Archív

Szexhoroszkóp

szexhoroszkop

Mottó: „És az erőszak, drága Rabló Urak? És az erőszak?!”

Hogy az erotika terén milyen hónapok várnak rád, gazdag, avagy ínséges heteket tartogat-e számodra az elkövetkező időszak, a csillagok Székelyföld feletti állásából rögtön kiderülhet.

Fotó: Révai Sára

KOS

Bombaformában leszel, főképp a tavaszi ünnepek után! Ha szét nem vetett eddig a rengeteg felgyűlt belső feszültség, akkor már a továbbiakat kibírod. Igazi szexbomba vagy, ezt te is tudod, és főként te tudod, sajnos a kívülállóknak ez eszébe sem jut veled kapcsolatban, ezért hát nem is kell tartanod attól, hogy nem lesz számodra kielégítő az esztendő: csábítasz, de mindhiába, és hagynád magadat elcsábítani is, de sajnos erre sem látszik egyáltalán semmi, de semmi remény. Ha kapcsolatban élsz, a szenvedély nap mint nap felcsap közöttetek – ez irdatlan veszekedésekbe, kiabálásokba, törés-zúzásokba torkollik, lehet, év végére új ágyra lesz szükségetek, mert egy ilyen nagy csata alkalmával ezt is tönkreteszitek. Ha még párt vagy szexpartnert keresel, akkor sem lesznek reménytelen napjaid, reménykedhetsz, amennyit akarsz, mert pont úgy vonzod a másik nem képviselőit, mint a műanyagból készült mágnes.

BIKA
Be kell látnod, hogy nem lehet minden mindig tökéletes – az elkövetkező időszak számodra irtó soványka lesz erotikus élményekben.Fantáziálásban pedig gazdag, úgyhogy fantáziálj csak bátran, úgyse lesz belőle semmi. És meg sem árthat. De azért ne rezelj be, nem spártai körülmények között kell reszketned, mint a nyárfalevél az ágyadban, csak nem alakul mindig minden úgy, ahogy szeretnéd. Semmi sem alakul úgy. Úgyhogy bárhogy szeretnéd, mindig az ellenkezőjére számíthatsz. Ha van kedvesed, hullámzó hónapok jöhetnek, de ezek nem az ágyikó hullámzását jelentik. Hol olyan perzselő lesza szenvedély, mint a szenes vasaló alja, hol meg olyan fagyasztólesz ahangulat, mint a mélyhűtőben. Ha még egyedülálló vagy, egyedülálló is maradsz, elsöprő sikerekre ne számíts, kellemetlen együttlétekben viszont bőven lehet részed. Legyél ezért inkább megfontolt! Ha nem, úgyis mindegy.

IKREK
Annyi gazdag, fülledt erotikával felforrósított, igazi, hámból való kirúgásban lesz részed, amennyiben csak szeretnéd! Azt is hiszed, hogy csak álmodod az egészet. Mivel a munkatársak nem tudnak ellenállni ate laza stílusodnak,nem kell attól tartanod, hogy egyedül kell majd újból ágyba bújnod, amikor te igazából egy igazi csődörre, vagyis társaságra vágynál. A futó, gyorskefetyelő kapcsolatoknak és egyéjszakás, na jó, együttléteknek nálad még az sem akadálya, hogy esetleg otthon vár rád valaki, mondjuk a férjed vagy a feleséged. Ilyenkor – tudjad – mindig kiszállásra kellett menned. De a kellemetlenségek, az edényborogatások, kék foltok és karmolások elkerülése végett válaszd inkább a szexuális szabadságot, tehát fűvel-fával, vagy pedig maradj hűséges, úgyse fog sikerülni, és a kedveseddel próbáld izgalmasabbá tenni a szeretkezést, ami – a te jegyedet ismerve – abszolút lehetetlenség.

