Archív

Margit

Kp1458

“Margit válasza az, hogy nem megy férjhez, nem szül gyereket, majd méhrákba, terméketlen méhe halálos kórságába hal bele.” Rőhrig Eszter Györe Balázs: Családregény 2-3. című írásaihoz kapcsolódó szövegét olvashatják.

Effeuiller la marguerite: szeret, nem szeret, kicsit, egészen…

Szeiman Józsefnek

Családregény 2.

Családregény 3.

A Családregény 2–3. részének főhőse Margit, a nagynéni. Lázadó, öntörvényű és monumentális lényét csak az elbeszélő befelé égő szűkszavúsága tudja úgy-ahogy kordában tartani. Margit nem a szabadság delacroix-i allegóriája, ő a definiálhatatlan szabadság metaforája. Jelen írásunk tárgya Margit, pontosabban az a mód, ahogyan az elbeszélő bemutatja őt az olvasónak. Végül szeretnénk az alábbiakban kifejtendő elbeszélői prezentációtól eltávolodni, és teret engedni a szabad olvasói értelmezésnek.

A latin margarita szó gyöngyöt jelent, némely magyarázatok szerint az elnevezés a mártíriumra, Jézus könnyeire utal. A margitvirág finoman elődomborodó, napsárga bimbója nem rejtőzködik, nem igényli a szirmok védelmét. Talán ezért tépkedik le egyenként a fehér levélkéket a serdülő lányok, ha szerelmesek: szeret, nem szeret, szeret, nem szeret. Nem a szerelemről, nem is a másikhoz, hanem magukhoz beszélnek, elképzelhető, hogy a defloráció titkos vágya fogalmazódik meg ebben az ősi varázsmondókában.

Margitról már olvastunk korábbi regényekben. A 91-esen nyugodtan elalhatok-ban a kisgyerekben remegve éledő szexust hívja elő a fiatal nő sudár alakja átlátszó kombinéban. Margit a homályosan felsejlő, a körülmények fölé emelkedő szabadság fizikailag is érzékelhető szépségét jelenti a figyelő kisfiú számára. A Krízis című kötetben található Margit lakásá-ból is megtudunk róla ezt-azt, de ott nem Margit a főszereplő, hanem a lakása, pontosabban az elbeszélő válságba jutott magánélete és otthontalansága. Mégis találtunk Margitról néhány jelentős mondatot e regényben. Ezt írja az elbeszélő: „A 60-as évek második felében Margit kölcsönadta lakását az öccsének, hogy nyugodt körülmények között tanulhasson… […] Margit villamosozott ki naponta Újpestre, ideiglenesen hazaköltözött a szüleihez.” (Györe Balázs: Krízis. Budapest, Liget Műhely Alapítvány, 1998. 90–91.) Az idézet kapcsán az elbeszélő értékelő módszerét is megfigyelhetjük: akár érzéketlennek, közömbösnek is tűnhet, hiszen a valódi és önzetlen testvéri segítségről száraz, tényközlő módon tudósít. Ám néhány oldallal később így szól: „Kicsi Margit, te tíz éve halott! Margaret, Małgorzata, Margarete, Marguerite! Fiatal halott a föld alatt.” (I. m. 95.)

A különböző nyelveken idézett névváltozatok felsorolása, az erősítést kifejező ismétlés a sorsazonosságra, mindenki halálára utal. E fohászszerű felkiáltó mondatban egy másik retorikai alakzat is megtalálható: a „kicsi” és a „fiatal” eufemisztikus jelzők az elbeszélő érzelmi túlfűtöttségéről vallanak, hiperbolává duzzasztva a valójában sem nem kicsi, sem nem fiatal nagynéni halála miatti fájdalmat. Ha általánosíthatunk egyetlen idézet alapján, azt mondhatjuk, hogy az elbeszélő érzelmi kívülállását, közömbösségét ki lehet zárni.

A szöveg címe és műfaja között nehéz kapcsolatot találni. A Családregény a regény aranykorának monumentális műfaját idézi. Ágas-bogas életsorsokat mesél el a részletesen kibontott korrajz kontextusában. A családregény elbeszélője nem mindig, de általában mindentudó, és feladatának érzi, hogy morális eligazítást nyújtson az olvasónak. Jelen esetben a számozás miatt egyébként egy másik prózai műfaj, a könnyed szórakozást ígérő és széles olvasóközönségnek szánt feuilleton is felmerül – mint a családregény hígabb, szekunder alműfaja.

