Archív

Kaki és ihlet

1nelass okt9

Nem azért mondom, de vécébe kakálunk. Már amikor épp elkapjuk az ihletet. Mert ez nem úgy van, hogy megszáll, és akkor, kész, hanem na, jön? jön? és akkor futás, hátha utolérjük. De persze van, hogy már csak az ihlet nyomát látom kandikálni a pelusban, ahogy szaporán bontom ki, bontom, hogy elfoglalja a helyét saját, színes, kislépcsős vécéülőkéjén.

Az úgy volt, hogy mivel a biliben egész ősszel gyűjtögette a szőlőt és a gesztenyét, gondoltam, nehezen fogom meggyőzni, hogy most használjuk másra. Hát, bementem a városi főturkiba, és kapásból beszereztem egy olyan vécéülőkét, amiről álmodni se mertem. És vigyáztam, hogy ne építsünk belőle várat, ne használjuk lovacskának, most pedig lám, büszkén trónol rajta, és ha elég kitartó vagyok, kis idő után vigyorogva már potyogtat is a drága gyermek.

Fontos, hogy megdicsérd. Mondjuk, ez nem nagy tanács, mert mikor már tíz perce kuporogsz mellette kérvén, hogy nyomjál, kincsem, ííígy, nem is lehet más reakciód, csak a felszabadult öröm. És ennek ő is örül. És lám, máris összeállt a Freud, illetve az ajándékozás legalapvetőbb formája: ajándék kaki anyának VÉCÉBE. És örülünk.

Valahogy nagyon ráérezhetett erre a témára, mert olyan is van, hogy ülünk, biztatgatom, hogy nyomjál, kicsim. Ő meg magyaráz, hogy na, de a tükör melletti elefánt hova kakál? Mondom, ő is idekakál a vécébe. Lejön a falról, felmászik a kislépcsőn, és belekakál a vécébe. Nyomjál, kicsim. És akkor valamiért úgy hirtelen megszeret. Elkapja a nyakam, ölel és simítja hozzám az arcát. És közben azt mondja, hogy mmm. Fordul le a budiról, úgy szeret engem ilyenkor az én fiacskám.

És már a bölcsiben is volt olyan, hogy mikor elmentem, megkérdezte a legkedvesebb nevelő, hogy na, Máté, integetsz anyának. És akkor olyan finom ujjlibegtetéssel integetett nekem az én fiacskám. Ahogy alvás előtt az oroszlánnak. Mert nálunk van egy kisoroszlán az ajtófélfán. És mivel nem tettem elég magasra, sikerült megdolgoznia a farkát, azaz olyan integetősre tört meg a papíroroszlán papír farokbojtja. És ez az oroszlán minden este, mikor elmegyünk előtte, megbillenti párszor lekonyuló farokbojtját, hogy szia, Máté, jó éjszakát. És egyszer arra kaptam fel a fejem, hogy Máté visszabillegteti ujjacskáit, hogy szia, oroszlán, neked is.

Most nagyon szereti a kommunikációnak ezt a formáját. Ha betévedünk egy boltba, ahova a gyerek- (vagy szülő?)barát eladók játékos dobozt helyeztek ki, hogy anya nyugodtan végigtúrhassa a bádikat, mert a gyereknek is van dolga, szóval, Máté is hányja, egyre csak hányja kifelé a dolgokat a dobozból, és mit ad isten, megtalálja azt a zöld fehér corgi Fiat XI/9-et, amit aztán valahogy nem lehet visszatenni. Egyszerűen nem. Látom én, már nagyon látom, hogy ez nem lesz visszatéve. Még az is megfordul a fejemben, hogy ej, bedugjuk a szatyorba. De csak megpróbálom rávenni, hogy legyünk becsületesek. No, erre jönnek aztán az elefántkönnyek, a torokszakadásos bömbölés, meg aztán én se nagyon vetek be mindent a visszatevés érdekében, tényleg tuti kis matchbox, nekem is volt ilyenem, mikor kicsi voltam, csak úgy ugratja a fenekét, és a két első ajtaja mellett, felnyitható a motorházteteje is. Na, most akkor csekkoljuk az eladónő gyerekbarátságát. És tessék, eladónéni leteszi az eladdig vigasztalásképpen lobogtatott, ványadt lufit, majd kacsintva, intve biztat, vigyük csak, de a szánkat béfogjuk. Béfogtuk azonnal, és vittük, sőt, kérésemre Máté hálásan integet neki, míg kiérünk a boltból.

Aztán nyitogatja, csukogatja, nyalja, szereli, tologatja, padlón, falon és ablaküvegen. Alapvetően a kisautó az egyetlen olyan játék, amivel percekig elvan egyedül. És a könyvek. Reggel arra ébredek, hogy Kippkopp bezúg az arcomba, jön a katica, pöfög a traktor, robog a vonat, tülköl a hajó, jó reggelt, szeretsz még, anyucika?

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top