Archív

Véget ér a nap

drhouse

“Most nézték a Doktor House-t. Doktor House különösen kegyetlen volt aznap este, egy bélperforált néger pofát csesztetett, látszólag komoly kórság szállta meg, legalábbis doktor Izé szerint.” – Méhes Károly novellája. Fotó: Révai Sára.

Amika huszonharmadszor mondta, hogy Aszta, nem semmi.

Füge Konrád tegnap határozta el, hogy ma megszámolja. Amika már akkor négyszer mondta, hogy Aszta, nem semmi, amikor Füge elmesélte, hogy a nap során látott egy okádó Mikulást, egy babakocsiban tolt komputerképernyőt és hogy az esti iskolán tanító kollégája, Bánát azt állítja, hogy talprákja van. Még viccelt is vele, akkor most mi lesz, hátrafelé fog menni, kérdezte Füge Bánátot. Ezekre mondta Amika négyszer, hogy Aszta, nem semmi.

Most nézték a Doktor House-t. Doktor House különösen kegyetlen volt aznap este, egy bélperforált néger pofát csesztetett, látszólag komoly kórság szállta meg, legalábbis doktor Izé szerint (Füge nem tudott más nevet megjegyezni, csak a House-t, mert az olyan hülyén hangzik, hogy Ház doktor, pedig nem is háziorvos), amivel House nem értett egyet, a néger meg ramazurizott, mondván, nem akar meghalni.

Amika csokit majszolt és doktor House minden egyes mondata után azt suttogta a képernyőre meredve, Aszta, nem semmi.

Füge Konrád már tizenhétnél gondolkodott rajta, hogy szól, Bucikám (így hívta Amikát, azért találta ki, hogy kedveskedve rejthesse el mögéje a Ducikát), amióta megjöttem, tizenhétszer mondta, hogy Aszta, nem semmi; de úgy döntött, ez azért még nem olyan vészes, hatásosabb lesz, ha egy nagyobb számmal hozakodhat elő. Nem gondolta volna, hogy csupán hattal bírja tovább a számolást. Amikor a néger betegre rávetette magát a zokogó, százhúsz kilós felesége, és a meggyőzőbb hatás kedvéért összedőlt alattuk az ágy, kitépve a néger karjából az infúziót, Amika a mutatóujjával a tévé felé bökött, de zaklatott meglepettségében is csak ennyit mondott, csak kissé hangosabban, Aszta, nem semmi…!

Füge Konrád a nőre nézett, és hiába, hogy eltervezte, szép nyugodt hangon mondja meg neki, Bucikám, ma este huszonharmadszor ejtetted ki a szádon – ezt pontosan szerette volna közölni -, most megroppantotta a kezében tartott Fekete Démon sörösdobozt (egy ideje átszokott a barna sörre).

Mért nem semmi? Mért? Igenis is, hogy semmi! Érted? A világon minden semmi! Tudd meg, csak a semmi létezik! Totális semmi!, rikoltotta a végére Füge Konrád, és felugrott a fotelből, a kézben tartott dobozból kifröccsent a sör, a dermedten ülő, feléje forduló Amika arcára is jutott belőle.

Így álltak két másodpercig. Amikor megszólalt doktor House hangja, Nos, Miszisz Ribbs, azért ez nem semmi…

A következő pillanatban Füge Konrád felkacagott, fejét hátravetve, nevetett, hosszan, sokkal hosszabban, mint ahogy jól esett. Hallotta, hogy kissé bátortalanul Amika is nevetni kezd, és érezte a nő kezét valahol a combja tájékán, ahogy a nadrágjánál fogva húzza vissza. Lezöttyent a foteljébe.

Ha ennek vége van, lekapcsoljuk a tévét, és ma korán bebújunk az ágyba, mondta nő. Jó lesz, Pacika?

Füge Konrád sóhajtva felelte, Jó lesz, Bucika.

2010. 12. 13., 7.21.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top