Archív

Diktatúra, tévé, szex

8

Csütörtökön mutatták Papp Sándor Zsigmond első regényét. A Semmi kis életek – erdélyi történet a Libri kiadónáljelent meg. A romániai Radócon született, Budapesten újságíróként dolgozó szerzővel Szerbhorváth György beszélgetett.

2Beszakadt az asztal, amikor befejezted a könyvet? Hisz a 400 oldalas műben legalább három regény van: család(ok)regény(e), a gyerek- és ifjúkoré, és egy diktatúráé, a titkosszolgálatok és besúgók világáé. De akár a szexuális szocializálódás regénye is… És mindezek keverve.

– Ez a három nekem egy, talán csak a szerkezet miatt tűnik többnek. A diktatúra története ugyanis a benne élők története, a besúgóké és az ügynököké, de az arctalan masszáé is egyben. A tehetetleneké, akik ide-oda sodródtak. Engem pedig a tabló érdekelt most és nem a részletek. Egy csoportkép, ha úgy tetszik. Nem egy váza a csendéletből, hanem maga a hallgatás. A mesélés bizonytalansága: mit is éltünk át voltaképpen? S mivel határ menti városban nőttem fel, adta magát a vonalvezető is: egy szökési kísérlet. Erre fűztem fel mindent, amit tudni véltem a diktatúráról, meg a szabadulást követő eufóriáról és bénultságról. Mint amikor valakit kilöknek a börtön kapuján, hogy tessék, szabad vagy! De mit is kell4 tennem akkor?

Könyved szinte egy időben jelent meg Bodor Ádám Verhovina madarai c. regényével, amely más nyelvi poétikával, de mégis ugyanazon korról és helyről szól. De más párhuzamok is beugranak, Józsa Mártától az Amíg a nagymama megkerül, kor- és sorstársad, Dragomán Györgynek A fehér király c. regénye. Hertha Müllerről nem is beszélve (a Te hőseid közt is nem egy sváb akad) – hogy csak a legutóbbi idők sikerkönyveit említsük. Inspiráltak, vagy ellenkezőleg, hiányérzeted támadt ezeket olvasván?

– Ha nem lett volna hiányérzetem, nem is fogok neki. Bodor Ádám a példaképem, irtózatos erőfeszítésekbe került eltávolodni tőle, de a regényben vannak olyan részek, miként a korábbi novelláimban is, ahol megemelem a kalapom előtte. Dragomán és Müller inkább a nyolcvanas évekre, a diktatúra legsötétebb időszakaira koncentrált, engem pedig az átmenet6 érdekelt, a forradalom, és az azt követő bizonytalanság. És nem a mondatok költészetébe csomagolva. Hogyan viselkednek a rendszerváltás után a diktatúrában csak magunknak elsuttogott történetek? Bizonyossághoz jutnak vagy még tovább morzsolódnak a szabadság szorításában? Józsa Márta vagy Tompa Andrea könyvét pedig el se olvastam, mert az írásnak abban a szakaszában már nem akartam, hogy bármi befolyásoljon. Se egy hang, se egy történetmorzsa. Őket most fogom elolvasni.

A regény fő szála az elnyomáshoz, a titkosszolgálathoz kötődik (most úgy rémlik, mintha a Securitate, így név szerint, meg sem jelenne…), s mivel erdélyi származású vagy, aki éppen Ceauşescu bukása után vált nagykorúvá, önként adódik a referenciális olvasat, azaz a kérdés: mennyire építkeztél saját élményeidre? Azoknál a jeleneteknél, amelyek az iskolában játszódnak, feltételezem, nem a fantáziádra kellett magad bíznod…7

– A második, főként egy iskolában játszódó rész támaszkodik leginkább a saját élményeimre. A felvonulásjelenet szinte egy az egyben az én történetem. A többi történetmagot mások szolgáltatták (a forradalmi részt például az akkor Kolozsváron élő nagyszüleim), ugyanakkor tudtam, hogy nekem csak kiindulópont kell, dobbantó, a nagyobb munkát úgyis a képzeletem végzi el, hiszen nem tényregényt akarok írni, engem a hatalom természete érdekel. Egy fikció fikciója. Hiszen minden diktatúra egy idő után végzetesen elszakad a valóságtól, saját fikcióját kezdi kiépíteni. A fejünkben él tovább. Miért is lenne ijesztő önmagában egy kisváros reggeli utcája, ahol alig járnak?

