Archív

A munka frontján 3. – Che a holland fövenyen

h1 szaki tenger

Állok az Északi tenger partján, esik az eső, fú a szél, permetezi rám a tengervizet. Rajtam kívül senki a parton, fényes délelőtt, úgy érzem, noha teljesen beborult. De jó, gondolom, ez most nem munka, hanem pihenés, szabadság. Oldalt kell fordulnom, mert ha szembeállok a tengerrel, feldöntenek az elemek. Vagy menni kell a homokban. (A szerző felvételeivel)

h3 nagy fej kis tengerTört kagylóhéjak, üres sörösüvegek, szemét, magányban ázó röplabdaháló. Végre egyedül vagyok, sehol senki, ez jó. Nem a magány a jó, a magányosság, hanem hogy nincs itt senki más. Éles a különbség.

Mögöttem, a gátként, szélfogóként is szolgáló homokdűne mögött ott a falu, Zandvoort, azaz Homokfalva. A föveny homokján csak az én lábnyomaim látszódnak, de fasza, gondolom, magam vagyok. Olyan proustos az egész, bár ők kissé odébb, Normandiában jártak ki a tengerpartra, jó arisztokraták, kipihenni a városi pihenés fáradalmait. De inkább nem gondolok semmire, szívom be a sós levegőt, múlik az allergia, rögtön. Ezért járunk tengerre. A hullámok közben mocskos habot vernek a partra, gusztustalanul is szép.

h4 cheProustról eszembe jut egykori kedvenc Forma 1-es versenyzőm, Alain Prost, aki itt is versenyzett, Homokfalva pályáján 1985-ig Forma 1-es futamokat rendeztek. De nem emiatt a pálya miatt kellett a tájat átrendezni, megtették ezt már a németek a II. világháborúban, kellett a hely az Atlanti falnak (noha ez már nem is az Atlanti óceán), szinte az egész falut eldózerolták. Aztán a szövetségesek mégis inkább Prousték nyaralóhelyét, Normandiát választották.

A tenger közben kóvályog, dübörög, hullámokat vet és ver. Már értem, miért volt akkora dilemma 1944 júniusának elején az, mikor szálljanak partra úgy, hogy a katonák ne fulladjanak bele a tengerbe. Apály-dagály, eső, hullámok, időjárás. Meg a német tüzérség.

h2 aranykeres

A normandiai partraszállás a kedvenc hobbim, de gőzöm sincs, miért.

A munka mellé hobbi jár, s fordítva, csak akkor lehet hobbid, ha van munkád. Már nem vagyok magam a parton, embert látok, rögtön rájövök – nem nehéz –, hogy nem aknát, hanem aranyat keres. Vagy ezüstöt, fémet. Ezeknek a hollandoknak nem esik le az aranygyűrű a kezükről, ha dolgozni kell, arrébb rakják a tengert is, ha kell a hely. Az aranygyűrű legfeljebb a strandon esik le az ujjukról, erre játszik a pasas a fémkeresőjével, de tíz perc után feladja.

Ismét magam vagyok, de érkezik egy kamion, végigmegy közvetlenül a part legszélén, a kerekeket nyalják a hullámok. Hatalmas markolója van, gőzöm sincs, mit csinálnak, arrébb h5 markolorakják a homokot? Amit kimos a tenger? Integetnek, nyilván nekem, ahogy fényképezem őket, esetleg kollégának hisznek, a széldzsekim fölött narancssárga esőkabátot hordok.

A parton Che Guevara-zászlók lobognak, anyátok, gondolom, nektek ez a szabadság? Vagy ez poén? De mi benne a poén, egy háborús bűnösben, egy gyilkolászógépben, aki – mert a gerilláknak is enniük kell! – kifosztotta a parasztokat, utolsó háziállataiktól is megszabadította őket, azzal, hogy ily mód majd felszabadítja őket a kizsákmányolás alól is, hogy aztán majd csak saját hasznukra dolgozhassanak, ne a rabló kapitalistáknak. A bolíviai parasztok meg nem értették az ideát, lázadoztak önkéntes felszabadítóik ellen. Ha túlságosan, Che-ék megölték őket. Majd a túlvilágon megjön az eszük, gondolták, ha már hisznek az Úristenben, a Tökéletes Eszme helyett.

Az eső eláll, előmerészkednek a kutyasétáltatók és a turisták. Eljövök. A vonaton középkorú nő ül le velem szemben, félig katonás ancúgban. A fején zöld sapka, rajta ötágú vörös csillag. Te se munkába mész, feltételezem, gondolom.

Kinyitom az ingyenes holland újságot. Abból sem értek semmit. De épp ezért jöttem ide.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top