Archív

Sünmesék – A nagy vadászsün

sun-12

Indult tehát a vadászsün, ki addig életében télire csak gyümölcsöt szedett, s nagyvadak után bejárta a virágos réteket. – Böszörményi Gyula meséje

A vadászsün egy nap úgy döntött, hogy alma, gomba és makk helyett begyűjti inkább az állatprémeket.

– Mégse járja – mondta ő –, hogy vadász vagyok, de puskám sose lő ki egyetlen nagyvadat se!

– Naná, hogy nem, hisz nincs is puskád, te balga! – szólt rá tüskésen kicsi felesége.

– Akkor majd csapdázom, ha megtudom, mi a nagyvadak kedvenc elesége!

Indult tehát a vadászsün, ki addig életében télire csak gyümölcsöt szedett, s nagyvadak után bejárta a virágos réteket. Közben meg így biztatta magát:

– Mint kalóznak a faláb, a vadásznak úgy jár a zsákmány. S mivel én igazi vadász vagyok, hát elejtek oroszlánt, tapírt, s néhány vad kecskebakot.

Meghallották ezt a réten lakó állatok, s kíváncsiságból köréje gyűltek. Volt ott helye mókusnak, kígyónak, nyúlnak és fürjnek, kik mind ámulva nézték a büszke vadászsünt.

– Te tényleg oroszlánt keresel? Meg tapírt és bakot? – sóhajtoztak sorban az apró állatok.

– Azt bizony, meg elefántot is! – tette két kezét a csípejére merészen a sün, hogy mutassa, mennyire elszánt. – Csak azt kell tudnom ahhoz, hogy csapdámba csaljam, mit eszik egy amolyan böhöm elefánt.

– Az könnyű – szólt a fürj, ki a réten a legravaszabb volt. – Finom magokat csipeget, úgyhogy azt hozzál eleget!

S a nyúl is elvigyorodott.

– Az oroszlán meg répán él, ez köztudott – makogta fürgén. – Tegyél belőle nagy halmot a rét közepére, s estére már ráfekhetsz a sörényes vadállat lenyúzott bőrére.

A vadászsün állát vakarva tovább hallgatta a bölcs tanácsokat.

– A tapír kedveli az ízes békaporontyokat! – szisszent a kígyó.

– A kecske kedvenc étke a mogyoró! – makkantott a mókus boldogan.

– Ahum! – bólintott a vadászsün, majd térült-fordult, s hozott magot, répát, mogyorót, makkot és békaporontyot. Mind letette azt a rét közepére, majd csapdát állított köréje, azt remélve, reggelre fog vele elefántot, oroszlánt, tapírt és kecskét.

Napfelkeltekor már kinn is volt a réten, de szegény elhűlt egészen, mert a csapdája üresen ásított, s a négy jóllakott kisállaton kívül senki mást nem látott. Megértette végre, hogy biz’ be lett csapva, s az oroszlánprémről örökre lemondva másnap így kiáltott, miközben ácsolni kezdett:

– Engem az ég is bálnavadásznak teremtett!

Folyt. köv.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top