Archív

Írástudók huncutsága 2

hellSikolyok, hörgések és fogaknak csikorgatása: lássuk, miféle hely a Pokol, természetesen a tudósok szerint!

A pokol krónikásai

Ha olyan mérhetetlenül fontos, sorsunkat, gondolkodásunkat és világnézetünket befolyásoló kérdésekre keresünk választ, mint pl., hogy hol található a Pokol és milyen is az valójában, a legjobb tudósokhoz kell fordulni. Természetesen a Pokolról már az 1600-as években (és jóval előbb is!) határozott véleménye volt az Egyháznak. Ám a téma oly izgalmasnak és főleg népszerűnek (tehát jól eladhatónak!) bizonyult, hogy végül már az addig pusztán alkalmazott tudományokkal foglalkozó egyetemi tanárok is felfigyeltek rá, s alaposan körüljárva azt, egymás után adták ki „bölcs” köteteiket, melyekben részletesen leírták az általuk felfedezett „tényeket”.

Így tett Antonio Rusca milánói professzor is, kinek 1621-ben megjelent könyve a Pokolról és azok rémséges démonairól szól – szigorúan tudományos alapon! E mű kiadása előtt a tévelygő teológusok és fantáziadús, ám botcsinálta túlvilág-kutatók a Pokol helyét hol a Föld sarkain, hol a Holdon, esetleg egyenesen a Nap belsejében jelölték ki. A jó Rusca professzor azonban mindegyiküket megcáfolta, kijelentve, hogy a legmodernebb tudományos ismeretek alapján ő végre valóban ismeri és meg is osztja a titkot: a Pokol a Föld gyomrában van, a magmarétegek szintjén, s oda el is lehet jutni, méghozzá a vulkánok torkán keresztül. Állítása szerint a kitörések közelében rekedt emberek gyakorta számoltak be arról, hogy a saját fülükkel hallották a tűzokádó hegy mélyéből feltörő hangokat, melyek „jól felismerhetően” a démonok hördülései és a kárhozott lelkek sikoltásai voltak.

Antonio Rusca professzor 1621-es tanulmánya „tudományos” részletességgel tárta fel a Pokol bugyrait, különös figyelmet szentelve a leleményes kínzások sorának, amikkel a kárhozott lelkeknek „az idők végezetéig és még kicsit tovább” kell majd szembenézniük.

(A milánói professzor bizonyára boldogan hallaná a hírt, miszerint négyszáz évvel később, az 1970-es években az ő egykori állításait „valóban bizonyították”. Az akkoriban felröppent hírlapi kacsa szerint orosz olajfúrók a Kola-félszigeten elérték a Poklot, sőt, mikrofont eresztve a mélybe, hangfelvételeket is készítettek a szenvedő lelkek sikolyairól. Ez az „eredeti, hátborzongató felvétel” ma is meghallgatható a YouTube-on!).

Tíz évvel később, 1631-ben Jeremias Drexel, Miksa bajor választófejedelem udvari papja is úgy döntött, hogy megírja mindazt, amit a Pokolról tud. Egyetlen szóval sem vitatta Rusca professzor állításait (tán nem is olvasta kortársa művét), ám jelentős mértékben kiegészítette a megrettent hívők addigi ismereteit, s dagasztotta rémületüket. A szelíd udvari pap a könyvében oly hévvel, már-már élvezettel sorolja az általa kiagyalt kínzásokat, hogy azok olvastán ma minden bizonnyal pszichiáterért kiáltanánk, s gumiszobába csukatnánk a feltehetően súlyos elmezavarban szenvedő atyát. A választófejedelem lelki üdvéért felelős Jeremias elsősorban azt fejtegette különös részletességgel, hogy a démonok miként büntetik az életükben parázna, léha leányokat és asszonyokat, méghozzá ismét csak „egészen az idők végezetéig”.

