Archív

Az üveghegyen túl

Alkonyat előtt oda akartam érni a házhoz.- Szeles Judit a Jávorszarvaslesen (a szerző fotója)

Európai mércével Skandinávia kontinensnyi, véget nem érő fenyőerdővel sűrűn borított vidék, ahol a helyiek minden szegletet, minden követ és fát ismernek, de az idegennek jaj, ha eltéved. Ezért akartam még nappal odaérni a sűrűjébe.

Azt az ember nehezen tudja elképzelni, mit jelent alig kilenc millió ember 450000km²-en. Svédországban pedig ennyien élnek. Utána lehet számolni: a területe ötször nagyobb Magyarországénál, és a lakosok száma egymillióval kevesebb. De hogy ez gyakorlatilag hogy néz ki, addig nem lehet tudni, amíg az ember nem vezet (és téved el) az erdőben.

Nem a városokról beszélek. A városok városok itt is. Svédország három legnagyobb városa (nagyság szerint csökkenő sorrendben) Stockholm, Göteborg és Malmö. Ezek európai mértékben azonban kicsinek számítanak, Stockholmnak – a legnépesebbnek – a lakosságszáma alig haladja meg az egymilliót.

De nem a városokról akartam beszélni. Ott, ahova én indultam, nincs város egy-két mérföldes körzetben, a tanyákat egymástól szántóföld, legelő és erdő, erdő meg erdő választja el. Az erdőben pedig aszfaltozatlan keskeny utak kanyarognak. Olyan keskenyek, hogy ha szembe jön egy másik jármű, le kell húzódni, esetenként vissza kell tolatni az úgynevezett találkozó helyekre, amik a földút kiszélesített részei. A hely, ahova indultam, egyáltalán nem különleges. A svéd vidék egész Svédországban így néz ki. Egy idő után elfogy az aszfalt, a tanyák között egyre nagyobb lesz a távolság. Míg délen a ’kőhajításnyira’ kifejezés még éppen megállja a helyét, kicsivel északabbra: Smålandban vagy Östergötland megyében már nem. Valahol az ország közepétől pedig már a ’kutyaugatásnyira ’ (ti. ameddig a kutya ugatása elhallik) mértékegység használatos.

A svéd távolságot talán csak a németek vagy a franciák értenék meg, Németország és Franciaország méretére tekintettel. De a kongó ürességet és a néptelen vidékeket nem lehet európai ésszel felfogni.

Alkonyat előtt értem a házhoz. Rendezetlen vadon vette körül, és kövek. Mintha egy haragos óriás szanaszét hajigált volna millió szikladarabot. A ház viszont újnak nézett ki. Még annak ellenére is, hogy vályogból és szalmából építették. Régi új. Új régi. A környéken nem az egyetlen vályogház. Sokan döntöttek pár éve a természetes és ősi építkezési forma mellett egészségügyi, ökológiai okoknál fogva. A közelben földfestékekkel foglalkozó mestert is találni. A tapasztott háznak sok előnye van, rendkívül gazdaságos és környezetbarát. Sárból, trágyából, szalmából van, fa kerettel és kövekkel megerősítve. Svédországban ez a legmodernebb. Meg a nullaenergia-ház, ami lélegzik, mégis megtartja a meleget.

A verandán egy hajlott hátú, szederjes arcú nénike áll. Mellette egy dán gårdshund, egy a legkisebb kutyafajták közül. A kutya idegesen vakkantgat.

– Már azt hittem, nem jössz – mondja a néni.

Köszönök, s betessékel. A kutyája szemmel tart.

A verandából a nappaliba nyílik az ajtó. A ház nagyon tágas. Az egybenyitott konyha-nappali-ebédlő közepén hosszú tölgyasztal, két-két oldalán birkabőrrel letakart lóca. A sparheltben lobog a tűz. Hirtelen nem is tudom, a jelenben vagy a múltban vagyok-e. A házban nincs meleg víz, sem vízöblítős toalett, a szobákat hatalmas kemence fűti, az étel tűzön fő, a konyhai hulladék a komposztban végzi. A falak majdnem fél méter vastagok, mindent tojástemperával és lenolajjal festettek. Hűtő, mosógép, mosogatógép azonban van. Telefon is. De az egyetlen elektronikai eszköz a rádió és cd-lejátszó. Itt mindent kézzel csinálnak.

