Archív

A pucér igazság

IMG 9441

(Fotó: Révai Sára)

“Kicsit tétováztam, aztán elkezdtem vetkőzni. Az alsógatyámat magamon hagytam, úgy ültem le a legközelebbi székre. A férfi fölmordult, hogy vegyem le a gatyámat is. Röviden elmeséltem, hogy én sokszor azt álmodom, hogy meztelenül bujdokolok a világ fürkész tekintete elől, szóval most inkább kihagynám ezt. A gorilla a csajra nézett, mintha tőle várna választ, végül bólintott, hogy jól van.” (Benedek Szabolcs novellája)

Régebben is tudtam, hogy vannak emberek, akik borzasztóan szeretnek meztelenkedni. Úgy értem, hogy az első adandó alkalommal megszabadulnak a ruháiktól, és onnantól fogva pucéran csinálnak mindent. Erre persze szerencsétleneknek leginkább odahaza van lehetőségük, egyszer véletlenül találtam is az interneten egy topikot, az volt a címe, hogy „Meztelenül otthon”.Én viszont egy csomószor azt szoktam álmodni, hogy pucéran vagyok hol az utcán, hol az irodában, és mivel rettenetesen szégyellem magam, állandóan el akarok rejtőzni, de folyton megtalálnak. Amikor elmeséltem a pszichológusomnak az álmomat, csak hümmögött. Ezt különösen utálom benne, hogy mindig csak hümmög. Soha nem mond semmit értelmeset, folyton az állandó hümmögés, bele a nagy, csimbókos szakállába, amit olyankor a legszívesebben addig rángatnék, amíg a fájdalomtól nem kezd el térdre borulva kegyelemért könyörögni. Szó se róla, olyan is megesik, hogy én hümmögök – leginkább akkor, amikor az ürge politizálni kezd. Folyton szid valakit: hol a komcsikat, hol a nácikat. Nem bírom eldönteni, hogy a fasisztákhoz húz-e, vagy a komancsokhoz, mert valamelyik mindig a bögyében van. Olyankor mindig pislog rám a szemüvege mögül, a szakálla rángatózik, mint egy kecskének, és fröcsög belőle az utálat. Szerintem közben azt vizslatja, hogy én melyik oldalhoz húzok. De ezt nem árulom el. Csak hümmögök

A múltkor jöttem el a pszichológustól, mentem a gangon a lépcsőház felé, és ahogy elhaladtam a szomszéd lakás ablakai mellett, rögvest a földbe gyökerezett a lábam. A lakás totál ki volt világítva, és mivel az ablakokat nem takarta függöny, simán látszott, mi van bent. Mondjuk nem volt odabent semmi, úgy értem, egy szál bútor sem, a parkettát se borította szőnyeg, viszont a ganghoz legközelebbi szobában egy fickó és egy csaj takarítottak tök meztelenül. Nagyjából velem egyidősek lehettek. A férfi egy tagbaszakadt, kopaszra borotvált fejű, kigyúrt gyökér állat, a testét annyi szőr borította, akár egy gorilláét. A csaj elég jól nézett ki, legalábbis ahhoz a baromhoz képest – azt külön értékeltem, hogy nem borotválta le a szőrzetét, szépen vöröslött, így végre megbizonyosodhattam róla, hogy a vörös hajú nőknek mindenütt vörös. A férfi egy partvist tologatott a parkettán ide-oda, a lány pedig guggolva, törpejárásban mászkált körülötte a műanyag lapáttal. Jól megcsodálhattam elölről, hátulról egyaránt.

Nem tudom, mennyi ideje bámulhattam őket, amikor a fickó egyszer csak elindult a bejárati ajtó felé, és mire észbe kaptam, már ki is nyitotta. Bizonyára annyira elmélyedtem a csaj stírölésében, hogy nem vettem észre, hogy amaz felfedezett. Úgy, ahogy volt, egy szál pöcsben kijött a gangra, rohadtul nem érdekelte, hogy akárki láthatja. Sőt, az is lehet, hogy azt szerette volna, hogy lássa mindenki a ház lakói közül. Megijedtem, el akartam futni, azt hittem, mindjárt meggyomroz, hogy mit skubizom a barátnőjét, de nem, tök normálisan megkérdezte, hogy bejövök-e. Addigra a csaj is fölállt, kezében a műanyag lapáttal, az ablak felé pislogott, nézte, hogy mi történik. Így sokkal jobban festett, mint guggolva, amikor begyűrődött a derekán a háj, és a combján a bőr összeráncosodott. Úgyhogy miután gyorsan fölmértem a helyzetet, gondoltam, lesz, ami lesz, és bementem.

