Archív

Kertész Imre Nobel-díjának utóhatásai

Csaplár Vilmos Fotó: Írók boltja

A díj adományozói a két pólusú korszakban végig politizáltak, ám ehhez még hatalmas és izgatott közönség verbuválódott. [Csaplár Vilmos íróválasza körkérdésünkre.]

A körkérdésünk:

„Az egész világ ránk figyelt 2002 október 12-én, és ezután még sokáig, annak következtében, hogy Kertész Imre irodalmi Nobel-díjat kapott decemberben. Élt-e Magyarország, élt-e a magyar társadalom azzal a lehetőséggel, amelyet ez az óriási nyilvánosság, hatalmas figyelem nyújtott? Javunkra tudtuk-e fordítani az elismerést?”

Az irodalmi Nobel-díj rangja a története során hullámzott. Mostanáig utolsó nagy korszaka akkor volt, amikor például Hemingway, Faulkner, Camus kapta, Sartre elutasította, Paszternak, Szolzsenyicin kapta. Azokban az időkben a nyugati civilizáció még sokkal befogadóbb, igényesebb volt. Gondolkodásra, nem szórakozásra orientált. A világirodalom azóta általában is sokat veszített a fontosságából.

A Szovjetunió összeomlása után a világméretű kulturpolitizálás lassan, de biztosan visszavetette a díj rangját. Amikor már a sokadik olyan író kapta, akit csak a szűkebb szakma ismert, vagy a sejthető motívum az volt, hogy az illető afrikai, kínai, nő, vagy olyan országbeli, amely még nem részesült a díjban, a nagyközönség kezdte elveszíteni az érdeklődését. Sajnos Kertészre is így “került sor”, úgyhogy a díj hatása a világközvélemény részéről csekélyebb volt, mint régebben lett volna. Nem hiszem, hogy olyan nagy alkalmat mulasztottunk el.

És hogy lehet nem elmulasztani?

Kétségtelen, itthon megvolt Kertész díjának a külön története. Országunkban minden ilyesmi a kettéosztás bárdja alá kerül, erről bővebben írok A magyarok című könyvemben. A lakosság egy részében örömöt és büszkeséget váltott ki, még akkor is, ha addig nem olvasták a könyvet. Ezek általában a modern irodalom hívei voltak, vagy egyszerűen nyitott emberek, akik ideológiák nélkül örülnek a sikernek. A konzervatívok és a “nemzeti” ideológusok fanyalogtak, sőt megfogalmazták csalódottságukat.

Amióta a svéd díj világszerte ismert lett, Magyarországon a művelt közönség várta, hogy mikor jutalmaznak végre egy magyart vele. Sokan sokszor elképzelték, hogy ki lesz az, milyen lesz az. A konzervatívok a magyar egzotikumot kívánták e pozícióba. Ők azt képzelik ma is, hogy minél “magyarabb valami”, annál érdekesebb a világban, ami akár lehetne igaz is, csakhogy a “magyart” számukra egy toposzvilág, egy provinciális eszmeiség és dramaturgia jelenti. Kertész Nobel-díja kíméletlen igazsággal szembesítette őket. Olyan magyar írót tüntettek ki, akinek könyve a világon már egy jól “előkészített”, jól kommunikálható történetet mondott el. Csakhogy ők nem akartak ezzel szembesülni. Nemcsak azért, mert értékrendszerükkel ellentétes, hanem azért sem, mert Kertész története ráadásul olyan hazai önismereti nyitottságot feltételez, amely épp a magyar konzervatívokban nincs meg. A holokauszttal kapcsolatban Magyarországon nincs társadalmi konszenzus, a lakosságnak egy jó része és a magyar értelmiségnek is egy tetemes hányada a németek művének tartja, ami ellen mi nem tehettünk semmit. Kertész könyve ilyen módon bennük ellenállást, ellenszenvet ébresztett. A díjat úgy élték meg, mint a magyarok rágalmazásának, gyalázásának világméretű akcióját, a velünk szemben ellenséges külföld cselvetését.

Az átlagolvasók közül is sokan tűnődtek rajta, miután a díj hírére kézbe vették a Sorstalanságot, hogy ez tényleg jó könyv-e? Például nekem is többen föltették a kérdést. Amikor elmagyaráztam, hogy mi az újdonsága, mitől világirodalmi jelentőségű, türelmesen meghallgatták, tudomásul vették, nyugtázták, hogy ha egy író mondja, akkor biztos így van, de abból, ahogy közben maguk elé néztek, érződött, hogy nem ment végbe bennük semmi.

Más az, amikor a diktatorikus hatalom manipulációja osztja meg a közönséget, mint például a Doktor Zsivágó vagy a Gulág szigetcsoport esetében a szovjetoroszt.

Nem tudom, van-e olyan ország, amelyben egy ilyen irodalmi elismerés ennyire ellentétes hatásokat vált ki. És ahol végsősoron a legáltalánosabb reakció a zavarodottság.

Persze ilyen értelemben valakik ezt is “a javukra fordították”, beépült a máig tartó politikai fejleményekbe. (Érdemes lenne tanulmányozni, hogy Kertész Imre Nobel-díja milyen szerepet játszott a magyar jobboldal összekovácsolásában.)

Ma ott tartunk, hogy a külföld elismerése a hatalomra jutott jobboldal kulturpolitikájának szűrőjén átjutva sok esetben komprommittáló. Egészen hasonlóan a szovjet időkhöz.

Kertész Nobel-díja a kormányt támogató, kiterjedt médiában legjobb esetben is “nem téma”.

A fiatalabb magyar modern írók, akik Kertész díja után jelentek meg a nemzetközi porondon, bizonyos előnyt tapasztalhatnak. A magas kitüntetés fokozza a kíváncsiságot az illető nemzeti irodalom teljesítményei iránt.

Ennyi.

Mentés.

Küldés.

Előző válaszok a körkérdésre

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top