Archív

Sáros hajsza

KispolskiElérnek egy hosszú partszakaszos szabad telekig, Shado megáll, a sárhányója totál bezabálta a sarat, a földről gyorsan felkap egy fadarabot, azzal próbálja kipiszkálni, hogy újra tudjon tekerni, mert így egyre nehezebben forog a kerék. Ákos is megtorpan, közben türelmetlenül kémleli a távolba vesző utat, fülel, hall-e autózajt, vagy bármit, de semmi. – Hartay Csaba prózája.

Ismét 1990 októbere. Ákos és Shado, miután sárdobálással módszeresen tönkretették a szemben horgászó délutánját, összenéznek, ahogy a feldühödött fazon a Kispolszkijába pattanva elhajt. Szerinted átjön? – kérdezgetik egymástól.

…A faszi fel-alá járkál, közben a gyerekét beülteti a Kispolszkiba, majd visszaül a kisszékére. Lassan kitekeri az egyik botját. Durr egy sárdarab, közvetlen előtte csobban. Kitekeri a másik botját is, közben érkezik az újabb lövedék. Még egy, majd megint egy. Nem bírja tovább. Ismét magából kikelve ordibál a túlpartról.

– Elkaplak, kitaposom a beled, átmegyek, érted? Átmegyek és szájbabaszlak, te szarházi! – ordítja kínjában a felidegesített horgász.

– Szerinted átjön? – kérdi kissé remegő hangos Ákost Shado.

– Dehogy jön, csak a szája jár. Tíz kilométerre van tőlünk, kábé annyi, ha körbejön. Fél óra, mire idáig elzötykölődik a földúton. Meg sár is van. Szerintem azt sem tudja, hogy kell idejönni, milyen úton. Lófaszt fog ez idejönni. – mondja nagy nyugalommal Ákos, majd ismét dob.

Shado is követi, tovább záporoznak a sárgolyók. A kispolszkis dühös horgász szépen, lassan mindent összepakol, a maradék etetőanyagot beszórja a vízbe. Többet már nem kiált, nem szól, úgy tesz, mintha lenyugodott volna, de belül iszonyatos düh marja. Összecsukja a botokat, a szákot, a kisszéket. Bepakol a kocsiba, majd elhajt. A mellette ülő kisfiú szomorú arccal tekint ki a Kispolszki ablakán.

– Szegény faszi, elbasztuk a kalandját. – mondja félkomolyan Shado.

– Dehogy szegény. Jó buli volt, szerintem, élvezte. A gyereknek meg életre szóló élmény. – teszi hozzá röhögve Ákos.

– Én fosok, bevallom. Mi lesz, ha mégis átjön?

– Nem tudom. – mondja elgondolkodva Ákos.

– Mi van, te is berezeltél? Ugye, hogy nem lehetetlen? – kérdi tőle Shado.

– Végül is van rá esély, hogy átjön, csak kurva ideges lett. Mit össze káromkodott, nem semmi. És aztán meg gyorsan elhajtott. Nem úgy tűnik, mintha haza ment volna. Mi viszont menjünk haza a picsába, az a biztos. – Ákos elindul vissza a telekre, hogy összeszedje a pecacuccokat, Shado loholva követi.

Vihargyorsan pakolásznak, botok, szák, horgászdoboz be a sufniba, a kisszékeket behordják a házba, körbetekintenek a telken, Ákos még kimegy a mólóra, szétnéz, majd a kapu felé veszi az irányt.

– Oké, semmi nem maradt kint, húzzunk. – mondja Ákos, majd előveszi a kulcscsomót, bezár mindent, a kaput is. Shado odakint felveszi a hátizsákját, benne a teleszkópos pecabotja, rápattannak a biciklikre és elhagyják a telket.

– Ááá, milyen fejed van. – pillant Ákos a mellette kacsázó Shadóra.

– Mit röhögsz? Te is be vagy szarva, kussoljál.

– Nem kell fosni, szépen hazamegyünk, elmeséljük Zoláéknak, hogy milyen módszeresen kicsináltuk szembe a fazont, jókat röhögünk, és ennyi. Nem lesz itt semmi balhé.

– Szerinted hova mehetett a faszi? Egy másik horgászhelyre, ahol nem sorozzák sárral? Mi van, ha most tart felénk? Hova tudunk elmenekülni? Nem kéne visszafordulni? Bezárkózhatnánk a házatokba. Ha el is jön idáig, előbb-utóbb leszállna rólunk, azt hinné, hogy hazamentünk. – latolgatja az esélyeket Shado.

– Ne dumálj, inkább tekerj. Visszafordulni? Lófaszt! Persze, és ha tényleg átjön? És mi meg ott lapulunk a házban, ez meg bazmeg órákig ott fog dekkolni? Akkor otthon mit mondunk, hol voltunk késő estig? Halott ötlet, húzzunk bele, ha el is indult, hátha nem futunk össze vele. – Ákos próbál begyorsítani, de nem haladnak sokkal jobban a sáros úton.

Elérnek egy hosszú partszakaszos szabad telekig, Shado megáll, a sárhányója totál bezabálta a sarat, a földről gyorsan felkap egy fadarabot, azzal próbálja kipiszkálni, hogy újra tudjon tekerni, mert így egyre nehezebben forog a kerék. Ákos is megtorpan, közben türelmetlenül kémleli a távolba vesző utat, fülel, hall-e autózajt, vagy bármit, de semmi.

– Na, jó lesz az már, haladjunk. – sürgeti Shadót.

– Oké, mehetünk, forog a kerék, faszául. – Shado elhajítja a botot, felpattan a bringájára, mindketten nekiiramodnak. Alig tekernek pár métert, amikor bekövetkezik az, amitől mindketten féltek.

