Archív

Kamaszba-zárva

jelenetirok

Különleges színházi eseményre kerül sor a hétvégén a Pesti Színházban, melyre mindenkinek érdemes elmenni, akit érdekel a világ, melyben jelenleg élünk.

A tavalyi Magyar Dráma Napján a Pesti Színház jelenetírói pályázatot hirdetett Kamaszba-zárva címmel. A pályázat elsődleges célkitűzése volt, hogy a fiatalok a saját problémáikról, hétköznapjaikról, fájdalmaikról, örömeikről, szorongásaikról a drámai formán keresztül „beszélhessenek”, mondhassák el egymásnak és a közönségnek, hogyan látják, élik meg és képezik le mai világunkat – a világot, amit mi, felnőttek teremtettünk, rontottunk-építettünk köréjük. Ahogy a színház honlapja beszámol róla, „a pályázatra 155 különleges pályamunka érkezett”. Ezek közül a zsűri 18 művet választott ki, melyeket az idei Magyar Dráma Napján (2011. szeptember 18. vasárnap) mutatnak be a Pesti Színházban a társulat tagjaival, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatóival. A jeleneteket a Pesti Színház különböző tereiben 17.00 és 18.30 között, párhuzamosan játsszák, így a nézők szabadon dönthetnek, milyen sorrendben nézik meg azokat. Jegyvásárlás ITT.

Az ifjú jelenetírók:

Bacsó Borbála: Rondó

Bódi Péter és Szlovik Péter: Óvóhely

Dragu Erika: Első találkozás

Fabacsovics Lili: A 11. parancsolat

Jabronka Richárd: Másvilági élet

Kéki Szilveszter: Én és én+20

Kemény Lili: Luca és Misi

Leitner Veronika: Az első randi

Marosvölgyi Barbara: Anyu képzeld…

Nagy Lotti: Stopp!

Pálffy Zsófi: Szembekötősdi

Rácz Juli: Korunk tündérmeséje

Roehnelt Zsuzsanna: Adsz egy falat…

Szádovszky András: Szerelmes és szerető

Szilasi Flóra: Békaboncolás

Tarnóczi Jakab: Mi

Varga Péter Dávid: Erő, tömeg, gyorsulás

Várhegyi Emese: Szép összeroppanás

Szereplők: Hullan Zsuzsa,, Borbiczki Ferenc, Bach Kata e.h., Csapó Attila e.h., Janka Barnabás e.h., Mészáros Blanka e.h., Szabó Erika e.h., Tóth András e.h., Tóth János e.h., Vecsei Miklós e.h., Vidnyánszky Attila e.h., Zoltán Áron e.h., Zsigmond Emőke e.h.

Dramaturg: GARAI JUDIT

Rendező: FORGÁCS PÉTER

A fényképen a beválogatott írások szerzői láthatók.

Fotó: Gál Bereniké

Forrás: Pesti Színház

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top