Archív

Nyúlárnyék, Labdarigó és Cérnakolbász 9

Melyben kolbászillat száll a légben, s ez jó, nagyon jó, hisz azt jelzi, hogy van még kolbász, van még szívható lég.fat

 

 

 

Még két egész nap sem telt el Labdarigó hirtelen távozása óta, mikor újabb kalandos esemény következett be. Kora hajnalban, nem sokkal piacnyitás előtt, mikor Mizu (a manó-, esetleg gyerekféle) épp a bizsus, nyakláncos, bizgentyűs és bóvlis stand közelében sepregetett, hirtelen halk dudorászás ütötte meg a fülét.

– Kolbászos Péter, Szalámis Pál. / A hurkatöltő már készen áll. / Ne búsulj, párom, mert az mócsingot sem ér. / Ne búsulj, lesz még mustár, lesz még lágy kenyér. / Kolbászos Péter, Szalámis Pál. / A hurkatöltő nem imponál. / Füstölöm agyba-főbe, beugrom a nagytöltőbe. / Kolbászos Péter-Pickes Pál!

Mivel a stand még zárva volt, hisz Pesterzsébet háztetői fölött épp csak pirkadt, Mizu rögvest arra gondolt, hogy tán egy víg kedélyű besurranó tolvaj felejtette magát a bodegában. Felemelte hát a seprűt, hogy azzal kólintsa kobakon a nótás rablót, ha az esetleg szökni próbálna, majd lassan a résnyire nyitott ajtóhoz settenkedett. Ám amint belesett a félhomályos bizsu-kuckóba, nem mást, mint a barátját, Cérnakolbászt pillantotta meg. A vékony dongájú húsipari termék halkan dudorált, és közben ama kerekded kézitükörben nézegette magát, amit az árus a vásárlóinak tartott, hogy azok megnézhessék, miként is áll rajtuk a megvenni kívánt bizgentyű, bóvli, avagy kacat.

– Hát te meg…?! – csodálkozott Mizu.

– Jiihíííj! – visított fel rémült cérnahangon Cérnakolbász. – Hú, de megijesztettél!

– Bocsesz, nem volt szándékos. Csak az iránt érdeklődnék, hogy mi a túrósrétes potyogós peremét művelsz te itt, ahol még a vámellenőr se jár?

Cérnakolbász előbb a háta mögé próbálta rejteni a nyeles tükröt, de mikor rájött, hogy ehhez túlságosan is vékonyka az alkata, zavarában egészen meggörbült.

– Én… – motyogta – Valójában… Vagyis… Igazából…

Mizu szemöldöke kérdőn-sürgetőn vándorolt felfelé.

– Tény, ami való: én bizony azt kutattam a tükörben, hogy mit tartogat számomra a jövő! – bökte ki végre nagy nekidurálással Cérnakolbász. S mivel már lendületben volt, hát tovább dőlt belőle a fokhagyma illatú őszinteség: – Mert gondolj csak bele: mióta a vállalkozó szellemű színházi szellem, Sztentori Kofás Ödön vendégségét élvezzük, valahogy vadásznunk sem kell rá, mégis megtalál minket a szerencse.

– Eegen?! – sandított kétkedőn a seprűjére Mizu. – Biztos vagy benne?

– Jóóóvanna, hát téged és engem egyelőre elkerült, az igaz – ismerte be Cérnakolbász. – De Nyúlárnyék és Labdarigó esete már egészen más töltelékkel van tele, ezt el kell ismerned! Elegendő volt, hogy… – kereste a megfelelő szót – Hogy kellőképpen felpaprikázódjanak, vagyis a saját árnymancsukba, illetve csőrükbe vegyék a sorsukat, és HOPP…!

– Hopp? – húzta el ismét a száját Mizu, aki még mindig kételkedett cingár cimborája igazában.

– Sőt, mi több: HOPPÁRÉZIMIZÁRÉHÓHAHÓKAMÓKA – kontrázott nagy buzgón Cérnakolbász. – A szerencse úgy csapott le rájuk, mint túledzett éhezőművész a debreceni bőrösvirslire!

Ezen aztán Mizunak tényleg el kellett töprengenie, mert amiről a barátja beszélt, abban tényleg benne rejtezett az igazság zsíros mócsingja.

– Szóóóval… – mondta aztán, s újfent a tükörre sandított. – Miért is nézegetted magad abban a cicomatálban úgy, mintha lagziba készülnél?

– Megpróbáltam kitalálni, mit szán nekem a sors, vagyis hogy mire volnék én a legalkalmasabb – vallotta be Cérnakolbász, enyhe paprikapírral az orcáján.

– S jutottál valamire?

– Hááát… – a fűszeres lelkületű éteknekvaló lassan a falnak támasztotta a tükröt, majd fordult előtte két-három lágyan libbenőt, pont úgy, ahogy azt a zörgő csontú divatmodellektől látta a tévében. – Szerintem az alkatomból kellene kiindulni.

– Sovány vagy! – állapította meg Mizu, aki jobb szerette a kegyetlen őszinteséget, mint a hamis udvariaskodást. – Továbbá szikár, aszott, piszkafásult és…

– Elég, elég, ezt én is tudom! – szakította félbe Cérnakolbász kissé sértődötten. – Épp ezért gondoltam rá, hogy talán jó vízkereső pálca válna belőlem.