RÁK
Nyugi, mert benned is egy igazi vulkán lapul – az igaz, hogy egy igazi székely vulkán, olyan, mint a kovásznai pokolsár, csak böfög, puffog, szortyog, de igazi veszélyt nem jelent. Ezért hát nem kell attól tartanod, hogy bárkit megégethetsz magad körül, aki másnemű. Csak hát a sár azért sár marad, az ember, a másik ember becsületesen összekenheti magát veled. Te pedig szinte sportot űzöl az erotikából, a mennyiségi a minőségit már rég felváltotta nálad. Új, tüzes természeted mély nyomokat hagy az ellenkező neműekben. Mind a tíz körmödét. De arra vigyázz, hogy mások férjén, feleségén lehetőleg ne hagyj fizikai, inkább csak érzelmi nyomokat. Legyen elég annyi, hogy természetednél fogva besározod mind a tisztességüket, mind a becsületüket, a testükről nem is beszélve.

OROSZLÁN
Ha megtalálod azt a társat, aki teljesíti minden kívánságodat, akkor nyugodtan jelentkezhetsz pápának a Vatikánba.Ha még keresed az igazit, nyugodj bele, hogy keresheted azt akár egy életen által, úgyse találod meg soha. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) a szexuális életed maga lesz a mámor. Persze csak akkor, ha álmodban éled azt meg. A szexuális fantáziád ezáltal sokkal gazdagabb lesz, mint eddig bármikor, és szerencsédre vagy szerencsétlenségedre egyetlen erotikus álmod sem valósul majd meg mostanában. Az ágyban azonban ne akarj állandóan te irányítani, néha hagyd, hogy a szeretőd is kényeztessen. Sajnos, ilyen az elkövetkező időszakban nem lesz egyáltalán.

SZŰZ
A hűvös, sőt hideg viselkedésed valami nagyon forrót próbál leplezni – az is lehet, hogy evés közben beejtetted a hígpalacsintát a blúzod alá. Az elkövetkező időszakban sokkal többször tör ki belőled egy szexuális démon, akit eddig nem ismertél, nem is hiszed el, hogy ilyen lakód is volt mostanáig. Ez a démony mindenkinek el akarja csavarni a fejét, aki a közelébe kerül. Biza, csak az akarással marad. De ezek a démonykitörések azonban jobbára csak hullámokban rád törő elmelegedések, amelyek ahogy jönnek, úgy le is lécelnek. De még így is életed egyik legérzékibb és legszenvedélyesebb időszaka vár rád! Minden porcikád rettenetesen lüktet majd és fáj. Nem ártana megnézetned magad egy orvossal. Az is lehet, hogy szép csendben a változás időszaka állt be nálad.

MÉRLEG
A szexuális életed tökéletes nyugalomban telik, nem zaklat senki, nem akar senki megerőszakolni sem, ami az érzékiség szempontjából nem feltétlenül számít biztatónak. Ha már nem bírod ezt a mellékvágányon állingálást, és ezt az inkább semmilyen hangulatot a hálószobádban, bármikor léphetsz! Először is ki a konyhába, vagy az erkélyre, és tereld vissza Őt az igazi tettek mezejére – szégyen ide, szégyen oda! –, akár izgató segédeszközök, kéz stb. bevetésével is. Ha viszont nincs partner a közeledben, vedd kezedbe a gyeplőt, és vadássz le egy jóképű Dvd-t a polcról, aztán már tudod, hogy mit kell cselekedned.

SKORPIÓ
Te nem vagy egy kicsi, simogatható kisnyuszi, de oda vagy érte, ha a párod igazi baknyúlként viselkedik veled. Maradj mindig olyan selymes tapintású kis nyuszkó, mint amilyen most vagy, és akkor nem kell aggódnod azért, hogy ellaposodik a szexuális életed. Csak bírjátok cérnával éppen. Ha még nincs párod, az elkövetkező időszakban lehet, de nem biztos, hogy lesz, feltéve, ha nem adod igazi önmagadat, és elfojtod tüzes és temperamentumos énedet, mert ezzel még a legmegátalkodottabb, sorozatlövő vadnyulakat is elkergeted magadtól. De ne is játszd túl a dolgot, színlelni csak addig kell, amíg a másik már se nem lát, se nem hall a bevadulástól. Akkor aztán szabadjára engedheted te is a nyusziban lakozó tigriscsordát.

