Archív

Az ördög Budapesten

snow– avagy miért nem járt sehova szegény Móricz Zsiga?

(részlet egy készülő regényből)

Egyre korábban sötétedett és egyre később ért véget az éjszaka, ami a nagyvárosi ember számára nem jelent különösebb problémát, sőt voltaképpen még örül is neki. A tél azonban soha nem pompával érkezik meg Budapestre. Itt nem kezd el egyszeriben csak szívet-lelket gyönyörködtetően hullani a hó, hogy aztán jótékony, vastag fehér lepellel takarja be a fagytól zizegő ágakat, a pirosló háztetőket és a lankák oldalát. Ha van is belőle valamennyi, az csupán igen-igen rövid ideig fehér, és akkor is legföljebb a Margitszigeten – mindenütt másutt már abban a pillanatban, amikor találkoznak a sáros aszfalttal és a macskakövekkel, szinte azonnal barnává változnak a hópelyhek. Budapesten a latyak, a szitáló köd és a folyton elázott, megszáradni soha nem tudó cuppogó cipők jelentik a telet. Hiába akarják mindezt pazar fényáradattal eltusolni, hiába égnek már délutántól mindenütt az utcai lámpák és hálózzák be izzófüzérrel a kirakatokat, és hiába igyekszik a város a téli ünnep látszatát kelteni, az elegancia és a pompa rögvest csúf torzóvá és gúnyos fintorrá alakul át a furtonfurt reá fröccsenő hólé és a csontig hatoló állandó nedvesség nyomán.

– Ilyenkor veszi föl valódi színét ez a város – jelentette ki Ady Endre, miközben bámult kifelé a Három Holló kirakatablakán. – Barna. Akárcsak az a langyos és híg lötty, amit itt kávé címén fölszolgálnak, és amivel utánozni próbálják a bécsieket. Ez az egész város egy merő utánozás. Nincsen itt semmi, ami eredeti lenne. Hol a némettől, hol a franciától, hol a töröktől lopunk el ötleteket, ráadásul azt hisszük, hogy mi találtuk ki.

– Egyszer az oroszoktól is fogunk ötletet lopni – jegyezte meg a folyton a költő körül sertepertélő Zuboly, s bár ezúttal a „valódi” oroszokra gondolt, afelé az asztal felé sandított, ahol a szocialista társaság szokott helyett foglalni. Most nem voltak itt, nyilván valahol másutt tárgyalták meg a világforradalom ügyét.

– Akkor fog bennünket igazán megverni az Isten – mondta Krúdy Gyula író és hírlapíró, aki ezúttal ugyancsak a Három Hollóban talált magának helyet, s amikor a többiek nem figyelték (avagy ő azt hitte, hogy nem figyelik), egy kisujjnyi méretű ceruzával egy tenyérnyi méretű könyvecskébe lopva följegyezte az este folyamán elhangzott veretesebb mondatokat.

– Ha ez a tákolmány összedől, ki kell találni helyette valami mást. S mivel mi nem nagyon szoktunk okos dolgokat kitalálni, muszáj lesz megfigyelni, hogy a többiek miként csinálják.

Ady Endre a zsebébe nyúlt, és egy keskeny fémtárcából újabb, gondosan megsodort cigarettát húzott elő. Az arca lángolóan vöröslött, de most nem a költészet és a hígított borok hevétől, hanem attól, hogy rámelegedett a kabát. Mindössze egy köszönés és egy cigaretta erejéig ugrott be a Három Hollóba néhány órával ezelőtt, mivel hogy vacsorára volt hivatalos Móricz Zsigáékhoz. Viszont már nem nagyon volt érdemes továbbindulni, lévén, hogy elszaladt az idő, és a Zsiga felesége nem örül a kései látogatóknak.

– Azért nem jár szegény sehova se – tette hozzá Ady. – A felesége nem engedi. Meg hát ott vannak a gyerekek.

– Nem is biztos, hogy akarna járni – vélte Krúdy Gyula. – Zsiga ízig-vérig vidéki ember. Nem szíveli a nagyvárosi életet.

– Akkor miért él itt? Különben meg te is vidéki ember vagy. Én is az vagyok. Ez a város csupa vidékiből áll, akik fölvetődtek ide a világot megváltani.

Ady tehát maradt, akár a kabát a költő reszketeg vállain. Odakint pedig, az Andrássy úton, az Operával szemben, a Reitter kávéház előtt, a bemenetelen tanakodó ál-oroszok nagy örömére pilinkélni kezdtek a hópelyhecskék, hogy egytől egyig újabb barna sárpötty formájában fejezzék be keserű budapesti pályafutásukat.{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top