Archív

Pipa vagyok pongyolában

Kp1373

“Szerdán este a Batthyány térrőlegyenesen a Donáti utcába vetettem magam. Már messziről láttam a villogó rendőrautót, a híradós stáb közvetítő kocsiját. Följebb még egy kocsi, fegyveres rendőrök, és szalagkorlát, épp a lépcsőház bejárata mellett zárták le az utcát.” Podmaniczky Szilárd blogja.

Kp1438Beckettel utaztam együtt az autóbuszon. Régi típusú telefont szorongatott a kezében, folyton a kijelzőt nézte, de nem hívta senki. Miután a köd fölszállt az autópályán, érdeklődéssel figyelte a földeken dolgozó markolókat, a hontalanok szemétből összerakott tanyáit, a fán posztoló hatalmas ragadozó madarat. Ahogy elértük az M0-ás vonalát, a telefont mindvégig a kezében tartva szedelődzködött, végül a Kosztolányin leszállt.

Egy szakács, aki húsz éve Ausztriában dolgozik, elintézte tizenkét ismerősének, hogy fölvegyék őket abba az étterembe, ahová ő is kijárt. Azt mondta, a szívességért száz eurót kér fejenként. Mindenki odaadta. Csakhogy a következő hónapban is lehúzta őket száz-száz euróval, és az idény végére több mint három milliót rakott össze a baráti szívességért.

Megállított egy idős asszony az utcán. Hideg volt, a fákon zúzmara, a szája sarkát fehér kenőccsel kente be. Azt Kp1383mondta, attól fél, hogy megölik. Kirabolják és elvágják a torkát a havi nyugdíjáért.

Kibicikliztem a Balaton-partra. Vágni lehetett a ködöt. Egyszer csak hangokat hallok a víz felől. Amikor egy fuvallat elvékonyította a ködöt, három alakot pillantottam meg a jéghideg vízben. „Menj már arrébb, bazd meg, besípol a kütyü!” Aztán megláttam egy negyedik társukat is, az a part közeli sekélyes részen dolgozott. Aranyat kerestek. Arany nyakláncot, fülbevalót. De nem helyiek voltak, mert nem abban a sávban kutattak, ahol fürdeni szoktunk.

Az egri uszodában lenyomtam kétezer métert gyorsban, fölfrissített és ellazított. A szemüvegtokom pont olyan tapintású, mint a tusfürdőm. Hajnalban kapkodva pakoltam össze. A forró zuhany alatt előhúztam a fürdőtáskából a szemüvegtokomat.

Kp1390Írtam egy verset, amit soha nem fogok publikálni. Így kezdődik: „Hazám, hazám, te vén bolond / Kiraktak hűlni az ajtó elé / Meddig tűröd még hogy szopatnak / Mint Nemzeti Nagycirkuszban a majmokat”.

Letoltam a nadrágomat és hasra feküdtem az ágyon. Nedves szövetet raktam a csípőmre, amin keresztül áramot vezettek belém. Az orvos szerint nem tartja karban a fizikumomat a heti több ezer méter úszás, árammal is sokkolni kell az idegpályákat.

Szerdán este a Batthyány térrőlegyenesen a Donáti utcába mentem. Már messziről láttam a villogó rendőrautót, a híradós stáb közvetítő kocsiját. Följebb még egy kocsi, fegyveres rendőrök, és szalagkorlát, épp a lépcsőház bejárata mellett zárták le az utcát. Mi van, kérdezem. Kiraboltak egy pénzszállító kocsit. A barátom az ablakból követte az eseményeket, de nem történt semmi. Ha csak az nem, hogy a boltba kerülővel kellett elmennem borért.

Még több ilyen blog!

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top