Archív

Szép történet

vmosMost jelent meg az Apák könyve új kiadásban és borítóval az Európánál. Ha jól számolom, ez a harmincötödik magyar kiadás.
Az élet nagyjából ugyanekkorra írt egy újabb fejezetet a regényhez. Ha kicsit előbb teszi, a kötetbe kerülhetett volna. Nem baj. Olvassátok, irigyeljétek, terjesszétek!

Szép történet

(Apák könyve, 14. fejezet)

Tizenegy éve jelent meg az alcímben említett regény Budapesten, az Ab Ovo gondozásában. Tizenegy szerencsés számom, ahogyan az egyes is. Esztendőkből igazán tetemes adag. Ennek folytán a szerző már csak foltokban emlékszik a saját szövegére. Azóta nem olvasta, ahogyan egyetlen kinyomtatott munkáját sem. Csatázott önnön bekezdéseivel eleget, mire sajtó alá eresztette őket. Az Apák könyvét egyszer már-már újraolvasni kénytelenedett, amikor egy nagy nyugat-európai filmprodukció miatt fölkérték, írjon forgatókönyvet belőle. Az utolsó előtti pillanatban visszatáncolt, kérvén, bízzák a mosott ruhát másra.

Íme egy magánlevél. Közlése engedély nélkül. (A neveket majd megváltoztatom. Vagy nem.) Kedves Miklós, régóta figyelemmel kísérjük alkotói pályádat, műsoraidat, könyveidet, beszélgetéseidet, s minden vágyunk, hogy találkozzunk veled. A találkozásnak az adhat különös aktualitást, hogy félig-meddig rokonok vagyunk. Erre bizonyság az Apák könyve című köteted is, amelyben több, számunkra is ismert történetet osztasz meg velünk.

A keltezés Szekszárd, 2009. február 3. Én azonban nem kaptam meg. Állítólag az Alexandra könyvesházba küldték, a Nyugati térre, ahol akkoron kedves kollégákkal cseréltem eszmét s rögeszmét, kétheti rendszerességgel. Sok postai küldemény érkezett oda, mind rendben eljutott a táskámba. Ez nem.

A levél írója és aláírója Szép Ernő. Szívem üstdobként buffogna, ha az érdeménél kevesebbre becsült író jelezné az égből, hogy valaminő rokonokságban állanánk. Ám ez a Szép Ernő nyilvánvalóan egy másik.

A szép Szekszárdra eme esztendő márciusának idusán autóztam le, hogy szót váltsak az én drága kis (olvasó)közönségemmel. (V. ö. Honthy Hanna, született Hügel Hajnalka.) Az est végén dedikálásra várakozott a sor. Az utolsók egyike ősz hajú asszony. A levél másolatával. Mint mondta, Szép Ernő nevében kézbesít, aki a férje volt, sajnos, ő már nem jöhet, a közeli múltban a szívéhez kapott és meghalt. Ügyünket ez azonban csupán részlegesen hátráltatja, mert a néhai férj mindent többször elmesélt családi körben, amit az asszony megfelelően dokumentálhat, ő ugyanis gondosan jegyzetelt! – fölmutatta a régimódi kockás füzetet, amelyet felöl spriráloztak a gyártók. Riporternotesz a hivatalos neve ennek a fajtának.

Attól tartok, e notesz miatt írtam föl oly engedelmesen a telefonszámot. Pontosabban ütöttem be a mobilomba. Pedig az efféle kapcsolatkeresési kísérleteket szóval vagy tettel visszautasítom. Elvégre miféle rokonság lehet az, amelyről még sosem hallottam? Felmenőkkel végtelennek tetsző ideje nem rendelkezem, sem közeliekkel, sem távoliakkal. Ha valaki azt ajánlaná, föltámasztja apám, vagy anyám, esetleg mind a kettőt, az érdekelne. Egyéb ajánlattal nehezebb lázba hozni.

A szám a SZÉP névvel elő-előbukkant a telefon memóriájából, amikor SZ-betűs ismerőst tárcsáztam (ez az ige is múzeumba került már) Olykor az agyam vetítővásznán föltűnt Szépné, meg a riporternotesz. Hódolat a jegyzetelőknek! Szakmánk legfontosabb módszerével élnek. Ha valaki ilyesmivel múlatja idejét, pedig őneki nem volna kötelező, az előtt megemelem a kalapom.

E tisztelet lehetett az oka, hogy végül csak fölhívtam Szépnét. Meg talán az, hogy bármely elintézetlen, avagy lezáratlan ügy a szükségesnél erősebben nyomaszt. Már várta a jelentkezésem! – így az özvegy. A kedvemért Budapestre látogat, a találkozóra magával hozza Szép Ernőt is. Hát él? Ja, nem őt, az elsőszülött fiunk is Szép Ernő.

