Archív

Nyúlárnyék, Labdarigó és Cérnakolbász 4

 

kolbasz

Melyben betekinthetünk a sovány kolbászsors rettentő mélységeibe, miközben felvetődik a kérdés: enni, vagy nem enni, illetve harapni, vagy haraptatni.

 

 

A négy bátor szerencsevadász másnap reggel korán kelt, és alaposan bereggelizett mindabból, amit a barátaikká lett városi szárnyasok összehordtak nekik. A sárgarigók kövér búzaszemeket potyogtattak Labdarigó elé. A sarlós fecskék répát csentek Nyúlárnyék számára a piacról, aki alaposan befalatozott annak árnyékából. A gerlék pedig, kik első pillanattól fogva jó szívvel viseltettek hőseink iránt, egy egész hamburgert szereztek a legénykének (neve titok!), kis krumplival és közepes üdítővel.

– Hát neked meg mit hozzunk, Cérnakolbász? – kérdezte szolgálatkészen a Bem rakparti sirályok fehértollú főszárnyasa. – Mi esne jól reggelire?

– Nekem?! – hökkent meg a vékonyka húsipari termék, s ott, ahol a homlokát lehetett sejteni, kissé megráncolódott a bőre. – Én még sosem gondoltam rá, hogy reggelire ennem kéne valamit – morfondírozott, majd hirtelen kihúzta magát. – Arról viszont már sokat álmodoztam, hogy bárcsak engem enne valaki reggelire!

A sirályok tanácstalanul néztek egymásra, ketten még a csőrüket is összefenték, majd a legcingárabb tétován előre totyogott.

– Hááát… – mondta – Ha nagyon szeretnéd, én szívesen csippentek belőled.

– Na, még csak az kéne! – ugrott vagy inkább gördült közéjük nagy harciasan Labdarigó. – El a mohó csőrötökkel a barátomtól, ti dunavízi kuncsorgók! Tán nem látjátok, hogy Cérnakolbásznak épp a soványság a legnagyobb baja?

– Meg kell hagyni… – szólt a sárgarépa gyorsan fogyó árnya mellől Nyúlárnyék – …tényleg ráférne némi hífókúra!

– Hízókúra?! – tátotta a csőrét Labdarigó. – Fogyókúráról már hallottam, de hogy valaki készakarva nagyobb, dúsabb, dagadtabb akarjon lenni… Brrr, micsoda gondolat!

– Pedig Cérnakolbásznak épp erre volna szüksége – bólintott ki a hamburgere mögül a fiúcska (manó vagy gyerekféle). – Csak azt kéne tudnunk, vajon a kolbászok mitől is képesek hízni?!

– Természetesen a töltéstől – közölte paprikás pirulással Cérnakolbász. – Minden rokonomat töltőgépen duzzasztják. Ha sok tölteléket nyomnak a kolbászbőrbe, akkor szép pufók, kerekded és dundi lesz, még akkor is, ha szárítás közben kissé lefogy. Ám ha kevés töltelék jut neki, mint az én esetemben, akkor sajna ilyen gizda marad, és punktum, nincs mese: egész kolbászéletében cingár is marad.

– Nem úgy van af! – tiltakozott Nyúlárnyék. – Mindenki kapja be gyorfan, ami a reggelijéből maradt, éf már indulunk if!

– Hová? – ámult Labdarigó.

– A legközelebbi kolbásztöltödébe, hová máshová?! – nevetett a répaárnyékot hersegtető nagyfülű.

Így aztán, alighogy benyelték az utolsó falatot, és a legényke (gyerek- vagy koboldféle) is letörölte képéről a kecsöpöt (mely – amint azt Dani mestertől tudjuk – könnyen lecsöpög!), máris útra keltek. A tetőt elhagyva hamarost az utcán találták magukat, ahol addigra annyi ember nyüzsgött, rohant, sétafikált, lődörgött és taszigálódott, hogy a szerencsevadászoknak egészen a házfal tövébe kellett húzódniuk, nehogy láb alá kerüljenek. Ám ahogy Nyúlárnyék nyomában baktattak, Labdarigót csak nem hagyta nyugodni egy gondolat, s ha már bökte a csőrét, hát végül ki is mondta azt:

– Értem én, hogy a kolbászt kolbásztöltővel hizlalják, mikor születik. Ám az emberek, nyulak és madarak ezerféle más dologtól is képesek hízni! Egészen biztosak vagytok benne, hogy Cérnakolbásznak azok közül egyik sem volna jó?

– Mire gondolsz pontosan, Labdarigó? – érdeklődött a névtelen fiúcska.

– Hááát mondjuk… Talán… Vagy esetleg… – totyogott körbe a gurgula madár, gombszemével az Andrássy út két oldalán sorakozó üzletek közt válogatva. – Fagyi! – kurjantott fel végre boldogan, s kurta szárnyával az üvegpultban fagyoskodó, színes fínomságokra bökött. – Ha nyalna némi csokit, pisztáciát, citromot vagy vaníliát, s harapna hozzá édes, roppanós tölcsért, hamar a hízás útjára lépne.

– Fagyis kolbász?! – fintorodott el a fiúcska (manó vagy gyerek). – Olyan volna az, mint a lekváros csirke: külön-külön remek, de egybekeverve őket pfúj és bőőőeee!