– Ott jön, bazmeg, ott jön! – Ákos felkiált, majd azonnal lehúz az útról, Shado utána, az elhanyagolt szabadtelek gaztengerébe lökik a bicajokat, s az első beépített porta kerítéséhez rohanva lekucorodnak. Pulzus duplájára nő, zihálva veszik a levegőt.

Egyelőre szerencséjük van. A piros kispolszkis, mintha ralizna, olyan sebességgel csúszkál a taknyos földúton, jobbra-balra kapkodja a kormányt, de továbbhajt, épp nem vette észre a fiúkat. Talán nem látott a dühtől, vagy egyszerűen csak fél másodpercen múlott az egész. Shado és Ákos reszketve gubbasztanak a sűrű nádas mellett. Egyikük sem szól, a félelem elnémítja őket. Nem érzik magukat biztonságban, azonnal menekülnének, amint csak lehet. Nincs tétovázás, ahogy afelidegesített horgászpárszáz méternyire elhajt, rögtön kiugranak. A bicikliket felrántják a fűből, majd rápattannak. A kispolszkis fószer befékez. Azonnal megfordul, irány vissza, de most még nagyobb gázzal.

– A rohadt kurva életbe, meglátott, túl korán ugrottunk ki, most mi lesz? – Shado kétségbeesetten kiabál.

Ákos nem válaszol, minden erejét összeszedve teker, nem lát mást maga körül, csak a földút dupla sávját, most nem eshet el, ki kell innen jutnia, sikerülnie kell. Shado leblokkol, megtorpan, lábai egy pillanatra megmerevednek, farkasszemet néz a vele szembe száguldó, feldühödött alakkal, aki már a kocsiban ordít, mellette a kisfiú a fülét fogja. Shado egy megmagyarázhatatlan ok miatt a nehezebb utat választja, bicajával ráhajt a szántásra, a kerék belesüpped a sárba, Shado lepattan a bicajról, gyalog folytatja a menekülést, egyre nagyobb sártömb rakódik a cipőjére, nem néz hátra, csak levegőt kapkodva bukdácsol a friss barázdákon. Elesik, feláll, majd megpróbál továbbjutni, mindegy hová, csak messzire, el. A kispolszkis faszi rákanyarodik a szántásra, de nem erőlteti tovább, kiugrik, Shado után ered, megkezdődik a sáros hajsza.

– Állj meg, te kis szarházi! Agyonütlek! Hallod, ne menekülj, hiába futsz, elkaplak, te kis taknyos! – ordítja a férfi.

Shado hátrapillant, most látja, kivel van dolga. Egy megtermett, bajszos csóka üldözi őt, dühe nem csillapodik, látszik a szemén, hogy magán kívül van. Kettejük közt egyre csökken a távolság, mindketten térdig sárosak. Shado megáll, egy cseresznyefának támaszkodik, nincs tovább, kerítésbe ütközött, egy zárt telekhez ért el, annyi ereje sincs, hogy átmásszon a dróthálón. Az őrjöngő horgász eléri őt, megragadja a grabancát, majd a hátizsákjába kapaszkodva elkezdi rángatni.

– A kurva anyádat, megvagy! Hogy hívnak? Mi a neved? Tönkretettétek a horgászatomat! Ki vagy te, mi a neved?

– Hajdú Zsolt vagyok. – mondja remegő hangon a kamu nevet Shado.

– Hol laktok? Ki az apád? Ki? – a fazon a hátizsákjába kapaszkodva tovább rángatja Shadót.

– Szabadság utca. Szarvas.

– Ki az apád? Ki? Válaszolj, te kis geci, beszélj!

– Hajdú János. – válaszolja Shado. A fazon, mintha tudná, ki az a Hajdú János, elengedi őt, majd nagyokat fújtatva lenyugszik, nincs pofon, nincs több rángatás.

– Takarodj innen, takarodj! Soha többet ne lássalak! Az a szerencsétek, hogy a kisfiamat nem találtátok el, különben megnyúználak benneteket! – mondja egyre halkuló hangon a férfi, majd lassú léptekkel a sáros szakaszon át elindul vissza a Kispolszkijához.

Shado nem mozdul, még percekig áll a cseresznyefának támaszkodva.Távolabb aférfi szitkozódva lerázza a cipőjéről a sarat, majd bepattan az autóba és kapartatvaelhajt.

…Meglátott minket, tuti, azért indult át. Tudta, hogy ketten vagyunk. Két kissrác, látta, hogy könnyű dolga lenne velünk, és elindult, hogy lepofozzon bennünket. Szerencsénk volt. Ákos hol lehet? Már biztos hazaért. Megyek, elmondom neki, hogy volt. Ezt az arcot egy életre megjegyeztem. A szemét, azt a dühöt, ami aztán egyszer csak kialudt benne. Véresre is verhetett volna. Vagy kiverhette volna a fogaimat. Vagy meg is ölhetett volna. Mert mi van, ha egy igazi őrültet fogunk ki? De nem. Kész csoda, de megúsztam. Megúsztuk. Csak a hátizsákomat rángatta. Még jó, hogy nem törte össze benne a botomat. Miért csak ennyi? Tehetetlen volt. Talán félt megütni. Ki az apám? Mit akart az apámmal? Úgyis tudta, hogy hazudok, látta, hogy nincs értelme tovább rángatnia. Ki az apám? Na, még az hiányzott volna, hogy elmenjen faterhoz. Akkor nem maradt volna el a pofon. Kurva nagy szerencsém van. – morfondírozik magában Shado, majd a szántáson át nehéz léptekkel visszavánszorog az elhagyott bicajához. Az őszi Nyúlzugba csend költözik. Körben néma, üres telkek, csak a feltámadó szél kap bele itt-ott a nádasba. Kezd sötétedni.{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top