Két Szép Ernő… Kissé aggódva néztem e találkozás elébe. Írói kíváncsiságom ma már sokkal erősebb az emberinél. A bennem (túl)tengő szerző buzdított, ne legyek oly enervált, majd jegyzeteljek. Amihez sem írószerszámra, sem papírra nincs feltétlen szükségem, az agytoll teszi a dolgát, ha szolgálatba helyezi magát. A bennem (alul)működő magánember ernyedten tiltakozott, mi a frászkarikának rontod el az első tavaszi délutánt e kétesélyes programmal, melynek valószínű lefolyása az, hogy mind ingerültebben hallgatod egy özvegy és a fia fecsegését holmi föltételezett családi kötelékről, mely legjobb indulattal is csupán cérnaszálnak bizonyul, ha ugyan egyáltalán.

Soha nem vagyok pontos – mindig a kelleténél hamarább futok be. Szeretem az így lopott időket, léha merengéssel és bámészkodással telnek, embergyűjteményem gazdagításával és üdítő képzelgéssel. Leskelődöm, hallgatózom, na! Kedvenc játékom kitalálni, hogy az elém kerülő ismeretlen(ek) foglalkozása mi lehet? Iskolai végzettségük? Családi állapotuk? Lakhelyük? Arcukon adott vonás vagy jegy mitől és hogyan rajzolódott oda? Ruházatuk honnan való? Stb. Ha marad még idő, rátérek a jelen nem lévő házastársukra, majd egész rokonságukra.

Erre készülve léptem be a kávéházba, mely évek óta törzshelyem. Csakhogy az ablak menti bőrgarnitúrán – épp ott szeretek ülni, ha lehet – már várt rám az asszony meg a fia. Egy asszony meg a fia, egészen alkalmatos regénycím lehetne, ha nem jutna eszembe Alberto Moravia: Egy asszony meg a lánya. Mindegy. Túlestünk a bemutatkozáson, az özvegy viszonylatában másodszor. Ifjú Szép Ernő giccses meglepetést okozva tényleg szép fiatalember, déli típus, olaszosan dús, fekete haj, sötét, átható tekintet.

Majdnem mindig én vagyok türelmetlen ilyen helyzetben, nógatom a beszélgetőtársat, valamennyi elfogadható módon. Ezúttal az özvegynek volt sürgősebb, hadarva fogott a történetbe, melyet első hallásra nehezen fogtam föl. Remélem, olvasva könnyebb.

Egyszer volt, hol nem volt, született e világra egy csecsemő, 1905-ben, aki a keresztségben a Szép Ernő (I.) nevet kapta. Amint később a fia, majd az unokája is. Arra nincs adat, miért épp Ernő. Arra van, hogy miért Szép. Az anyja vezetékneve jutott neki, lévén balkezi gyerek. Magyarán: zabi. Szép Ilonka (még ez is!) – az özvegy a részleteket a néhai férjétől hallotta, az pedig a néhai apjától – bábasszony volt, női vonzerejéről éppen oly híres, mint kézügyességéről. A nemzőatya kilététére a titok leple borult. Sajnos, Szép Ernőke alig töltötte be a harmadik életévét, amikor az édesanyja tragikus hirtelenséggel elhalálozott. Betegség? Öngyilok? Netán gyilok? Nincsen adat. A kisfiú árvaházba került, majd nevelőszülőkhöz Szekszárdra. Ámde – meséli az özvegy, mesélte neki a néhai Szép Ernő (II.), akinek pedig Szép Ernő (I.) – mindig rajta tartotta a szemét egy bizonyos férfi. Bácsi. Meg-meg látogatta hozott neki édességet, adott pénzt a nevelőszülőknek, s azt sem mulasztotta el soha, hogy az ő markába is nyomjon némi aprót. Vámos Miklósnak hívták.

Itt szögletes zárjelet nyitok. Tények. Vámos Miklós nevű nagyapám Pécsett élt. Cipőboltja volt a Király utcában, ahol bőrt és más suszterészeti alapanyagokat is árusított. Három fia született. 1905-ben Vámos István. Ő lett volna az idősebbik atyai nagybátyám, ha nem kallódik el a munkaszolgálatban. Semmit sem tudok róla. 1910-ben Vámos Jenő, aki Hollandiába vetődött fiatalemberként, s az Upmann szivargyárnál töltött be valamiféle vezetői állást. A harmincas évek közepén Angliába ment, ahol rejtély, mivel foglalkozott haláláig (hetvenes évek vége tája). Egyetlen egyszer találkoztam vele, Londonban. Végül 1911-ben jött a világra Vámos Tibor (I.), később dr., az apám. A munkaszolgálat és az orosz hadifogság után hazagyalogolt (a szó szoros értelmében). Egész családját kiirtották a nyilasok és a nácik, kivéve Jenőt, akit az angolok a második világháború egész tartamára a csatorna egyik szigetére internáltak, ővele azonban nem maradt kapcsolata. Logikus volna, ha mindezt – ahogyan a normális és Szép családokban – apámtól tudnám. Ám ő soha semmit nem mesélt a felmenőiről. E valóságmorzsákat a pécsi levéltárban sepregettem össze, amikor az Apák könyve megírásához gyűjtöttem anyagot.

