ACsillagszálló kulturális utcalap Vendég című számának bemutatója 2011. december 7-én este 7-kor lesza Kalicka Bistróba (Budapest, Rottenbiller utca 32.). Novelláját fölolvassa Scheer Katalin, verseit elmondja k.kabai lóránt. Geoszabó Lászlóra emlékezünk. Bogos Zsuzsanna beszélget Saly Noémi kávéháztörténésszel, vetítéssel ajánljuk a következő számot. A lapszámból k.kabai lóránt verseit ajánljuk.
k.kabai lóránt
újhold
most, mikor ugyanúgy, mint mindig, na persze nem feltétlenül és pláne nem egészen az elveszett országútra gondolok; hanem eszembe jutott, a pszichiáterem azt mondta egyszer, hogy bűntudatfüggő vagyok, és akkor is találok hozzá tárgyat, ha egyébként nincs. ez milyen kreatív munka; na hja, dünnyögtem; legfőbb ideje, hogy. minden bizonnyal itt az ideje az arcokat kitakarni, de legalábbis a szemeket egy fekete sávval lefedni, ha itt tartunk, ha már ennyi az idő. aki meg ismerkedni akar, menjen szépen a diszkotékába; rágjatok meg, nyeljetek le, hányjatok ki (akkor inkább el–gat-getek); néha kutya a nyúl is, te meg csak táncolsz, bazmeg, hallom a hátam mögül (majd; [nem én: én nem]), s nem fordulok oda megnézni, ki beszél és kinek.
dereng
színigaz hamu mindenütt, hajnali ébredésben lassan oldódó szorongás, lapszélig kihúzott érzésekre feszített nihilátor, jó, ami jó, de nem itt van, nem ebben az eltévedt derengésben, nem abban a tétova fülzúgásban, nem a másnak indult csendjében, alszik még a parkolóőr, szintúgy az önkéntes véradó, tágra nyílt álomba fog beleveszni a szólni gyáva, széttépett bőr a körömágyon, nem gyógyuló seb a nyálkahártya.
egy félreértés magánélete
volt gyufája azt mondani, hogy „a valósággal óvatosan kell bánni”, visszalapoztam: „a sarokra jártam rémes törkölyökre?” szépen érnek a tévképzetek, „á vagyok, irdatlan, néma á”, meg sem történtem, mindössze berúgtam a szorongástól, „ká vagyok, ostoba, béna ká” – ez is csak dadogás; keletre néz az unalom, és e gondolat sikerrel nem hagy nyugodni.
jut eszembe
álmodjunk unalmat. unjunk álmot.
{jcomments on}
