Archív

A jövő mint fenyegetés

jakabNa, elszabadult.

Mármint a pokol, amelyről A sikeres hajléktalan című 2011. április végi cikkemben írtam. Ez az elszabadulás minket, uniós honfitársakat, mindnyájunkat érint.

Mélyen és súlyosan.

Nem is tudom, mihez kezd most José Manuel Barroso (1956), az Európai Bizottság elnöke, meg Jakab Ernő (1955), rokkantnyugdíjas, a zuglói Telepes utca egyik szükséglakásának (26 négyzetméter) bérlője – két uniós polgár az eladósodottság, a fizetésképtelenség pusztító ölelésében.

Mielőtt azonban tárgyunkat folytatom, hadd időzzek el annál a szép szokásunknál, hogy a szívünkhöz közel álló uralkodók nevét hagyományosan magyarra fordítjuk. Nem queen Elizabeth, hanem Erzsébet királynő. A brit vizekben lubickoló összes bálna, delfin, bukódelfin és közönséges tokhal kizárólagos tulajdonosa! Franz Joseph helyett Ferenc Józsefet mondunk. Patriarchálisan Ferenc Jóskát. De ez alól is vannak persze kivételek! Például Viktor Emánuel (Győző Manó) olasz király, aki a harmincas évek második felében a főméltóságú úrnál vizitált a budavári palotában.

Ha rátekintek az európai birodalom térképére, szakasztott olyan, amilyen a Nyugatrómai Császárság volt egykoron. Az elnök, másik kivételként, legyen számunkra József Manó. Barroso József Manó. Szinte látom, amint hátára veszi a foltos, sokszín ruhájú Európát, s szalad vele, viszi, menti, nehogy elrabolják.

A zavargások Athénben, Londonban. És Ernőék Telepes utcai udvarán! Stresszes életet él a zavargások miatt Ernő és József Manó egyaránt. Ernő jár is a Nyírő Gyula Kórház ambulanciájára, ahol az orvos minden alkalommal azt a tanácsot adja neki, hogy a stresszes életmódot fejezze be.

Biztosan jót tenne József Manónak is, ha nem kellene ilyen stresszesen élnie.

Ernő reggel fölébred, s attól kezdve egészen estig nincs mit csinálnia. Ami nagyon stresszes állapot.

Munka?

„Nem vesznek föl sehova. Pedig nagyon szeretnék dolgozni. Kert is ritkán jön össze. Vissza-visszanézek a régi helyekre, ahol alkalmiztam korábban. De ma már kétszer is meggondolják a tulajdonosok, hogy megműveltessék kertjeiket. Vasazni se tudok. Mert az ócskavasat nem dobják ki, hanem maguk adják le. A párkapcsolatom is hideg, rideg. Bele vagyok betegedve ebbe is. Félek. Rossz az állampolgári közérzetem. Engem állami gondozott cigány gyerekként magyar nevelőszülők magyarnak neveltek, de viselem a rasszjegyeimet. Az utcán beszólnak, Pakisztán! Mit keresel itt? Tűnjé’ Pakisztánba! Nem tartozom senkihez. Ez betegít meg. A bizonytalanság. Az állandósult ideiglenesség.”

József Manó reggel fölébred, de még az is lehet, hogy egész éjjel le se tudott feküdni. Nem volt rá idő. Így kezdődik a napja és egészen estig egy szabad másodperce sincs. Ami nagyon-nagyon stresszes állapot. Munka? „Mindenütt munkanélküliség. Olaszországban megszorítások. Görögország? Összeomlás, depresszió. Londonban kétszázmillió fontos törési számla. A fosztogatók az összetört üzletek előtt, a nyílt utcán, egyenes adásban próbálják föl a rablott ruhát, cipőt és magabiztosan belevigyorognak a tévékamerákba. És itt van még az újonnan csatlakozott országok nyomora. Instabilitás, zavar lépten-nyomon.”

