Archív

„Ki vagyok én? Nem mondom meg…” – Petőfi választásai

Petfi

A Petőfi Irodalmi Múzeum új Petőfi-kiállításának megnyitója szeptember 21-én, szerdán 18 órakor lesz.

A múzeum legfontosabb állandó kiállítása a Petőfi-tárlat, már csak azért is, mert a Petőfi Társaság örököseként a PIM gondozza a hagyaték jelentős részét is.

A most lebontott kiállítást 2000-ben nyitottuk meg. Korrekt, és szakmailag is tökéletes tárlat volt, de azóta felnőtt egy újabb generáció, és annyira gyorsan változnak a gyerekek olvasási szokásai és az interaktivitásra való igényük, hogy ehhez muszáj volt alkalmazkodnunk. A Petőfi-kiállítást a látogatók kétharmada biztosan megnézi, és ennek a közönségnek jelentős része iskolás. Fontos cél volt, hogy ehhez a réteghez közelebb hozzuk Petőfit, akit a tapasztalataink szerint akár mai, szerethető figuraként is el lehet adni.

Ki ne ismerné Petőfit? És lehet újat mondani róla? Az NKAFelemelő századcímű sorozata keretében megnyíló kiállítás eddig ismeretlen kéziratokkal, képekkel, személyes tárgyakkal tesz kísérletet a sikeres, fiatal költő alakjának megrajzolására. Az életpálya izgalmas döntéshelyzeteit, tipikusságát és szabálytalanságait követhetjük nyomon: a szülői ambíciókat és elvárásokat, a kalandos tanulóéveket, a „kóbor” hivatásokat, a kiskatona, a vándorszínész hányattatásait, a házaséletre készülő fiatalember dilemmáit. A kiállítás tengelye Petőfi berobbanása a fővárosi irodalmi életbe: neki sikerül elsőként független írói egzisztenciát teremtenie. Az életművét tudatosan építő alkotót ebben segítette költői imázsa alakításához választott, akkoriban szokatlan eszközkészlete: öltözködése, feltűnő gesztusai, formabontó szerepversei. Az életút fordulópontjain olvashatók Petőfi „kihágáslistái”, azok az állomások, amikor a társadalmi normáktól eltérően, különböző hivatalosságokkal ütközve egyedi, értékcentrikus tettekkel veszi kézbe sorsának irányítását váratlan, tragikusan korai haláláig. Az iskolás korosztály és a felnőtt látogató számára egyaránt ajánlott kiállítás látványos, multimédiás eszközökkel, valamint okos telefonokra fejlesztett alkalmazással hozza közel a korszak légkörét, szereplőit, a rendkívüli életpálya fontos pillanatainak hangulatát.

A kiállítás látogatható: 2011. szeptember 22-től

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top