– He?! – kerekedett el Mizu szeme.

– Jajháttudod! – magyarázta a gizda élelmiszeripari termék. – Afféle bot, amit az emberek az egyik végén meghajlítanak, majd a kezükbe vesznek, s miközben a mezőn téblábolnak vele, figyelik, hogy hol leng ki, mert ott a föld alatt víznek kell lennie!

– Ahha! – sóhajtott Mizu, hangsúlyával jelezve: nem nagyon hisz a dolog sikerében.

– Oké, oké! – recsegte zsarus filmekből ellesett szikársággal a szárazkolbász. – Egyenbőrt is ölthetnék, s beállhatnék rendfenntartó gumibotnak! Bár nemigen bírom az erőszakot, de ha keményebbre szikkadok, tán még a Vipera rendfokozatot is megkaphatom!

Mizu (aki most inkább manóféle volt, mint gyerek) hevesen csóválta szőkésbarna üstökét. Cérnakolbász azonban nem adta fel, s csak úgy ontotta magából az ötleteket.

– Nádpálca?! Tudom, hogy ma már nem szokás a diákokat körmössel, tenyeressel nevelgetni, de hát annál jobb! Így legalább csak elrettentő taneszköz volnék, akinek munkaköri kötelessége jelen lenni, ám nem csinálni semmit. … Esetleg elszegődhetnék egy vásári vattacukorárushoz! Az alkatom épp megfelelő, bár… Na jó, a kolbászillat talán zavarná kissé a cukorhab élvezetét, ez igaz. … Akkor hát tűzzenek rám papírforgót! Vagy legyek inkább olajszintmérő? Bár, ha jobban meggondolom, mazsorettbotként, pipaszurkálóként vagy varázspálcaként szívesebben…

S ekkor történt, hogy Sztentori Kofás Ödön megköszörülte a torkát, méghozzá közvetlenül a bizsubodega előtt. Mizu és Cérnakolbász egyből kisorjáztak az ajtón, majd zavart magyarázkodásba fogtak:

– Mi csak… Izé… A söprögetés hozott ide!

– Semmi gond! – gördült ki az ablakrezegtető szó Ödön öblös torkán. – Éppen titeket… vagyishogy tégedet kerestelek – mutatott a piackirály Cérnakolbászra. – Itt van egy barátom, akinek a segítségedre volna szüksége.

– Az… én… segítségemrehehehe?! – ropogta ámulva a gizda étkezési termék.

– Úgy bizony! – lépett elő Sztentori Kofás mögül egy karcsú hölgy, úgy meregetve elragadtatott szemét Cérnakolbászra, mintha csak épp erre a látványra vágyott volna rövidszoknyás kislánykora óta. – Nevem van nekem Fitt Nessy. Jöttem egyenest from Emöríká, ahol én foglalkoz súlytúlzásos nőnénik és papabácsik lesoványítkodásával, jeee! Te vagy nekem legszebb álom, Szérnakóbász! Nekemnek te kellessz, mint edzőtársam nagy-nagy lefogyótáborba! Jössz el velem máris tú Emöríká, ahol mindenki túlzsíros, csak filmsztárok no, mert azok elől mind eldugjuk kaja.

Fitt Nessy úgy kacagott a saját viccén, mint fél tucat pacsirtabőrbe bújt sivatagi hiéna, majd sietve tovább beszélt:

– Szóóóval, mint mondom: jössz te velem tú Keliforníjá, Szérnakóbász, ahol lenni nekem nágy-nágy lefogyótábor. Dolgod neked, hogy naponta kétszer elrohansz táborlakók orra előtt, eresztve magadból fájn fokhagyma kóbászillat, junó?! Azok dagadtak meg vetik magukat utánad, hogy egyenek, de te futsz, futsz és futsz előlük gyorsasággal, jeee, hogy zsíruk égjen, hájuk csöpögjön semmibe. Így összes kövér emöríkai lefogy, én meg fizet neked futkosásér zsák pénz. Végül mindenki heppi, mint Füles, mikor találták meg neki farkát, junó?!

S bár a messziről jött hölgy kissé furcsán tekerte a szót, Cérnakolbász végül mégis zsírpecsétet nyomott a szerződésre, mely Amerikába szólította őt.

– Hát… – motyogta Mizu a Ferihegyi repülőtér zajos csarnokában, mikor kikísérte barátját a géphez. – Igazad lett, komám! Elég volt erősen akarnod, s megtenni felé az első lépést, a szerencséd máris rád vetette magát.

Cérnakolbász – aki izgalmában (hisz még sosem repült) fokhagymaillatot párállt – halkan reccsenve biccentett, majd búcsúzóul csak annyit mondott:

– Egy szép napon, mikor majd fitneszkolbászként az utolsó amerikait is lefogyasztottam, ígérem neked, visszatérek!

Erre aztán Mizu (manó- vagy tán gyerekféle) is csak biccenteni tudott, s nézte, ahogy Cérnakolbász átsétál régi ismerősén, Röntgendrén[1], a reptéri biztonsági kapun.

 

folyt. köv.



[1] lásd: Mizu utazásra gondol (Pongrác kiadó, 2010)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top