Lehetséges, hogy éppen az elbeszélői előadásmódban rejlik e szöveg különösségének magyarázata. Első látásra bosszantó a nyúlfarknyira redukált közlés, a megértéshez vagy inkább értelmezéshez szükséges tájékoztatás mellőzése. A kíváncsiságtól hajtva mindjobban haladunk előre a kódok labirintusában, s miközben egyidejűleg rajzolódik ki számunkra a történet és a történet előadásmódja, érezzük, sejtjük, hogy a szöveg felfénylő pontját kell keresnünk e labirintus mélyén. A történethez az előadásmódon keresztül jutunk, így nincs mit tenni, engedelmesen követjük az elbeszélőt. Mindkét szöveg (2–3) számokkal, adatokkal terhelt, a középkori krónikaírást, azt az időszakot idézi, amelyben az események, helyszínek, dátumok felsorolása uralja a szöveget, s az individuum tettei még belesimulnak a nagy közös egészbe. A krónika jelleg kétszeresen és kétféle módon is megerősített, hiszen Margit adatai a száraz tények felsorolására szorítkozó, vélhetően valamely tudósok életrajzát feldolgozó lexikonból kerülnek szüleinek századfordulós kiadású, nagyméretű bibliájába. Ezt a bibliai bejegyzést másolja ki magának az egyes szám első személyben is megszólaló elbeszélő. Ebben a nyelvtani formában fejeződik ki a címbeli nőhöz fűződő személyes kapcsolat, melynek lényege a nagyra becsülés, és még valami más is, amit úgy nevezhetnénk, hogy a bennünk lévő gyermeki hang. Azé a gyermeké, aki a felnőttek szeretetburkának biztonságát élvezi, s az elemi szintű létezés-örömön kívül („a vízálló kiskabát valódi csoda volt”) nem érzékel nagyobb vagy mély értelmű összefüggéseket, illetve, amit mond, azzal ő még a „nagyokat” ismétli: „Letelepedési, disszidálási (akkoriban így mondtuk) szándékkal…” Az elbeszélői értékelések többnyire e gyermektől származnak. Margit mesebeli, szerencsét próbáló hős, aki „átkel” az óceánon, távoli világba jut el, és csatákat megnyerve, győztesen kellene megérkeznie. A gyermeki hang itt elnémul, a történetmondás átkerül egy harmadikféle elbeszélőhöz, aki zárójelekbe gyömöszöli az igenis kifejtésre váró fontos életeseményeket, amelyek közül a legérdekesebb az lenne, mi is történt Margittal Amerikában, végül is ő a főszereplő, miért van zárójelekbe zárva az, hogy mi történt vele ott. A kor lényegét megragadó egyetlen szó ad magyarázatot a zárójelekre is: a disszidálás. A magyar szókincsben nincs is erre megfelelő szó, csak idegen, mint elemi szabadságunktól való megfosztottságunk. Nem tudni, de feltételezhető, hogy a szabadság metaforája, Margit – a szabadságtalanságban szocializálódva – nem találta meg, hogyan lehet máshol szabadon élni. De ennek az elképzelésnek az ellentéte is lehetséges: Margit annyira szabad lény volt, hogy a szabadság hazájában, Amerikában is ráismert a szabadság hiányára.

Margit személyes történetéből két fontos elem emelkedik ki: kutató geológus és nő volt, szép – noha ez nincs nyíltan kimondva. Érzésünk szerint viszont épp itt lelhetjük meg a szöveg felfénylő pontját. Tudósság és női lét itt-ott összekapcsolódik, például a régiségek, bútorok, szőnyegek nem sznob szeretetében: Margit két tabernákulomot is vett, az egyik nem eredeti Mária Terézia-korabeli, hanem másolat. Nem kizárólag egy bútorbecsüs dönti el, hogy mi a szép, mi az értékes. Ebben az apróságban is mennyi szabadság van! A földtani kutatás a múlt emberi ésszel fel nem fogható idődimenziójába képes visszanyúlni. Margit földgázt, kőolajat keres. A bibliából kimásolt, de nem értelmezett, tehát az olvasóra bízott kutakodás eredményei igencsak érdekesek. Margit a cambriumban, az 530–520 millió évvel ezelőtti földtörténeti korban megjelent és ma is! létező állati kezdemény, a kagylósrák lenyomatait vizsgálja egy bizonyos későbbi, két–öt millió évvel ezelőtti korban, mert ezek a hazai térségben földgáz- és kőolajlelőhelyekre utalhatnak. Mielőtt még az ember beleszédülne a kőkeményen tudatos, kínaidoboz-szerű szövegépítkezés titkainak feszegetésébe, annyit mindenképpen érzékel, hogy ezek az ici-pici szövegek milyen monumentálisak, az egész univerzumot magukba sűrítik, az anyag és az idő örökkévalóságát szegezik szembe az egyedi lét törékenységével és mulandóságával. Ez a tény azért nem szomorú, mert minden nyomot hagy, ami létrejött, ami megtörténik. A kagylósrákok a tudós hozzáértése révén a mai kor emberének nélkülözhetetlen nyersanyagforrások felkutatásához segítenek. Margit életében – úgy tűnik – fontos szerepet játszott a munkája. Talán Amerikába is kutatói kíváncsisága vitte: ezt a napi politikán, kicsinyes érdekeken túlmutató, magasabb célra irányuló kíváncsiságot az éppen aktuális külső körülmények nem veszélyeztetik, másrészt az adott rendszernek szüksége volt az ilyenfajta kutatókra és szakemberekre. Megtudjuk, hogy Texasban dolgozott, s hajlunk azt hinni, hogy a hazai kutatások további fejlesztése miatt tette. Magyarországon a szénhidrogén- és kőolajkutatás a családi biblia kiadásának korában kezdődött, külföldi, sőt amerikai szakemberek bevonásával, mintatelepekkel, és háborútól, politikától függetlenül virágzott, két háborút, szocializmust át- és túlélve. Margit, a szabadság-metafora újabb árnyalattal bővül: napi érdekektől független, de a mát szolgáló kutatásai a kiváltságosok közé emelik őt.

