Archív

Odalent

IMG 2001

„- Nagyképű úri népek, még visszaköszönni sem tudnak. Ők is arra araszolnak. Halljátok ezt a nyüzsgést? Gyönyörű! Él a föld! Emlékszel még a kétszázötven fős rögföldi famíliára? Mindegyik belepusztult a Konrádi család kriptahelyének kiásásába.” Merényi Krisztián prózája.

– Mi újság?

– Hol vagy?

– Négy méterre, a jobb kapu alatt.

– Alig hallak! Mikor szerzel egy másik készüléket?

– Hamarosan.

– Képzeld, gyengélkedik az a kopasz hegyomlás! A konditerem után orvoshoz ment, még jó, hogy a környéken lakik. Minden mozdulatát figyeltetem. Hosszú hónapokig lehetne nyámmogni rajta, míg be nem szárad.

– Érdemes időt áldozni rá, ritka tekintélyes darab.

– Történt más is!

– Micsoda?

– Bughnét, azt a kövér kertészasszonyt, elgázolta a reggeli busz. Hamarosan földelik! Holnap indulunk, a huszonhatos parcella legalább kétszáznegyven méterre lehet.

– A huszonhatosba teszik? Ott régen temettek. Melyik sírhely?

– A löszmentiek szerint valahol a nyolcvanadik körül, de ők gyakran terelik más irányba a magunkfajtákat.

– A hamvasztás kizárt?

– Igen! Tegnap a Mefisztó-ravatalozóban megkezdődtek az előkészületek.

– Remélem, nem légmentes koporsóba… A múltkor fülest kaptam a sógortól – tudod, akinek a léggyé alakult bátyját röptében lekematoxozták -, hogy a négyes sírboltba családot helyeznek. Felkészítettem a rokonságot a nagy zabára. Három kilométert slattyogtunk. Bepottyanunk a kriptarésen és mit látunk? Acélkoporsók! Körültekintőnek kell lennünk!

– Igazad van, indulnunk kell, mert később – amikor feljavul az állaga – nem lehet odaférni a helybeliektől.

– Ne is mondd! Mikor leszünk mi sírközellakók? Soha! Nem születtünk olyan rothadásban. Egyszer próbáltunk beljebb költözni, de rajtakapott az éber temetődinasztia, visszatoloncoltatott.

– Ezt most hagyjuk! Megyünk együtt?

-Rendben!

– A nyomóskút alatt találkozunk. Amikor bong a harang, felhívlak és pontosítunk.

– Még jó, hogy a temetésre odagyűlhetünk. A Nagy Fekália Egyezmény alapján maga a dinasztia hozta meg a döntést. Tartanak a lázadástól. Mi többen vagyunk, ők azonban centrálisan szervezettebbek, no és a felszerelésük…

*

– Halló! Halló! Végre! Hol vagytok?

– A négyes fa északkeleti főgyökerénél, száznégy centi mélyen. Közeledünk, csak leragadtunk. Ne induljatok még!

– Mit tetvészkedtek? Nem küldünk vakond-postán martalékot.

– Dögre találtunk!

– Milyen dögre? Mégsem az eredeti terv áll? Csöppet sem csodálkozom, ha az ostoba őseid után te is légypapíron végzed!

– Nem számoltunk vele. Olyan kellemes bukéja van, képtelenség közönyösen elhaladni mellette…

– Állaga?

– Félszáraz.

– Érintetlen?

– Többen rájártak.

– Hagyjátok a francba!

– Oké, megyünk!

*

– A tompa hang felé! Valahol itt kell lennie. Most földelik!

– Ismét egy cemeteriumi csoport.

– Nagyképű úri népek, még visszaköszönni sem tudnak. Ők is arra araszolnak. Halljátok ezt a nyüzsgést? Gyönyörű! Él a föld! Emlékszel még a kétszázötven fős rögföldi famíliára? Mindegyik belepusztult a Konrádi család kriptahelyének kiásásába. Kellett nekik megásatlan sír alá szaporodniuk! Ez a legborzalmasabb, ami a magunkfajtával történhet.

– A vacak radar két méteren túl semmit nem jelez. Feltornászom magam a felszínre. Sietek vissza!

*

– Nagy az ember-hő és a mozgás odafenn. Várjunk, még nem biztonságos.

– Halló! Ki az? Oké… köszönöm! Az izomagyú is kimúlt. Szerdán viszik a harmincegy per ötvennyolcasba.

– Ha már eljutottunk idáig, nincs értelme átmenni! Ráérünk akkor, amikor Bughné kiszárad.

– Rendben, ha addig be nem bábozódunk.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top