Archív

Ne a halál frissítsen fel

Balzs_verseÉvekig laktam Amerikában élő barátom lakásában, a kölcsönlakásban, Budapesten, a II. kerületben, a Retek utcai 17-es számú ház ötödik emeletén, a város fölött. A lakás most is megvan, én költöztem el onnan 7 hónapja. A lakások ugyanis maradnak, a bennük élő emberek változnak: odaköltöznek, meghalnak, elköltöznek, disszidálnak, megszületnek, megöregszenek. Amikor a Retek utcában laktam, a szemem előtt történt a változás.

(Fotó: Révai Sára)

Láttam, hogy telik meg a szemközti lakás áporodott levegője fénnyel, hogyan lesz a mozdulatlanságból mozgás, majd viháncolás, a csendből zaj, hogyan telnek meg a hamutartók, gyűlnek a mosatlan poharak. Eltűnt a fehér hajú kontyos néni, foszladozó hálóingével együtt. Megjelentek a kitárulkozó fiatal lánytestek ugyanabban a lakásban. Megjelent a vágy. A lakás sorsát tovább nem követhetem, legfeljebb kérdezhetek: kinek melyik lakás tetszik jobban? Kit vagy kiket fogadna be lakótársnak?

Györe Balázs

ne a halál frissítsen fel

széttett lábbal alszanak

délben ébrednek fel

hasalnak az ágyon

lábukkal kalimpálnak

kimennek az erkélyre

kávézni cigarettázni

szemüvegesek

körmüket festik

szőrszálat távolítanak el

az alsó lábszárról

éveken át

egy öreg néni

lakott szemben

egész nap olvasott

az ablaknál

fejét masszírozta

nem tudom ki volt

hogy hívták

hogyan halt meg

mikor és kik temették

fiatal lányoknak

adta át a helyét

rohannak a mobilokhoz

ha megcsörren

magukra hagyva

fél órára laptopjukat{jcomments on}

 

 

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top