Archív

Lasse Kongo hazatér

2009-07-20 Promenad och Lundin 0027

Szörenről még nem írtam. Csak most jött el az ideje. Most van szezonja, mint az általa annyira imádott vörösáfonyának és rókagombának. Szatyorszámra hordta hozzánk az utolsó pár évben, mielőtt visszaköltözött volna Lappföldre. (Martin Larsson fotóival)

(Első rész)

***

Tróger Rógert holtan találták a traktorfülkében, a traktor belefordulva az árokba. Nem lehetett tudni, árokba hajtott, és azért halt meg, vagy előbb meghalt és úgy csúszott le a jármű a makadámútról. Külső sérülésnek nyoma nem volt. Az ereiben több alkoholt találtak, mint vért. De ez nem lepett meg senkit, a környéken mindenki keményen alkoholizál. A piát lengyel kamionosok hozták, ez se titok. Róger éppen egy nagyobb kóstolóval egybekötött áruátvételről tartott hazafelé. A rendőrség etilalkohollal teli műanyag kannákat foglalt le a járműben. A halotti bizonyítványba közvetlen halálokként mégsem az alkoholmérgezés került, hanem szívelégtelenség. Rógernek szívnagyobbodása volt, és a túl nagy szív nem találtatott elég erősnek. Az se jó, ha valakinek túlontúl nagy a szíve! De az se, ha valaki lelketlen gazember.

A haláleset után Szören belevetette magát az erdőbe. Éppen a nyári rókagomba szezonja volt. Zsákszámra szedte a gombát, mint valami eszelős. Pirkadatkor már nem volt otthon, és estig nem jött haza. Már nem tudtak mit kezdeni a sok gombával, pucolni sem győzték. Kérdezgettek fűt-fát, kell-e a jó rókagomba, kell-e a jó rókagomba. Minek annyit leszedni, ha nem bírják megenni? – kérdeztem. És akkor az egyszer lassabban kezdett el beszélni velem.

– Az erdő nekem terápia. Az erdő megnyugtat, begyógyítja a sebeket. Magam vagyok egész nap kint, a jó levegőn. Csak megyek, megyek, és szedem a gombát. Itthon már rég megbolondultam volna. Csak jár az ember feje. Nem tudja, mit csináljon. Nekem Róger volt a mindenem: a barátom, az apám, a testvérem! Most nem tudom, hogy lesz. Itt belül – mutatott a mellkasára – nagyon szorít! Érted-e?

Bólintottam.

Azt is megértettem, hogy a gazdája halálával a lakhelyét és a munkáját is elveszítette.

Rógert nem sokkal a szerencsétlen baleset előtt elhagyta az élettársa, akivel a tehenészetet csinálta már évtizedek óta. A túl sok ital vagy a kétes hírű haverok? Nem tudni miért ment el egyik napról a másikra, sok személyes holmit hátrahagyva. Gyerekük nem volt, így Szonja örökölte volna a farmot – ha nem költözik el otthonról. De erről úgyszólván senkinek nem volt tudomása. A népek csak találgattak. Szonjára nagy örökség várt… Amíg Róger testvérei színre nem léptek. A kiszolgáltatott helyzetben lévő Szörent autóval, pénzzel kecsegtették, ha Szonja ellen vall. Még azzal is, hogy a cselédházat megtarthatja. És annak ellenére, hogy a házkutatás során leltárba vett személyes tárgyak szinte egyértelműen arról tanúskodtak, hogy az élettársi kapcsolat az elhalálozás idején is fennállt, Szören vallomása többet nyomott a latba, és a bíróság a testvéreket jelölte meg örökösnek. A korábban koszos finnördög hirtelen kulcsfigurává vált, és a farm nem került „idegen” kézre. Lasse Kongo megkapta Róger régi Volvóját, hozzá egy évi bérét, ha lett volna bére, de a házat el kellett hagynia, az egyik testvér komoly igényt tartott rá. De Szörennek nem akaródzott mennie. Amit tudott, elcsaklizott a tehenészetből, és megpróbálta azokat a használtáru-kereskedőnél értékesíteni. A testvéreknek végig kellett járnia az összes ilyen helyet, hogy a kereskedőket figyelmeztessék a lopott áruról, hogy rendőrségi feljelentést is tettek már. De persze csak blöfföltek. Nem kockáztathatták meg, hogy kiboruljon a bili. És Szören nem ment el. Naphosszat az erdőt meg a bolhapiacot járta. A testvérek régen összevesztek az örökség felosztásán – még a cselédházon is. Újabb bírósági perek, és beköszöntött a tél. A cselédház egyetlen kéménye vastagon pöfékelt. Szonja főzte a belsőséget a kutyáknak.

A ház előtt szépen eltolták a havat. A mezei útról egy fekete autó kanyarodott be az udvarra. Egy férfi és egy nő szállt ki. Az egyik testvér és a neje. Letopogták a havat a tornácon és bekopogtak. Szonja nyitott ajtót. Szören ittasan feküdt a heverőn macskákkal vastagon borítva.

– Itthon van Szören? – kérdezték. Szonja nem szólt semmit, csak intett, lépjenek be. Szören mocorogni kezdett a heverőn. A macskák sorra elugráltak.

A férfi határozott léptekkel bement a nappali, s akkor már Szören is kikaparta a csipát a szeme sarkából.

– Vedd a kabátod, Szören, megyünk haza!

Szonja falfehérré vált. Szören nem tudta, mit akarnak tőle. De Róger testvére elmagyarázta neki:

– Kitudtuk, hogy Jokkmokkban van egy bejelentett lakcímed. Így van?

– Igen – biccentett Szören. Egyik szemével Szonját nézte, a másikkal a férfit a bundában, csizmában szinte könyörögve a tekintetével, nehogy többet eláruljanak a jokkmokki dolgokról Szonjának.

– Vedd a kabátod és köszönj el!

Szonja tágra nyílt szemekkel bámulta a párját. Most pakolhat ő is?

– Sajnálom, Szonja – mondta utoljára, felvette a posztókabátját, csizmát húzott, és elhajtottak a Volvóval meg a fekete autóval észak felé.

Egészen Jokkmokkig el kellett kísérjék, mesélte később Lena, Róger sógornője, hogy biztosak legyenek abban, hazament. A városközpontban bérelt egy kétszobást a lányának és a feleségének. A fene se gondolta volna, hogy pont Szören élt kettős életet! Ki nem nézné az ember ebből a finnördögből – mondta Lena. Bólogattam.

– És mi lett Szonjával?

– Szonja? Szonja szőrén-szálán eltűnt. Senki sem látta azóta Strömstadban.

Na ja, gondoltam, Svédország elég nagy ahhoz, hogy egy másik megyében, egy másik járásban új életet kezdjen az ember.

2010-06-26 Skee 0007

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top