Eddig a talajréteg-kutatók szigorával tapadtunk a szöveghez (Lévi-Strauss a strukturalista elemző módszert éppen ehhez a tevékenységhez hasonlítja). Margitról, a nőről a magunk értelmezését mondjuk el, hiszen az elbeszélő itt is magunkra hagy, ugyan mit kezdhetünk a kisgyermek csodálatával, vagy a krónikás hanyagul odavetett, bizonytalan szavaktól düledező félmondatával: „Egy családi mendemonda szerint egy nyári egyetemi gyakorlaton, valahol a Nyírségben, megerőszakolták.” A szöveg legtágabb kontextusában, ebben a szédületbe rántó univerzum-dimenzióban (amelyben meg-meghalljuk Walt Whitmant is) mi az emberi élet értéke? A megerőszakolás tényéből sohasem lesz régészeti lelet, sem fosszília. Itt van, itt van a szöveg felfénylő pontja. Margit válasza az, hogy nem megy férjhez, nem szül gyereket, majd méhrákba, terméketlen méhe halálos kórságába hal bele. Igen, méhe, a múltnak kútja, az élet örökös forrása nem fogant gyereket, majd pedig elpusztította őt. Margit mégis választott: bátran és merészen, egy nála harmincegy évvel idősebb, bizonyosan nem az adott kor értékrendjében felnőtt férfit, aki társa lehetett a tudományban és az élet nyújtotta sajátos, általuk választotta örömeiben. Margit és Strausz László akkor mentek el balatoni lakhelyükről vakációzni máshová, amikor vélhetően mindenki más nyaralás céljából elözönlötte a tavat. („Nyaranta Európában utazgattak.”)

Az olvasó Margitja – némiképp önkényesen – elszakad vagy megszabadul a szövegtől. Paolo Uccello fiatalabb kori Szent György legyőzi a sárkányt (1440, Párizs, Musée Jacquemart-André) című képén találtunk őrá. A kép középpontjában a barlang áll, a mély lyuk, a szép nő fogva tartásának helyszíne. Az előtérben a sárkány és a hős katona összecsapásának heroikus pillanatát láthatjuk. A szörny torkába lándzsa fúródik. Tekintetünk azonban mindinkább a sárkány izmos, férfiasan szép hátsófelére téved, amelyet erőteljesen kiemel a szép nő irányába kunkorodó farok. Meglepődve észleljük, hogy ezen a sárkányon vannak szépségek, például legyezőszerűen szétnyíló szárnya – és minden, ami már-már erotikusan vonzó rajta, a nő felé néz. Ha meghosszabbítanánk a torkába fúródó lándzsa végét, éppen a kisasszony szívébe találna. A képet a lándzsa, a sárkánytorok és a vitéz lába által formált háromszög foglalja egyfajta belső keretbe. A háromszög az ősi jelek tudományában a női vagy a föld princípium. E pillanatban látjuk meg, hogy a tűzokádó sárkány és a talpig vasba vértezett vitéz igen kevéssé érdekesek ezen a festményen, mivel a külső keretbe foglalt tér legnagyobb felülete föld. Szépen megművelt föld, valószínűleg tavasz van, a természet ébredése, az új élet évszaka. A jól elkülönülő egységek alapján úgy tűnik, hogy valójában a testiség (sárkány) és a spiritualitás (az erkölcsi rendet képviselő katona) vetekedik a hölgy kegyeiért. És ő mit tesz, hogyan viszonyul ehhez a látványhoz? Margit mögött rend, rendezettség van. Ő maga, mint már sokszor mondtuk: szép, kecses, ruhája drága kelméből készült, haja a korabeli divatnak megfelelően a halántékánál ki van borotválva. E sok világi és érzéki hívság felsorolása után ráébredünk, hogy a kép középpontjában spirituális gesztus, az ima áll. Az imára emelt kéz éppen az erőszakot jelző lándzsával egy vonalban látható. Az ima összeköt, kiegyensúlyozza az ellentétesen ható erőt. Csak találgatni lehet, Margit kiért-miért imádkozik. Mivel a megművelt föld, a fehéren világító hajlék mögötte oly erősen van jelen, talán a saját békéjéért és ahhoz a tágassághoz fohászkodik, amelyet magáénak tudhat: a tulajdon szabadságáért.{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top