Eme „tudós elmék” azonban nem csak a pokolbéli kínzások mikéntjével szórakoztatták magukat és olvasóikat. Olyan fontos kérdésekre is próbáltak választ találni, mint pl. vajon a bűnös lelkek meddig maradnak a Pokolban? A Biblia ugyan világosan kimondja, hogy az „örökkévalóságig”, csakhogy ezt az „időegységet” az emberi elme – legyen az bármilyen sok tudománnyal is megtöltve – képtelen felfogni. Így tehát óhatatlanul felvetődött a kérdés: meddig tart az örökkévalóság?

Jeremias Drexel, a szentéletű pap ekként válaszolt: az olvasó képzeljen el egy óriási hegyet, melyre százmillió évenként leszáll egy madár, s felcsippent egyetlen homokszemet, amivel aztán elrepül; nos, az örökkévalóság addig tart, amíg a hegy!

Ne kételkedjünk abban, hogy a „bölcs” Jeremias atya mindazt, amit leírt, komolyan is gondolta. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy rettentő vitába keveredett egy pimasz tudóstársával, aki ama felettébb bosszantó kérdést merészelte feltenni neki, miszerint az „a veréb vajon hova viszi” azt a fránya homokszemet? (Az efféle akadékoskodás már akkoriban is a gúny jele volt!)

A Pokol mibenléte azonban továbbra is izgalmas téma maradt. Tömegével jelentek meg értekezések, kinyilatkoztatások az Alvilág belső szerkezetéről, társadalmi felépítéséről (al-, közép- és főördögök), a lelkek kínzatásairól és az időparadoxon titkairól. Így látott napvilágot Schottel kamarai tanácsos könyve 1670-ben. Ebben óriási vaskerékhez hasonlítja a Poklot (az elhelyezkedését viszont nem árulja el a tudatlanoknak), és részletesen beszámol arról, milyen sorrendben is követik egymást a büntetések. Ezek szerint a kárhozott lelkeket kezdetben éhség, szomjúság, bűz és sötétség bántja, majd szuroklángok 1000, kénlángok 20 000, izzó vas 100 000 ezer, és a „fogaknak csikorgatása”(?) szintén 100 000 ezer évig bántja a szerencsétleneket. A kerék eközben körbefordul, és kezdődik minden elölről, mint tudjuk, „az idők végezetéig”.

Ma már bizonyára csak csodálkozunk és nevetünk eme „tudományos” értekezéseken, amik a maguk korában hatalmas könyvsikerré váltak szerte Európában. Nem csoda – gondolhatjuk –, hisz az 1600-as években jelentek meg! Ám jó kétszáz évvel később bizony újra napvilágot látott egy ilyen mű – pontosan 1861-ben –, ismét csak hatalmas sikert aratva, sejthetően főleg azért, mivel a szerző merész részletességgel tárgyalta, hogyan is büntetik a démonok a fiatal, parázna leányokat. Az olvasóközönség vette, mint a cukrot, és nagyon jól mulatott a meglehetősen sikamlós leírásokon, bár az írójuk, Furniss jezsuita atya az írását valószínűleg nem pornográf ponyvának szánta.

A Pokol fenti krónikásai tehát szinte minden titkot felfedtek, amit csak sikerült kideríteniük (kivéve azt, hogy honnan vették az információikat!), vagy inkább kiötleniük a rettegett Alvilágról. Még azt is kiszámították, hogy az 1600-as évek közepéig a pokolban már 1 quadrillió (1 egyes és 24 nulla!) kárhozott lélek senyved, így tehát egyre szűkebb a hely, amiből egyértelműen következik, hogy a világ végének hamarosan el kell jönnie! Úgy tűnik azonban, hogy Lucifernek egyelőre sikerült valahogy megoldania a lelkek elhelyezésének gondját, s ezzel kitolni a Végítéletet eljövetelét – amíg csak tényleg meg nem telik a Pokol.

Folyt. köv

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top