Archív

Irodalmi adománygyűjtés az iszapkárosultak javára

vorosiszapEzúttal a Magyar Írószövetség is bekapcsolódik a Nagy László Emléktúra szervezésébe, és többek közöttösszegyűjtött dedikált könyvekadományozásával és pénzbeli adományok gyűjtésével igyekeznek enyhíteni a leírhatatlankárokon.

 

Az idén május 21-én rendezik meg a Nagy László Emléktúrát. Ezúttal a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány és a Noszlop SE (Noszlopakodók) mellé a Magyar Írószövetség is társul, és aktívan részt vállal a szervezésben és magán a túrán is.

Az eseményt szeretnénk egyszerre kulturális és karitatív programmá tenni, ezért a hagyományos túra során irodalmi és zenei műsorszámokkal, bortombolával, vetélkedővel stb. is készülünk. Továbbá gyűjtést szervezünk az iszapkárosult települések javára. Somlóvásárhely és Kolontár könyvtárainak dedikált köteteket adományozunk, Devecser esetében pedig egy 1850-es években épült ház, az ún. Postakocsi Megálló (leendő múzeum) rendbehozatalához gyűjtünk pénzadományt.

Mindezek alapján arra kérlek, mielőbb jelezd, hogy részt kívánsz-e venni az Emléktúrán. Amennyiben igen, mindenképp hozz magaddal dedikált köteteket. Amennyiben nem, a dedikált köteteknek akkor is nagyon örülnénk, rajtunk kívül az érintett települések polgármesterei és kulturális vezetői is. A könyveket május 19-ig hétfőtől csütörtökig reggel 10 órától du. 16 óráig az Írószövetség titkárságán kell leadni. Amennyiben nem rendelkezel fölös példányokkal, úgy, kérlek, add meg kiadóid elérhetőségét, hogy fölvegyük velük a kapcsolatot.

Az eseményt tévéstáb rögzíti és összeállítást készít belőle.

Jelentkezésedet minél előbb, de legkésőbb május 16-ig küldd meg Molnár Bea titkárságvezetőnek a titkarsag@iroszovetseg.hu-ra.

Köszönettel és üdvözlettel,

2011. április 19.

Szentmártoni János

elnök

Tudnivalók:

Indulás: ½ 7-kor a Bajza u. 18. sz. elől autóbusszal

Csekkolás: 7 és 10 óra között Hegykapunál

A somlói várnál válik majd szét a rövid és hosszú útvonal.
A Nagy László Emlékháznál 12 órától várhatók az első beérkezők.

15 km
Nevezési díj: 600 Ft, túraigazolvánnyal rendelkezőknek: 500 Ft
Szintidő: 6 óra (másfél óra „keverési idővel”)
Fodor Borház ill. Hegykapu
– útba esik a Taposókút
Szent Margit-kápolna
– útba esik a kilátó
Vár
– útba esik a Sédfő-forrás
Iszkáz

20 km
Nevezési díj: 800 Ft, túraigazolvánnyal rendelkezőknek: 700 Ft
Szintidő: 8 óra (2,5 óra „keverési idővel”)
Fodor Borház ill. Hegykapu
– útba esik a Taposókút
Szent Margit-kápolna
– útba esik a kilátó
Vár
– útba esik a Szent Márton-kápolna

Somlószőlős, Döbrentei-emlékhely, borozó
Iszkáz

Ruházat, egyéb: kényelmes, sportos, hideg élelem, rovarriasztó spray stb.

Szállás (akik aznap este nem akarnak az autóbusszal hazajönni):

Szabóné Réthy Kata 06 20 943 9151 (különböző házaknál, panziókban)

Sátorhely van az emlékház udvarán.{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top