Vámos Miklós (I.) tehát Szép Ernőn (I.) tartotta figyelő szemét. A kisfiú úgy érezte, szeretettel. A család soha nem látta vendégül Pécsett. Egyetlen esetet kivéve, melyre már 1944 közepén került sor. Hívatták. Ezt nem kellett elmesélnie a fiának, ugyanis magával vitte. Autón. Ekkor már jól ment a balkezi felnőttnek, lassacskán fölverekedte magát az élet lajtorjáján, üvegesnek tanult, idővel kis műhelyt nyitott, mely fokozatosan bővült. Fénykorában huszonhét munkással dolgozott. Megrendeléseket kapott többek között a pesti Divatcsarnoktól, akkor: Párisi Nagy Áruház.

A hatéves Szép Ernő (II.) szem- és fültanúja volt Pécsett a Vámos család nagy tanácskozásának 1944-ben. Azon folyt a vita, hogy a zsidótörvényeket kijátszva miként mentsék át szebb időkre az üzlet(ek)et, a vagyont. Sok férfi és nő érvelt, ellenérvelt. Vámos Miklós, a nagyapám azt javasolta, írassanak át mindent Szép Ernő (I.) nevére, aki ugye nem zsidó, hanem zabi. Sajátságos: az árvaság, mint a zsidóüldözés alóli kibúvó! A nagycsoportos óvodás korú tanú szerint a família férfi tagjai egyetértettek. Családfőként azonban egy szipirtyoid asszony viselkedett, aki gyanakvón és ellenségesen vétózott. A megbeszélés a túlságost előrehaladt idő miatt félbeszakadt, abban maradtak, hogy napok vagy hetek múlva folytatják. Arra már nem kerülhetett sor, mindenkit elvittek a haláltáborba. (Kivéve Jenőt, aki Londonban, illetve Istvánt és Tibort, aki a Don-kanyarban időzött.) A Szépek autóba ültek, s visszatértek Szekszárdra. A kocsiban – vélhetőleg sofőr vezette – hangzott el a történet egyik kulcsmondata, Szép Ernő (I.) szájából: Ez a család engem se szegényen, se gazdagon nem fogad be.

Záróakkord. A háború után Szép Ernő (I.) üvegüzeme folytatta a termelést – az államosításig. Akkor annak rendje s módja szerint elvették. Ráadásul a tulajdonost internálták, mint burzsoá elemet. A táborbéli beszélőn megsúgta a feleségének, keressen fel Budapesten egy bizonyos Vámos Tibort, vigyen neki egy hízott libát, a mája okvetlenül benne legyen. Az illető ebből fogja tudni, hogy pécsi kapcsolatai közül jelentkezik valaki. És lássunk csudát! Vámos Tibor (ekkoriban Rajk László egyik titkára) kevés vártatva megjelenik az internáló táborban, és kiszabadítja Szép Ernőt. Hogyan? Azt nem mondta el a családalapító Szép Ernő a fiának, így ő sem adhatta tovább az özvegyének. A féltestvérek kapcsolata újabb fejezettel gazdagodhatott volna, csakhogy a Rajk-per után a Szép család (is) félt érintkezni kegyvesztett apámmal. Többé nem találkoztak. Szép Ernő (I.) nemsokára meghalt.

Imigyen fölbukkanhatott volna életemben Szép Ernő (II.), az apám féltestvérének a fia, ha eljut hozzám a levele, mielőtt végez vele a szíve elégtelensége – apámmal is ez történt negyvenkét éve. Szép Ernő (II.) az Apák könyve ténynek vélt elemeiből jött rá, hogy az én családom azonos lehet a Vámosékkal, akikhez hatéves korában vitte el az apja. Mondogatjuk gyakorta, hogy az olvasó soha ne keverje össze a fikciót a szerző életével, azonban a szerzőnek ugyanezt sem a kritikus, sem más hatóság nem tiltja. Olykor adódnak előnyök abból, ha néhány valós élmény belekúszik a Szépirodalomba. Szép olvasók hasznát vehetik. Szépírók is. Én például nyertem a sorslottón két új rokont, akikkel kiépíthetném a családi kapcsolatot, ha volna hozzá tehetségem. Szedjem magam össze.

E históriával voltakép megkeletkezett a tizenkét fejezetből álló Apák könyve tizennegyedik fejezete. És a tizenharmadik? – vonja föl a szemöldjét a figyelmes olvasó. Valóban. Nem óvatosságból ugrottam át, ahogyan az amerikai szállodák teszik a tizenharmadik emelettel, babonás vendégeik érdekében. A regényhez annak idején készült tizenharmadik fejezet, Csillag (XIII.) Konrádkáról, de a szerző úgy találta, arra már nincs szüksége az olvasónak.

A kávéházban, miután áteveztem a meghatódás forró rohamain, az járt a fejemben: Szép történet. Legalább nekem szép.

Mit mondhatnék? Bármit hozzáfűznék, elrontaná. Istenem. Apám képes volt egy büdös szót sem szólni a féltestvéréről! Ahogyan arról sem, hogy kimentett egy embert a munkatáborból. Nem a fasisztákéból, a szocialistákéból. Ez azért már megmentés-féle. Márpedig aki egy embert megment, az megmenti az egész emberiséget, a Tóra szerint. Csak szegény apámat nem mentette meg soha senki. Én a legkevésbé.{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top