NYILAS
Ki ne vágyott volna életében már egyszer változatosságra. Mert a változatosság gyönyörködtet – főleg az ágyikók harcmezején! Az elkövetkező időszakban ki is élheted minden kalandvágyadat, érzéki expedíciók érhetik egymást május 1-től augusztus 23-ig. Hol a rettenetes forróságú sivatagok, hol pedig az észeki sark mínuszai. Szóval igazi kefés hónapok következhetnek, ha mondjuk már van párod, aki ráadásul vevő is az erotikát érintő reformhónapokra. Más kérdés, hogy mindezeket te nem vele szeretnéd. De még kefésebb lesz az esztendő, ha még egyedülálló vagy és az igazit keresed, amit kereshetsz ugyan, mert soha nem találod meg, de remélsz életed végéig, és ez is olyan erotikus érzés tud lenni.

BAK
Ha szeretnéd tüzessé és érzékivé varázsolni a következő hónapokat, dobd félre a visszafogott házaséletet, és csapjál be istenesen a lovak közé! Most a legmerészebb szexuális álmaid is valóra válhatnak, persze csak akkor, ha vannak, és ha nem tántorodsz vissza az utolsó pillanatban, hogy előnyben részesítsd a hagyományos duplahátú szörnyet imitáló együttléteket. Ha kapcsolatban élsz, bízd a párodra, hogy lángra lobbantsa az érzékeidet. Nem valószínű, hogy sikerülni fog annyi év után. Ha még egyedül vagy, rámenősebbnek, merészebbnek, erotikusabbnak és romantikusabbnak kell lenned, mint valaha. Nem biztos, hogy sikerülni fog, de legalább megpróbáltad.

VÍZÖNTŐ
Aki nagy étvágyú, az ugyanott kezdi, ahol nemrég abbbahagyta, tehát az ágyban. De neked nem kell félned az ilyesmitől. Azonban mivel nálad mindig van valami újdonság szexfronton, hideg- avagy melegfront-betörés, ezért nem kell félned az unalomtól sem a páros, sem a magányos életedben. A váratlan bekövetkező, hirtelen, szeszélyes változások mindig biztosítják számodra, ha egyedül élsz, akkor is, még a saját magadat is meglepő változatosságot és kiszámíthatatlanságot. Az az igazság, hogy ha van társad, ha nincs, ritkán vagy kiéhezve az ölelkezésre, annál inkább az érzéki örömökre. Nevezhetjük ezt simán frigiditásnak. Legalábbis otthoninak. Az idén azonban óvatosan lépj a csalás hímes mezejére, a csillagok állása egyáltalán nem segíti a hűtlenkedőket. Így ha több erotikus izgalomra vágysz, rossz, nem rossz, nincs mit tenni, házon, sőt hálószobán belül válassz hozzá partnert.

HALAK
Az elkövetkező időszakot szinte végig szexis fehérneműben töltöd – és töltheted nyugodtan – a nadrág vagy a ruha alatt. Mindhiába. Csábítasz, és alig várod, hogy elcsábítsanak, a csábítók hada pedig ott toporog körülötted. Te pedig a magad visszafogottan, vizes venyigeként égegető módján válogatsz a rád vágyó, ágyadba igyekvők között. Legalábbis ezt hiszed, ezzel áltatod magad, mert egy fia csábító sem jelentkezik, úgyhogy maradhatsz a régi megszokottal, és a tömény unalommal. Pedig milyen szép és emlékezetes éjszakák várhatnának rád, ha álmaid társa melletted hajthatná álomra a fejét minden este. De az amerikai filmekből sajnos nem lehet idevarázsolni őket. Ezért hát azzal vádolod magad, hogy olyan az érzéki fantáziád, mint a használt drótkötél, ki van rojtosodva, meg van roszdásodva, és nem jó már semmire.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top