Archív

Simplesmente

mask

„Ezt a … ö… amit hallok … folyton ….hogyismondják…” – Nem mintha nem tudta volna, hogy mi az, amit folyton hall, csak a szavakkal nem zsonglőrködik az ember, ha a saját hallucinációiról kérdezik. Összetört. Úgy kucorgott a fotelben, mint egy zsák, mintha odarogyott volna, s teljesen kitöltötte a fotel formáját. Arca hamuszürke volt, szája majdnem lila.

A körmeivel az ujjait kapargatta.Nemigazán tudta azt sem, hogy mikor kezdődtek ezek a hallucinációk, talán mindig is – születésétől fogva – ott voltak, csak nem hallotta még őket, mert kell valami kifinomult érzék, hogy az ember meghallja őket.„Nem vallásos értelemben” – mondta. „Nem Isten beszél hozzám, nem. Istenben nem hiszek…És más természetfeletti hatalomban sem.”

A mutatóujja teljesen lekötötte a figyelmét. A kis bőrdarab nem akarta megadni magát. Persze arra is figyelni kellett, hogy a pszichológus nehogy észrevegye, hogy min mesterkedik. Fájdalmat akart. Fizikait. Bűntetést, hogy nem olyan, mint a többiek, hogy más, hogy hangokat hall, hogy nem szeretik, hogy nem tud a saját lábára állni.

„Beszéljen még erről a harangozásról. Milyennek hallja?” – kérdezte a pszichológus.

„Távolinak…Nézze, nem mindig hallom tisztán. Sok a zaj. Autók, a szomszéd. Aztán néha olyan, mintha egy távoli motor lenne, egy fűrészmalom.”

Beszéd közben a szoba tárgyait nézegette, minden olyan mozaikszerűnek tűnt. Nem nézett már az emberekre. Tekintetével igyekezett minden emberi arcot elkerülni. Fülével a zajokat kiszűrni. A hangokat kereste.

„Persze magamnak kerestem a bajt.” – jegyezte meg, s lemondón lehajtotta a fejét.

A pszichológus mindjárt meg akarta tudni, hogy ezen mit ért. A pszichológusok olyan kiváncsi lények. És – ugye – vannak ezek a vesszőparipáik: mit érez, hogy érti, mit jelent ez önnek, érzett-e haragot, félelemet…

„Nincs jelentősége… Nincsen JELENTÉSE. Érti?” – a jelentése szót lassabban, nagyobb nyomatékkal mondta, de nem kiabált, már évek óta nem kiabált.

„Minek nincs jelentése?”

„A szavaknak…”

Most mindjárt meg fogja kérdezni, hogy értem ezt – gondolta. Úgy érezte, ez is egy csata, ez a beszélgetés. De nem önmagával harcol, hanem ezzel a másik emberrel.

„Nézze” – mondta továbbra is lehajtott fejjel – „a szavak erre nem alkalmasak.”

„Ha nem akar, ne beszéljen most erről.”

Valaki a meleg kezét a kezére tette. Az arcán érezte a lehelletét. A pszichológus igyekezett megnyugtatni őt. Valami történt, valami eltört, elcsúszott egy pillanatra. Megint tisztán hallotta a harangzúgást. Meg fog halni, s neki harangoznak, tudta. Ez a lélekharang.

Hazafelé berakta a kedvenc cd-jét a kocsi sztereójába: Bebel Gilberto: Simplesmente. Ujjaival a kormánykeréken ütötte a taktust, és Bebellel együtt énekelt: every moment I’m near you I try to understand, every second I try to believe in how I am…..Just as always I’m dreaming I know you’re dreaming too. And all the tears that I’ve cried are maybe drops of rain after all….Quando canto me lembro de tudo o que é bom só passando por muito eu sei o que é dôr…[*]

{jcomments on}



[*] Minden pillanatban (mikor) melletted vagyok, próbálom megérteni, minden másodpercben igyekszem hinni abban, amilyen vagyok….Mint mindig, álmodom, tudom, te is álmodsz. És mind a könny, amit elsírtam, talán végül is csak esőcseppek…Amikor énekelek, emlékszem mindenre, ami jó – azáltal, amin keresztül mentem, s tudom, mi az a fájdalom…

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top