„Tűz van, mindenki a helyszínre!”
Beindítják a nemrégiben importált Volvo típusú vörös óriásokat. A felsővárosi tűzoltó-parancsnokság legénysége másodpercek alatt indulásra kész. Károly, a portás, a kisablakból figyeli az alsóvárosban lángoló kórházhoz száguldó járműveket. Végre egyedül marad. Kikémlel, hogy közelebbről vehesse szemügyre a felhajtást. A kórháztűz olyannyira kiterjed, hogy még az óvárosi osztag egy része is odaigyekszik.
(Fotó: Révai Sára)
„Ezek egy darabig nem térnek vissza.”
Otthagyva csapot-papot, elindul a közeli utcasarkon roskadozó lángossütő-bódéhoz, ahol Irénke, a hájas asszonyka izzad a melegtől, épp megsülni készül saját zsírjában. Apró, kövér kezével fürgén nyújtja, formázza a lángostésztát. Oda se néz, sejti, hogy ki jön ott, csapni a szelet.
-Na, mi újság, kimenőt kaptál?
– Szervusz Irénkém, nem sülsz meg?
Átvillan agyán, hogyha a hófehér bőrű Irénke belepottyanna a forró olajba, belőle lehetne a világ leghatalmasabb lángosa.
– Gyere már ki egy kicsit!
– Várj, ezt még berakom a serpenyőbe… Ma feljöhetsz. Éjszakás az ember, de jobb, ha én megyek. Csináljuk nálatok. Inkább az anyád nyisson ránk, mint az uram.
– Rendben, négykor a szokott helyen.
Elbeszélgetik az időt, még az üvegcsörömpölést és a szirénázó óvárosi tűzoltóautókat sem hallják meg.
A felajzott férfit a sorház felett gomolygó füst látványa józanítja ki. Károly köszönni is elfelejt. Úgy rohan vissza, mint húszévesen.
„Mit keresnek itt az óvárosi tűzoltómasinák?!”
Eszébe jut az asztalra dobott félig szívott cigarettája. A vörös teherobjektumok mögül a portásfülkéből kilobbanó óriás lángcsóvákra figyel fel; izzó, vakító nyelvükkel végignyalják a magas téglafalat.
A felső és az óvárosi osztag emberei feltehetően megfékezték a kórháztüzet. A tűzoltóság azonban teljesen kiégett.{jcomments on}
