Hallgassatok rám, mert igaz, mit mondok – kacsintott huncutul sünpapa. – Böszörményi Gyula meséje
Nagy buborék, színes gömb, mi az álmomban ma éjjel elém lebegett, de a mesét kezdjük inkább az elején, hisz igazán fura ez eset. Az erdő mélyén, hol nagy süncsalád lakott, a sünpapa télen olykor történeteket faragott, hogy az apró süncsemeték ne unatkozzanak.
– Csak várjátok meg, fiaim, a tavaszt, mikor léggömböt építek én, s azzal átszárnyalok a fél földtekén! – így ámította sünpapa a tátott szájú csemetéket.
– És ugyan a repülés mire kéne néked? – morgott sünmama. – A tüskéseknek nincsen szárnyuk, s csak akkor jó nekünk, ha biztos talajon áll a lábunk.
– Nem úgy van az, édes feleségem! A léggömb rokonlátogatásra való, felderítni a titkot, hogy mint póninak a faló – ez tudományosan látható! – a sünöknek is élnek rokonai a távoli Afrikában.
– Még hogy Afrikában?! – sikkantott sünmama. – Szerintem te megbuggyantál a télen, sünpapa!
– Pedig igaz! A gólya mondta nékem, hogy valaha rég a sünnemzedékben akadtak oly ős-sünök, kik kivándoroltak oda. A dzsungel mélyén így ma élhet számos sünkoma, ki távoli rokonunk nekünk.
– S ha tavasz lesz, léggömbbel értük elmegyünk? – lelkendezett a csapatnyi süngyerek.
– Csak repülni akarj, fenekedre majd jól ráverek! – morcoskodott megint sünmama a konyhából jövet. – Te meg, papa, beszélsz bolondságokat, a sok kis balga pedig szájtátva követ.
– Hallgassatok rám, mert igaz, mit mondok – kacsintott huncutul sünpapa. – Alattunk majd dzsungel terpeszkedik, és felszáll hozzánk a rokonok szava. Égen fogunk szállni, felhőkkel cimborálunk, s a világot látott gólya lesz a legjobb útitársunk. Ő tudja és megmutatja, hol él a messzire szakadt sünrokon, ki testvérünk nekünk, unokafivéri fokon.
– S aztán leszállunk hozzá, hogy üdvözöljük őt? – kérdezte a tüskések közül a legkisebb ripők.
– Azt sajna nem lehet – csóválta fejét a sünpapa. – Mivel a távoli rokon a rettenet maga. Ezer évek alatt ugyanis megváltozott: termete óriás lett, tüskéi kihulltak, s feje merő szőrbozont. Ha kiált, hangjától kidőlnek a fák, s reszketnek, rínak a végtelen szavannák.
– Hát hogy hívják e félelmetest, ki egykor sünként kivándorolt, s most nem látja szívesen az égből érkező, kedves rokont? – hökken a gyereksereg, és csüngnek sünpapa szaván, ki végül így szól:
– Rokonunk nem más, mint az oroszlán!
S kicsi csend után nevetésbe csap minden süni, hisz rájönnek hirtelen, hogy sünpapa vicce milyen szertelen. Még hogy oroszlán az ő távoli rokonuk, téli mesének ez jó, de tavaszra a léggömb ötlete elolvad, mint lábunk alatt a hó.
Folyt. köv.
