszesitaloknál, s továbbra sem hisz majd a csodákban. {jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top