Hát azért, mert a fejemben már rég benépesítettem mindenféle alakokkal. Az óvatosság kísérteteivel. Tőlük félek.

A diktatúrák, a borzalmak világának hatalmas és sokféle az irodalma, Coetzétől Dovlatovig, Kertész Imrétől Danilo Kišig.9 Ami feltűnt, hogy a Semmi kis életek két dologban biztosan részben újat hoz: az egyik a humor, a gyakran már ismert anekdoták beemelése, a másik a hálószoba-irodalom, hogy így fogalmazzak, ti. hogy az elnyomás elöl – kulináris élvezetek híján, szinte ihatatlan itatok mellett, utazás hiányában – a szexbe lehetett menekülni.

– Vagy a tévézésbe, ahol még lehetett fogni a magyar adást. Ahol nem, ott tényleg nem nagyon maradt egyéb. A mozikban ugyanazokat a filmeket adták, és egyszer az olvasásban is elfárad a szem. Az élelmiszerboltokban elképesztő leleménnyel és geometriai érzékkel rakták különféle gúlákba ugyanazt a három halkonzervfajtát. De mit is csinálhattak volna az esti áramszünetek alatt? Nemsokára nekikezdek második regényemnek, amely inkább a kilencvenes években játszódik, nos, ott a főszereplő már aszexuális. Annyi élményt hoz az új világ, hogy ez az örömforrás teljesen háttérbe szorul. Nem lényeges. Nem is tudja, hogy mit kezdjen a nőkkel. Itt azonban a10 szex egy láthatatlan varázsköpeny, amely elrejt. Ahol nem kell gondolkodnod, mert felment a kétségeid, félelmeid alól, és ahova nem kell útlevél, valuta és protekció. Ugyanakkor van egy rész, ahol szexuális forradalom rázza meg a kültelket. Vagyis egy kicsit karikírozom is ezt a menekülést. Nem bírtam ki, hogy minden ilyen véresen komoly legyen.

Mivel magam is 1972-es születésű vagyok, aki egy másik, bár puhább (majd keményebb) diktatúrából jön, s hasonló témák foglalkoztatnak, úgy érzem, mintha esetedben is beszélhetünk a kiírás fenoménjéről. E panorámaszerű nagyregény oly sűrű, annyi minden benne van, hogy kérdés, maradt még valami, benned, onnan s akkoriból? Lezártál ezzel egy korszakot, más témák felé fordulsz?

– Lezártam. Ha vissza is térek majd a forradalomhoz, csak egy-egy mondat vagy jelenetecske erejéig. Ezzel a regénnyel kiírtam magamból ezt az alapélményt. Most már sokkal inkább a kilencvenes évek zűrzavara érdekel, és az identitás kérdése. Mennyire hatott például az asszimiláció, mennyi bennem a román és mennyi a magyar? A menni vagy nem menni kérdése, elhagyni Erdélyt az anyaország miatt, vagy sem. Arról nem beszélve, hogy sokan csak a gyűlölet szavaival voltak képesek megválaszolni az önmeghatározás kérdését. Magyar vagyok, mert gyűlölöm az oláhokat. Szóval, most ez érdekel. Ennek szánnék egy regényt.

És végül az obligát kérdés, hogy megkönnyítsük az irodalomtörténet munkáját: hány év munkája áll a regényben, hányszor feküdtél neki?

– Sokszor. És elkövettem azt a hibát is, hogy többet nyilatkoztam a készülő regényeimről, mint amennyit írtam őket. Részletek is jelentek meg a soha be nem fejezett könyvekből… Kínos. Most már jóval óvatosabb vagyok. Az is lehet, hogy egyetlen részletet sem adok ki a kezemből, amíg az újat be nem fejezem. Magamutogatásból most elég volt ennyi. S ha nem is hatéves szünetre, mint most, de három-négyre biztosan berendezkedem.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top