Archív

Bemutatkozott a librarius.hu a Dombos Festen

dombosiNégy napon át koncertekre jár és írókkal, irodalmárokkal beszélget a közönség egy vajdasági faluban: ez a Dombos Fest, Kishegyes rendezvénye. Idén többek között Snétberger Ferenc, a Pannonia Allstars és Lajkó Félix zenélt, bemutatkozott a József Attila Kör, az Ex Symposion folyóirat mellett a librarius.hu is.

A Dombosi Bohémtérkép, amelyet a június 30-tól július 4-éig tartó idei, XI. Dombos Fest alkalmából készítettek, a két helyszínen zajló programok mellett két fontos kocsmát, a főbb tájékozódási pontokat is föltünteti a település térképén. A magyarországi vendég, ha utánanéz, megtudhatja még, hogy Kishegyes neve először 1467-ben bukkant föl írásban, de ahogyan a legtöbb alföldi települést, a törökök ezt is elpusztították. Mária Terézia idején, 1769-ben telepítették be újból, Békésszentandrásról. Rendes tévénéző tudhatja még, hogy Kishegyes Rúzsa Magdolna énekesnő (Megasztár) szülőfaluja, és Lajkó Félix hegedűművész is a község szülötte. A közel ötezer lakos többsége magyar, de élnek itt szerbek, montenegróiak is.

Hasonló lélekszámú magyarországi települések nem szoktak rétegzenét játszó muzsikusokkal, kortárs írókkal, költőkkel négynapos fesztivált rendezni, pláne évről évre. A vajdasági magyar irodalom önálló fejlődési útjának, az olvasókhoz fűződő sajátos kapcsolatnak, kölcsönhatásnak köszönhető, hogy az ilyen programoknak itt mindig volt és van is biztos közönsége. Nem szokatlan, hogy a felolvasóestre idősebbek is beülnek, akár fejkendős nénik, kalapos bácsik – akiket ha megkérdez valaki, ugyan mi az, amit a hallottakból leszűrtek, komolyan fölmondják, mint valami leckét az iskolában, azt a néhány szót, mondatot, amit emlékezetesnek gondolnak. Ennyi élményért is szívesen eljönnek. Szinte mindegyik magyarlakta településnek van igazi írója, költője, akit nem csak a helyi közösség tart számon. A Dombos Fest irodalmi programjait Aaron Blumm, Virág Gábor gondozta, aki szemlátomást nemigen aludt a négy nap alatt, viszont mindenütt azonnal megjelent, ahol várták, még hétfőn is.

E négy nap alatt Gaborják Ádám és Vári György vezetésével irodalmi tábor zajlott egyetemisták részvételével az általános iskola régi, tornácos épületének udvarán. Bemutatkozott a Híd Kör, az Ex Symposion című folyóirat, a József Attila Kör, beszélgetésre hívták többek között Kemény István és Nemes Z. Márió költőt, Darvasi László írót.

A librarius.hu két szerzője, Hartay Csaba és Bakos András hétfőn délután öt órakor ült a mikrofonokhoz. Arról beszéltek, hogy ez a naponta frissülő irodalmi folyóirat elsősorban azért jött létre, hogy a szerzők közölhessék írásaikat, hirdethessék könyveiket, programjaikat, így is megszólítva a reménybeli olvasót. Szerkesztő nincs, mindenki maga gondoskodik arról, hogy szövege fölkerüljön az oldalra. A két költő személyesen most, erre a programra indulva találkozott először, és ez jellemző. A szerzők ugyanis többnyire vidékiek, hárman most nem is Magyarországon laknak, így távol maradnak az úgynevezett irodalmi élettől, amelyben a lobbiknak, érdekközösségeknek, mint az élet más területén, nagyon nagy a szerepük. Kicsit az ilyen erők ellenében is működik a librarius.hu, ezért nem zárt, hanem bővülő közösség, együttműködik más irodalmi folyóiratokkal, honlapokkal, híroldalakkal. Olvasmányos irodalmat kínál. Az a célja, hogy látogatottságát napi kétezer kattintás fölé tornássza, mert így már hirdetéseket is érdemes közölni az oldalon. A hirdetés bevételt hoz. A bemutatkozást fölolvasás zárta.

A hangulatról: miközben egy istenes vers hangzott el, megszólalt és hosszan vert a közeli templom harangja. A negyednapja fesztiválozó közönség kis székeken és szalmabálákon ült csöndben. A fiatalok néha elmosolyodtak egy-egy mondaton, ezen túl fölöslegesen senki se mozgott. Egyedül a Szegeden élő, óbecsei Orcsik Roland költő, műfordító lelkes tacskója szaladozott föl-alá az emberek között, mint egy vérbeli szervező.

 

Molnár Edvárd felvétele az irodalmi tábor egyik foglalkozásán készült. (www.magyarszo.com)

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top