– Na jó, akkor legyen inkább habcsók, s hozzá krémes, túrós és mákos béles – szegezte csőrét a cukrászdára Labdarigó, akit úgy elkapott a hév, hogy választ sem várva sorolta tovább: – Vagy falhatna inkább szalagos fánkot, s mellé néhány kókuszgolyót. Esetleg islert és tiramisut, lángoló Gundel-palacsintát, fonott-, mazsolás- és mézeskalácsot, s legvégül Esterházyt, mely leírva is csuda, ám aki tortaszeletben nem szereti, az bizony agyilag suta!

Labdarigóból végre kifogyott a szusz, így aztán Cérnakolbász is szólhatott:

– Bocsáss meg nekem, hisz tudom, hogy te csak jót akarsz, de be kell vallanom: én bizony ki nem állhatom az édességeket.

– Bezzeg a mi gördülékeny barátunk! – kacsintott a legényke (neve titok) lefelé, a járdasíkra, ahol Nyúlárnyék terült el.

– Hát igen… – kuncogott halkan a nagyfülű fényszünet. – Úgy tűnik, ő beffeg nagyon if édefcsőrű egy madár!

– Így is jó! – borzolta sértetten a tollait Labdarigó. – Én legalább mindent megtettem, hogy Cérnakolbászt sikeres hízókúrához segítsem!

– Hidd el, mi sem vaktában téblábolunk – nyugtatta őt a fiúcska (manó, vagy… hisz tudjátok, na).

– Nem?! – kapta fel csodálkozva bútól görbedő végét Cérnakolbász.

– Nem bifony, mert hogy egyenefen ide jöttünk! – kúszott fel ama fehér ház falára Nyúlárnyék, melyhez épp csak megérkeztek. – Én ugyan nem feretem af efféle helyeket, de ferencsére magányof kóborláfaim idejéből még emlékeftem rá. Teffék, vékonydongájú barátom, térj be a kapun, éf dagadj akkorára, amekkorára csak feretnél!

– Miért, mi van odabenn? – óvakodott közelebb a 12-es számú ház bejáratához Cérnakolbász. Nyúlárnyék válaszul a sötétbarna, kétszárnyú ajtóra vetült, és mancsával egy aranyszín cégtáblára mutatott.

– MA-U-ER HÚS-I-PA-RI KÖ-FÖ-TÖ – olvasta tagoltan Cérnakolbász, majd tanácstalanul a többiekre nézett, hisz még mindig nem értette, mi dolga is volna neki itt.

– A tábla szerint e helyen bizonyos Mauer lakik – bólintott nagy komolyan Labdarigó. – Aki a húsiparban tevékenykedik.

– Igen-igen-igen! – pattogott lelkesen Nyúlárnyék, hogy végre legalább eddig eljutottak. – Éf mivel foglalkozik a húfipar? Na, mivel, na?! Például kolbáfhiflaláffal, tehát töltéffel!

– De mi az a kö-fö-tö? – kérdezte a fiúcska, aki továbbra sem látta át Nyúlárnyék szándékát. A tapsifüles formájú fényszünet azonban ettől sem jött zavarba.

– Af nem kö-fö-tö, hanem rövidítéf, amit így olvafunk: ká-ef-té – magyarázta.

– És az mit jelent? – csippantotta szégyenkezve Labdarigó.

– Mivel itt a húfipari Mauer lakik, efért minden bifonnyal csakif aft jelentheti, hogy Kolbáf-Fel-Töltéf – húzta ki magát teljes dicsőségében Nyúlárnyék.

Ezt hallva a többiek előbb megint egymásra néztek, majd nagy lelkesen örömujjongásba kezdtek. Miután kiviháncolták magukat, Cérnakolbász, kit majd megrepesztett az izgalom, lassan beóvakodott a kapun, és eltűnt a lépcsőházban. A társai lecsüccsentek a fal tövén, s míg arra vártak, hogy a barátjuk visszatérjen, ők pirospacsit játszottak (amiben persze Nyúlárnyék volt a legjobb, mert az ő mancsára akkor se tudtak rácsapni, ha igen).

Órák teltek el, míg végre kinyílt az ajtó, s a résen át Cérnakolbász óvakodott elő – csakhogy tán még vékonyabban, cingárabban és gizdábban, mint ahogy bement!

– Hát te? … Jaj, ne! … Fentfégef kápoftalevél! – hőköltek hátra mindhárman. – Veled meg mi történt? Tán nem találtad itthon a húsipari Mauert?

– De találtam – görbedt össze bánatosan recsegve Cérnakolbász. – Ám sajna hiába. Kedves, okos, figyelmes kolbásztöltögető iparos ő, aki… miután szépen végighallgatott …nyomban elmagyarázta nekem, hogy a szerencsémet nála hiába keresem.

– Miért?

– Mert kolbászt tölteni csakis frissen lehet, míg a töltelék puha és a bőr is szépen nyúlik – magyarázta Cérnakolbász. – Ám miután a füstölőbe akasztanak, és ott keményre, reccsegősre száradunk, többé már nincs mit tenni: amekkorára a mesterünk töltött, mindörökre akkorák maradunk.

Ezt hallva a cimborák jó kedve menten szerte szállt, s lezöttyenve kesergő barátjuk mellé, mind a négyen búnak eresztették a fejüket.

 

Folyt. köv.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top