Ernő képzett szociológus, a Sajátbőr Egyetem diplomása. És elmondja, a diktatúra letagadta, hogy vannak hajléktalanok. A demokrácia beismeri. A nyomor folyamatosan hódít. Van, aki sikeresen száll szembe a hódítással és van, aki nem. Vagyis vannak nyertesek és vesztesek. A jó vesztes kijön a minimálbérből, pusztuló nyugdíjából. A rossz vesztesből pedig hajléktalan lesz.

Ernő hajléktalan is volt, de megjavult. Sikerült neki, hogy rossz vesztesből jó vesztessé küzdje föl magát, s szükséglakáshoz jutott a Telepes utcában. Innen kell most mennie, mert „rasszjegyei” miatt üldözi a többi lakó. „Még a kiskutyámat is összerugdosták! Már délután inni kezdenek. Éjjel ordítoznak, fenyegetőznek, rugdossák az ajtónkat. Xanax, Kventiax, altatók, nyugtatók. De már ez se elég, reggel megyek az ambulanciára, injekcióznak, gyógyszert kérek, mert közgyógyom van, de gyakran azt a pár száz forintot se tudom kifizetni, amibe így kerülnek a gyógyszerek.”

Ernő és Róza állandó bevétele kettejük rokkantnyugdíja, összesen havi ötvenezer forint. A gázszámla havi tíz-tizenötezer. Télen a több, olyankor „veszélyes a fogyasztás”, mégis hideg a lakás, a meleg elszökik, „a számla meg föleszi az életünket”. A villany, azt ki lehet bírni, havi négy-, öt-, hat-, hétezer forint. A víz havi két-háromezer, a lakbér négyezerhétszáz forint havonta. Megélhetésre havi tíz-húszezer között marad. „Annyi se, mert Róza rendszeresen látogatja a beteg fiát, aki Újszászon van, otthonban. Az is pénzbe kerül.”

Ennek ellenére Ernő, a jó vesztes, jelenleg jobban áll, mint az Európai Unió! Ernőnek ugyanis most nincs adóssága, az uniónak meg van. Ernő így sokkal gondtalanabb lehetne, mint József Manó, mégsem az. „Megvan az új szükséglakás címe. Majdnem huszonkilenc négyzetméter. Szerencsénkre nem gázfűtés van benne, hanem cserépkályha, a tüzelőnek gyönyörű sufnival. De ahol most lakunk, a Telepes utcai szükséglakás komfort nélküli, az új pedig komfortos. Fokozati különbség! A polgármesternek kell jóváhagynia a cserét, s a vagyonkezelő csak azután kötheti meg velünk az új lakásbérleti szerződést. És mi lesz, ha a jóváhagyás után elhúzódik a tatarozás? Mert a fürdőszoba és benne a vécé, ami miatt komfortosnak számít az új lakás, romos, a víz se folyik benne. Kértük a felújítást, hiszen így nem lehet beköltözni, de vagy húszan várnak előttünk hasonló felújításra. Ha pedig itt kell várakozni a Telepes utcában télig, akkor a gázfűtés miatt újragyűlhetnek az adósságaink. A költözéshez viszont nullás közüzemi számlák kellenek. Nem tartozhatunk semmivel. És a családsegítő, ezt meg is mondták, ebben már nem tud újra segíteni.”

A jövő mint fenyegetés: eddig talán soha nem látott, ismeretlen, új válságok elé tekint Európa.

József Manó képzett politikus. A lisszaboni egyetemen jogi diplomát szerzett, Genfben politikatudományit. De erre mintha ő se tudna mit mondani.

Megszólalt viszont Robert Zoellick – a Világbank elnöke – a Weekend Australian című hetilapban, s azt mondta: „Egy új és más típusú vihar küszöbén állunk”. Ha más szavakkal is, de ugyanazt helyezte kilátásba, amit a családsegítő Zuglóban.

Mi elé tekint hát, minek a küszöbén áll Jakab Ernő?

Az új szükséglakásén? Vagy a megújuló adósságokén?

Kapcsolódó írások:

http://www.librarius.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=399:a-sikeres-hajlektalan&catid=253:zm-riport&Itemid=95

http://www.zelei.hu/cikk-mahi-jakab.html{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top