Van-e arca egy téli padnak, egy varjúnak, egy erdőnek, a szélnek? És van-e arca egy embernek? Arc-e még az, ami folyamatos változásban, áramlásban, időben létezik, ami nem hagy időt az otthonosság, az ismerősség kialakulására se már, ami szüntelen vándorlásként határozza meg a beszédet? Szükségképpen feltételezi-e a beszéd képessége, a hang az arc létét?
Gyukics Gábor új kötete a lírai beszédhelyzet alapjaira kérdez rá, miközben egy olyan világon vezet át minket, melyben immár lehetetlen megbizonyosodni arról, van-e még természet és szubjektum, van-e még alany és tárgy, van-e még tér és idő – és van-e még különbség e szópárok két-két tagja közt. A poétika e klasszikus kérdései valahogy úgy szövik át a kötetet, ahogy az improvizatív jazz használja a mindenki által ismert, közkinccsé vált sztenderdeket, melyek bár felismerhetők, mégis egyénivé válva tudnak megújulni minden újabb előadásban.
A Kié ez az arc című kötet bemutatója: 2011. október 24. délután 4 óra, Írók Boltja
Részletek a könyvből:
menet közben
férfi a nyitott vonatablaknál
fején szemét takaró
piszkos karimájú
gyantakalap
ajkai között sodort cigaretta
mélyre szívja a füstöt
sokáig lent tartja
mikor kiereszti
utána bámul
a füst megremeg
mielőtt kizuhan a vonatablakon
és földet nem érintve
a huzattal összefogva
az arcnak vetül
a szájban félelem íze gyűlik össze nyállá
mi
más írása piszkítja papírom
mocskos szavaival más ejt foltot rajta
és én
semmit sem tehetek
haldoklom
tudom
haldoklik ő is
sőt hamarabb hal meg
csak pont az én papírom került elé
élete utolsó végtelen pillanatában
nekem nincs esélyem más papírra írni
mert életben
mi ketten vagyunk csupán
{jcomments on}
