Archív

Villanydróton vezetni Isten fényét

kisroka

„…Nos, nem lehet-e akkor azt mondani, hogy valóságos szent misszió Istent villanydróton vezetni minden otthonba; mi több, egész városokat kivilágítani általa – n’est ce pas?” – kérdi a róka. Egy pillanatig Saint-Exupéryre gondolunk, A kis hercegre, ám a helyszín nem egy fantasztikus sivatag, hanem barlang, amelynek bejáratát lavina torlaszolta el – Bakos András írása Sjón Amacskaróka című regényéről.

Az izlandi Sjón, azaz Sigurjón Birgir Sigurdsson népi történetében, amelyet nagyanyja emlékének ajánl, egy evangélikus pap napokon keresztül a róka nyomában jár. Eleinte megnyerőnek, főleg amikor hajsza közben pihenve meztelenül napfürdőzik és eszeget, vagy négykézlábra ereszkedik és béget, hogy megzavarja az okos ragadozót. Utóbb már csak csodálni lehet, szeretni nem. Meglövi a rókát, és annyi ideje még van, hogy a kabátja alá dugja: a puskadörejre meginduló fagyott hótömeg elsodorja, összevissza töri és belöki az üregbe. A verem bejáratánál dereng a vastag hó, és a bentiek a villanyosság isteni vagy közönséges eredetéről vitáznak. Kétségtelen, a pap utolsó óráiban hallucinál, képzeli a róka feléledését és ezt a vitát vele, amelynek civilizáltabb helyen, Reykjavíkban kellett volna lezajlania, közte és az Edison találmányát istenítő honfitársa között. Mégsem olyan nagy csoda, hogy emígy alakult: a természetnek a pap körül szeszélyes isteni természete van, pedig a tiszteletes úr nem is őszinte hívő. A tiszteletlen híveket elhívja a templom mögé és megveri, mosdatlan szájjal beszél, amikor puskáját tölti, régi zsoltároskönyvből tépi ki a lapot a fojtáshoz, és komolyabb aljasságok is kiderülnek róla. Ráadásul babonás, mert azt képzeli, hogy a róka csalfaféreg, vagyis rontást hozó természetfölötti szörnyeteg, amelyet szerinte bátyja, Valdemar uszított rá. Kiderül, hogy ebben is tévedett, mármint abban, hogy ki kívánhatja az ő vesztét. A regény másik hőse, füvész-Fridrik, a különc természettudós, aki ópiummal átitatott pipadohányt szív, csupán egyvalamiben hasonlít Baldur tiszteletesre. A pap, mielőtt a döglött rókával kezdene diskurálni, verset szavalgat, hogy ép maradjon az elméje. Fridrik pedig, még Koppenhágában, egyetemistaként „egy alkalommal, amikor magukhoz tértek az éter hajtotta hullámvasút után, így szólt útitársaihoz: Láttam az univerzumot! Versekből áll! A dánok erre azt mondták, így csak egy vérbeli izlandi beszélhet.” Ez sem csoda, mert tudni lehet a Wikipédiáról, hogy az izlandiak nyelve archaikus állapotban maradt fönn, a mai szigetlakók tökéletesen értik a több száz éves szövegeket,elevenen él minden versük. A regény sem ma játszódik, hanem az 1880-as években, de csak néhány használati tárgy, az elültöltős puska, az angol tea köti a korhoz, minden más időtlen benne. Ketten vizsgáznak itt tisztességből, a pap és a füvész: az ember vagy élelmes és kegyetlen, vagy érzelmes, igaz, ugyanakkor önpusztító, mintha nem lenne más választás. Mégis akad ember, aki igazán tisztán él, nem ver át másokat és magát sem csapja be, ám a történet jelenidejében már nem él: ő Abba, egy mongolidióta lány, akit a füvész fogad magához, vállalva, hogy ezzel örökre nevetség tárgyává válik a faluközösségben. Logikusabb lett volna, ha szülei halála után eladja szegényes hagyatékát, fölköti az öreg kandúrt és visszamegy Koppenhágába, befejezni az egyetemet, ám az univerzum költött egy váratlan versszakot.

Sjón könyve rétegesen öltözködik, mint a pap a téli rókavadászathoz, (vastag nemezelt alsóruha, nyúlszőrből való ing, két gyapjúpulóver, dán nadrág, három pár kötött harisnya, fókabőr lábbeli, bőrnadrág és bőrkabát, két sorban bálnacsont gombokkal, és kötött sál a szőrmesapka alatt), mégis hajlékony és nagyon szép. Az áll benne, hogy nincs mese, szeretni kell, ha az embereket nem lehet, a természetet kell, sőt, érdemes. Úgyis minden a világon természet, mint az istenhit és az elektromosság, és szerethető az is, aminek létezésére vagy lezajlására nincs felfogható magyarázat. Ez beigazolódik a regényben, és – ez a jó könyvek ismérve – a közelében is: amikor a postás meghozta A macskarókát, olyan erővel nyomta bele a ládába, hogy belül kinyílt a kisajtó. A csomag kiesett a betonra. Mire hazaértem, a borítékot és a légpárnás polietilén védőfóliát cafatokra tépte a kutyánk, a könyvön azonban csak egy apró fognyom volt, ott hevert a lépcsőn.

Fotó: Révai Sára

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top