A házigazdám sző, fon, nemezel, savanyít, szárít és őröl. A kenyeret süti, a vajat köpüli. Betöltötte a hetvenet. Az elsők között volt, amikor a biodinamikus és önellátó gazdálkodás meg a Waldorf-pedagógia kivirágzott Svédországban. Azóta nemzedékek nőttek fel és adták tovább a természet tiszteletét. Természetből pedig van elég. Legalább is itt, Svédországban. Ha valaki meg akarja érteni a svédek természetét, költözzön egy hétre egy ilyen asszonyhoz. Én ezt tettem.

Főleg a gyapjú miatt jöttem. Hogy megtanuljak fonni. A birka esszenciáját megérteni. Birkából is van sok és sokféle itt. A hagyományos gyapjúfeldolgozás azonban majdnem egészen kihalt. Leszámítva néhány hagyományápoló kisközösséget, a gyapjúval való foglalkozás leredukálódott kézimunkává. De az átlag a kötést és horgolást nagyanyósnak tartja. Szóval a birkáról csak a birkasült jut az eszébe. Jó gyapjúbirkát nehéz találni. Jó és ökogyapjúbirkát pedig úgyszólván lehetetlen. Majának, az erdei nénikének a háza teli van nyers, kezeletlen gyapjúval. Kárdolatlanul fonom, és érzem, ahogy átjárja a pórusaimat a lanolin.

Maja mutatja, hogy adagolja az ember a maguktól is összeakaszkodó gyapjúszálakat, miközben a rokka zakatol a szédületesen pörgő orsóval. Pár nap vagy éppen pár hét gyakorlásba telik, amíg finom fonalat sodrok magam is. A türelem próbája. Az erdő mélyén, távol az autóutaktól, mobiltelefontól, önkiszolgáló étteremtől és a kínai gagyibolttól, hirtelen sok ideje lesz az embernek. Aztán meg hirtelen nagyon kevés. Tüzet kell gyújtani, ki kell engedni és megetetni az állatokat, be kell áztatni a babot, kisalakolni a kályhát, behordani a fát, betapasztani a kis repedéseket a falon, bedagasztani a kenyeret a frissen őrölt lisztből és az aludttejből…És fonunk, nemezelünk, takarót varrunk, plédet szövünk, cipőt javítunk, almát savanyítunk, kosarat fonunk, s adventi koszorút, aztán gyertyát öntünk, szappant főzünk.

A vályogházat nemzeti park veszi körül, de tíz percre van az ország egyik legforgalmasabb autópályájától. A környéken ősidők óta ércbányászat és vaskohászat található. A vidék közigazgatási központja Svédország fontos gazdasági és igazgatási városa: Örebro. Pár mérföldre keletre található Karlskoga, s maga Bofors, ahol Nobel dolgozott, és ahol a mai napig fegyvergyártás folyik. A közeli bányákból folyamatosan robbantások hangját hallani. Csupa olyan hang, amihez az én európai fülem nem szokott.

Maja nevet, majd friss kenyérrel és francia kecskesajttal kínál.

– Legalább van még olyan ország, ahol az élelmiszert papírba csomagolják – zörgeti reszkető kezével a sajtpapírt. A szekrényből szárított füveket vesz elő a teához. Hárs, zsálya, boróka, komló…felsorolni is sok, mi mindent rejt a konyhaszekrény.

A megfont gyapjút hazavihetem magammal. Kapok egy orsót is, meg egy szatyor gyapjút, a legjobb fajtából. Az időm letelt, megszolgáltam a béremet. S mint a Holle-anyó mesében, mivel dolgomat jól végeztem, s minden nap kiráztam a takarókat, a Földön csendesen elkezdett havazni. Az utamat hazafelé hópihék táncában teszem meg.

Svédország első a világon az egy főre eső fegyvereladásban. (Kb. 1500 svéd korona fegyverből származó bevétel jutna minden svéd állampogárra 2010-ben.) (A szerző megjegyzése. Vö. Dagens Nyheter cikke)

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top