A fickó a konyhába vezetett. A segge ugyanolyan undorító szőrös volt, akár a háta. A konyha is ki volt világítva, de a lakás azon részére esett, ahová a gangról nem lehetett belátni. A csaj bejött utánunk, megkérdezte, iszok-e egy sört. A konyhában volt pár ócska fémvázas szék – lehet, hogy valami iskolából selejtezték le őket –, két nagy nejlonszatyor, valamint a ruháik a kövezetre dobálva. Az egyik szatyor sörösdobozokkal volt tele. A csaj lehajolt és kivett egyet. A kezembe nyomta. Közben a fickó is kibontott egy olyan dobozt, amire az egyik neves történelmi személyiség arcát nyomtatták. Nem ismertem meg, kiét, jó sok volt belőlük. A tagbaszakadt barom figyelmeztetett arra, hogy magyar ember sörrel nem koccint, úgyhogy csak megemeltük egymás felé a dobozt. A sör különben meleg volt. Hűtőszekrény még nem volt a lakásban.

Miután ittunk néhány kortyot, a férfi rám szólt, hogy vetkőzzek le. Elég dermedten álltam ott, úgyhogy a csaj megismételte szóról szóra ugyanezt, hozzátéve, hogy takarítanom nem kell, s most ők is pihennek egy kicsit, addig dumálhatunk, sörözhetünk. Nem tudom, miért így mondta, ő nem is bontott magának sört. Kicsit tétováztam, aztán elkezdtem vetkőzni. Az alsógatyámat magamon hagytam, úgy ültem le a legközelebbi székre. A férfi fölmordult, hogy vegyem le a gatyámat is. Röviden elmeséltem, hogy én sokszor azt álmodom, hogy meztelenül bujdokolok a világ fürkész tekintete elől, szóval most inkább kihagynám ezt. A gorilla a csajra nézett, mintha tőle várna választ, végül bólintott, hogy jól van. Leültek ők is. Bár még se szőnyeg, se bútor, se berendezési tárgyak nem voltak sehol, szerencsére már jól befűtöttek a lakásban.

Ültünk, ittuk a sört, mármint a csaj nem, ő enyhén szétvetett lábbal figyelte, ahogy iszunk – sajnos nem láttam rendesen a lába közé, mert kicsit túlburjánzott a vörös szőr. Sokáig nem szóltunk egy szót se, aztán a fickó megkérdezte, hogy a kommunistákhoz vagy a fasisztákhoz húzok-e. Erről rögvest a pszichológusom jutott az eszembe, és visszakérdeztem, hogy miért fontos ez. Azt felelte, hogy azért, mert csak így lehet megállapítani, hogy miként viszonyuljunk a másikhoz. Vállat vontam, és közöltem velük, hogy ez engem rohadtul nem érdekel. Se a nácik, se a komancsok, se az, hogy kinek melyik tetszik a kettő közül. Nekem speciel egyik se. A férfi ismét a csajra nézett, majd egy darabig megint nem szóltunk egy szót sem. Viszont miután megittuk a sört, a gorilla azt mondta, hogy nekik most már folytatniuk kell a takarítást. A lány megkérdezte, akarok-e segíteni. Mondtam, hogy nem, nekem is van dolgom épp elég. Némán végignézték, ahogy felöltözöm, aztán a csaj a kezébe vette a műanyag lapátot, a fickó pedig kikísért. Amikor a ganghoz legközelebb eső szobához értünk, az ablakon keresztül láttam, hogy a pszichológusom kívülről az ablakhoz tapadva skubizik, és közben rángatózik a szakálla. A tagbaszakadt barom kinyitotta az ajtót, a pszichológus el akart rohanni, de amaz megkérdezte tőle, hogy nem jön-e be. Nem vártam meg a választ, elsunnyogtam a lépcsőház felé.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top