Archív

A munka frontján

 MG 8120Azt mondja a haver, hogy figyelj, Gyuri, itt aztán senki sem akar dolgozni.

De senki, érted? – mutatja a mutatóujjával kérdőleg, értem-e. Van száz hektár saját földem, bérlek hozzá még százat, mikor-hogy beállítok száz-kétszáz hízót, vannak marhák meg bikák. De hogy valaki dolgozni akarna? (Fotó: Révai Sára)

Közben arra panaszkodnak, hogy nincs munka. Ácsorognak egész nap a söntésnél, nyomják be a páleszt, ha köll, ha nem köll, és rinyálnak, nincs munka. Munka, az lenne – csak büdös nekik. Érted, én gazda vagyok, de úgy neveltek, sose legyen büdös a munka, pedig hát a munka, ami lenne, büdös. Szó szerint. Szaros. Hisz ki kell ganézni a disznók meg a marhák alól. De ez a munka már túl büdös másnak. Valakinek mégis meg kell csinálnia, az állat nem maradhat saját szarába’, hát én ganézok ki minden reggel. Bírom, hogy ne bírnám, így neveltek apámék, ezért lettünk gazdák. Ezért van kombájn, traktor, amit akarsz. Én nem panaszkodok, megélek ám. Százhúsz dinárt is megadnék óránkint, csak jönne már valaki ganézni, kifizetném a százhúszat is, de nem jönnek. A meggyszedés negyven dinárra ha kijött, inkább fára másznak, hát igen, az úgy könnyebb, mint ganézni. Nyakig szarosan jövök ki az istállóból, aztán mutatom nekik, hogy hogy’ szereljék meg a kombájnt, alkatrészeket meghúzni, miegymás, kicserélni a szajlákat, érted, aratás van. De én, a gazda ganézok, mert ők már úri népség, még jó, hogy az olajat elbírja a kezük. Kapnának kávét, kaját, dolgozik öt-hat órát, ganézik, kész, ott a hat-hétszáz dinár, nem rossz az.

Hát, morfondírozom hangosan, azért abból se lehet kijönni, családot eltartani pláne nem. Persze ganézni ettől ganézhatnának, jobb az, mint a semmi, én is ganéztam anno, tudom, mi az, s nem hogy büdös, de rohadt súlyos is, az átázott trágya oly reménytelenül nehéz, mint tengerből kivödrözni a vizet. Miért nem kínálsz nekik többet, kérdem? Nem az a baj, hogy ezért a melóért százhúsz dinár kevés?

Gyuri, ezek nem akarnak dógozni, hát ez van. Mert munka van, fizetés van – mondja.

*

A vonaton két idősebb férfi beszélget, a norvég mészárlás a kiindulópont. Mindig csak a baj. Egyikük hentes volt, megbeszélik, hogy ma már a kolbász se az igazi. Bezzeg Kádár alatt a gyulai, mondja vajdasági emberünk: öt kilót is hoztam! Tunni köllött, mit honnan! Eh, ma meg – legyintenek.

Nézik, milyen szépek idén a napraforgótáblák. A másik, aki raktáros is volt, meg nótaénekes, panaszkodik, hogy a pénz az úr még a nótaversenyen is – aki lefizeti a zsűrit, az nyer. Idén el is maradt, mert nincs píz. Mármint megkenni a zsűrit a fesztiválon, arra sincs.

A gyerekeknek meg nem ártana egy-két pofont leakasztani, mint a régi szép időkben, de ma már azt sem lehet. Nincs pénz. Igaz, a gyerekveréshez nem kell. Csak munkanélküliség van, mert munka sincs. Ahol munka nincs, pénz sincs. Ami meg van, azt ellopják. Mindent ellopnak. A vasúti sín kilazult, öttel megyünk, itt van, ellopták a köveket is. Vagy kimosta az eső a sín alól, az is lehet. Most is esik. A fő probléma mégiscsak, hogy nincs munka. Ha lenne munka, baj se lenne. A téglagyárak is, hát beteszed a falba a téglát, másnapra kiesik. Minden parizer ugyanolyan, csak az íze más.

A fiatalok, hát a fiatalok délig alszanak. Nem hogy reggel felkelnének, hanem külön szobát kapnak, aztán itt van: csak isznak, drogoznak. Közben alszanak. A jó atyai pofon, az. De nem, direkt nem csinálnak semmit, csak ülnek az izé előtt, meg a fejükből lóg ki a dugó. Régen volt munka, de ma nincs munka. Ez a pláne. Erre föl meg mi van? Az van, hogy a fiatalok nem akarnak dolgozni, azért se, juszt se. Ha lenne munka, akkor se. Így meg végképp nem akaródzik nekik dolgozni, hogy nincs munka, csak munkanélküliség.

*

Csak úgy odadobja magát mellénk a pincérnő, kérdezni se kell, mesél, ha már van kinek – erdélyi, nincs itt senkije. Hogy a másik állás majdnem összejött, egy napig dolgozott a kávézóban, de azt sem fizették ki. Marad itt. De ebből meg megélni nem lehet, már az albérletet se tudja kifizetni, a cuccait el kell vinnie vidékre, a nővéréékhez, ott van hely, máshová nem tudja. Itt, Pesten, hát nem sok embert ismer. Inkább éjszaka dolgozik, nappal könnyebb valahova befeküdni.

De nem is ezzel kezdi. Hanem hogy szerelmes. Mutatja a csávó fényképét mobilon, negyvenes, szinte dupla annyi idős, mint ő. Már kétszer együtt aludtunk! – vihog. De szex nem volt – hívja fel figyelmünket a dolog érzelmi komolyságára jelentőségteljesen -, pedig éreztem, mondja, hogy lehetett volna. Mert szexelni mással is lehet – így mondja, szexelni -, és hát van ez a múltkori szeretője, aki jelenleg is még, de az nem komoly, és úgyis mindig begörcsöl közben a lába, nem jó az úgy.

Váltsatok pozitúrát – ajánlja a haverom -, de csak legyint rá: másképp is begörcsöl a lába. Másképp, úgy főleg.

Ennek viszont saját lakása is van! – kiáltja. A szerelmének! – És több mint kétszázezret keres!

Nettó vagy bruttó – kérdezzük?

Melyik a nagyobb? Mert a nagyobbat keresi! – így a pincérnő. Magyarázzuk, nem jó az, ha ez a bruttó.

Akkor nettó! S igaz, hogy már volt házas, meg 13 éves lánya van, de hát külön élnek. Olyan régen dolgozik azon a helyen, hogy ezért keres oly sokat, megbecsülik ám!

Ó, summázzuk, tényleg jó parti, kétszázon felüli kereset, saját kéró. Aha, így hát lesz hol aludnod is. És mit dolgozik az úriember?

Bútorüzletben.

Akkor jól kiszemelted, könnyű lesz összebútoroznod vele – évődünk.

Ugrik, megy standolni, kezdődik a 12 órás éjszakai műszak. A kurva életbe, szitkozódik még egy utolsót, mindig mínuszba vagyunk, sose jön ki semmi, sose stimmel semmi, se a kassza, se a pia, aztán nem keresünk semmit. Ezért dolgozunk.

Mondja, nem kérdi.{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top