Ha valaki úgy tudná, hogy Kesjár Csaba az első (néhai) szocialista országbéli versenyző, aki F1-es versenygépet hajtott, még 1987-ben, az – sajnos – téved. A lengyelek beelőztek, ugyanis náluk akadt valaki még 1979-ben, aki kipróbálhatta az 1977-es bajnokságban 2. helyet szerzett Wolf WR1-et. Andrzej Jaroszewiczről van szó. Sose hallotta?
Kezdjük az apával: Piotr Jaroszewicz igazi nagykutya volt, masszív munkásmozgalmi figura, aki valaha tanárként kezdte a pályáját, de a II. Világháború alatt berukkolt a lengyel, majd a szovjet hadseregbe, és ettől kezdve fényes pártkarrier várt rá. Már 1945 után honvédelmi miniszter lett, kis ideig ipari miniszter is volt, sosem börtönözték be a személyi kultusz évei alatt. A csúcsra 1970 decemberében ért fel, ekkor miniszterelnökké emelték, és 10 éven át az is maradt. Más kérdés, hogy a rendszerváltás után, 1992-ben meggyilkolták a már nyugállományú politikust.
Fia, Andrzej autóversenyző lett, és ezzel az apai hátszéllel meg is kapott minden támogatást: előbb Polski Fiatokat hajtott, majd mivel sikeres és tehetséges volt amúgy, már a FIAT és ennek révén a Lancia sem volt elérhetetlen a számára. Számos kisebb-nagyobb nemzetközi sikert ért el, indult a Monte Carlo Rallyn is. A leendő F1-es tesztvezetésnek előszele volt, hogy az 1979-es Monte Carlo Rallyn egy olyan Polonézt hajtott, amin ott díszelgett a Wolf-logo.
Walter Wolf osztrák születésű kanadai olajmilliárdos mindig is autóbolond volt, és mivel a pénze is megvolt hozzá, előbb Frank Williamsszel társult, majd 1977-ben létrehozta saját istállóját. Mivel a dolog kecsegtető volt, sikerült megszereznie az egyik legjobb ifjú tervezőt, a brit Harvey Postlethwaite-t, illetve az akkor már többszörösen bizonyított dél-afrikai Jody Schecktert, aki 1974-ben már kis híján bajnok lett a Tyrrellnél. Scheckter a WR1-es modellel rögvest a debüt-versenyt megnyerte, majd még győzött Monacóban és Kanadában – és 2. lett Niki Lauda mögött a bajnokságban.
Wolf sokat üzletelt a lengyelekkel, mi több, belevágott egy különös bizniszbe: Polonézeket importált Kanadába. Így aztán szoros kapcsolatban állt a lengyel felső vezetéssel, gazdasági potentátokkal, és persze hamar képbe került a miniszterelnök fia is, aki pont autóversenyző volt.
Így jött a nagy ötlet, az 1979-es Poznani Nemzetközi Vásárra elvigyék a két évvel korábbi sikerautót, a Wolf-Cosworth WR1-et, amit aztán Jaroszewicz meg is hajthatott. A nagy nap június 17-e volt, amikor a keleti blokkból első ízben részesülhetett valaki abban a szerencsében, hogy F1-es gép cockpitjében foglaljon helyet. A 4,083 kilométer hosszú pályán 10 kört tette meg, köridőkről nem maradt fent adat.
Elterjedt az a pletyka is, hogy Wolf csak kiállítási daraként adta kölcsön a versenyautót, és Jaroszewicz „titokban” száguldozott volna – ám ez nem valószínű, mert így történt volna, Wolf bizonyára lett volna olyan dörzsölt, hogy valamiképp elégtételt vegyen a szemtelenségért.
Egyébként a nevezetes száguldozás 20. évfordulóján Wolf és Jaroszewicz újból találkoztak Hockenheimban, voltaképp nem csupán a könnyes emlékezés szándékával, hanem hogy együtt tegyenek valamit a lengyel autósportért, vagyis egy pálya építésért:
– Walter annak idején is szorgalmazta, hogy csináljunk valamit, mert a Forma–1 igazi kitörési pont. Nálunk fütyültek rá, a magyaroknak meg összejött. De talán még nem késő, jó ötletek kellenek és komoly befektetők.
Ez mondjuk igaz, ám tény, hogy az utóbbi két évben semmit sem lehetett hallani a Wolf-Jaroszewicz-féle projektről, pedig szinte havonta jelennek meg pletykák, hogy hol, melyik ország óhajt majdan F1-es futamot rendezni.
Mindegy, Poznan akkor is örök: amikor a Forma-1 és a szocializmus először találkozott.{jcomments on}
