Archív

Miért éppen Szicília?

Minchia! – ordítanak az utcán az önjelölt parkolóőrök. Navigálják a jogi kar diáklányait, hogyan szedjék alá a kormányt, hány centi még a padka, a másik autó, és morognak, ha nem kapnak elég borravalót. Reggel nyolc óra körül jár az idő. Ilyenkor azért elgondolkodom, mi a minchiát keresek itt?

 

Pedig én még jó környéken lakom. Végre van egy erkélyem, ruhaszárító kötelem az utca fölé feszítve, így a szemközti nagyelőadó professzoraival gyakorlatilag tegező viszonyban vannak a fehérneműim, továbbá van három lengyel lakótársam, lopott internetem és egy amerikai konyhás fürdőszobám, ahol ha, ne adj’ Isten, négy embernek főzök kávét, a csészéknek már csak az ablakpárkányon jut hely. Nem igazán értem, hogy mégis miért hagynám otthon mindezért, a két megírásra váró diplomám, a nyomdában lévő kötetem, tanulói jogviszonyom, fizetett TB-m vagy épp a rám leselkedő lakáshitelt. Egy vasárnap délutáni séta során beugrott a Velence vízjelé-ből egy mondat. Az a bizonyos velencei „kongásterhes csönd, amelynek fele nedves oxigén, fele kávé és ima” van itt is; „az ember inkább sziluett, mintsem önmaga egyedi vonásait hordozó lény, és egy sziluettet föl lehet javítani”. Igen, talán a följavítás esélye miatt Catania. Amit otthon hagytam, nem igazán folytatható, ennek meg nincs gyökere. Soha nem is lesz. Idegennek lenni most mégis jobb, mint otthon kapunyitási pánikban lévő, szebb szóval élve, munkakezdő huszonévesnek lenni.

Lefőzöm a kávét, bekapcsolom a rádiót. Olasz popzene, kár is lenne részletezni, külön bejegyzést érdemel. Ébredeznek a lányok is, három pacsirta csacsog a szobám gipszkarton falán túl. Előzékenyek, mosolygósak és kissé kényszeredettek, mint mindenki, aki nem beszéli a másik nyelvét. Amiért különösen szeretem őket az az egészséges kelet-közép-európai álmos bűntudatuk mindenért. „Mindig a mi pénztárcánkból gurul el az apró” –valahogy így írja Tóth Krisztina. Ez az, amit például az olaszok, spanyolok, franciák nem értenek meg szerintem soha. Ez a gátlásosság hiányzik mindenkiből, aki nem tapasztalta meg, akárha a kollektív tudatalattin keresztül is, a megszűnés lehetőségét. Az olaszok magától értetődően olaszok. Úgy járnak, mint az olaszok, úgy bámulják meg a külföldieket, úgy eszik a fagyit, úgy vezetnek, mint az olaszok.

Nemét tekintve Szicília egyébként tagadhatatlanul nő. Már csak azért is, mert egy monda szerint élt egyszer egy Szicília nevű hercegnő a Földközi-tenger keleti partján, talán épp Libanonban. Jövőjét egy jóslat árnyékolta be, miszerint tizenöt éves korában el kell hagynia a szülőhazáját, különben felfalja a görögkeleti szél (ez állítólag a bizánci császárságot szimbolizálta). Három hónapig hánykódott egy csónakban, mire partot ért a mai Szicília partján. A sziget teljesen lakatlan volt, mindenki meghalt pestisben. Ezt a sziget egyetlen túlélőjétől, egy szép szál legénytől tudta meg, miután bemutatta neki a fügétől és olíva bogyótól zöldellő szigetet. Ahelyett azonban, hogy sokat szomorkodtak volna, gyorsan benépesítették a szigetet, amit ezentúl Szicíliának hívtak. A név egyébként a sic és az elia, azaz a füge és olajfa szavakból ered, innét a blog címe is. Bár egy átlagos szicíliai tájra sokkal inkább a citrom- és narancsültetvények a jellemzőek. Egy ilyen zöld alapon sárga pöttyös képet gyakran törnek meg elhagyott, omladozó villák, parasztházak romjai, amik közül biztosan örömmel szemezgetne egy-egy elvált amerikai írónő. De Szicília nem Toscana. A turizmus fellendülőben, mégis mindenkinek az első gondolata vele kapcsolatban a maffia. Pedig Szicília nem csak a szervezett bűnözés földje. Az is. Kimondatlanul legfőképp az. Kiégetett autókat, bedeszkázott kirakatú üzleteket, tűzijátékot (állítólag így is kommunikálnak egymás közt), rendszeresen látni, de a néhány hétig itt fotózgató turista ebből mit sem érez. Elvégre belőlük élnek, a turizmusból, a védelmi pénzekből és hát persze a drogból. Akik miatt mégsem lehet esténként nyugodtan az utcán mászkálni, azok a bevándorlók. Nem tudsz anélkül végigmenni az utcán, beülni egy szórakozóhelyre, hogy az arcodba ne dugnák a rózsájukat, takonylabdájukat, fonott karkötőiket. Ha hozzájuk szólsz, az a baj, ha nem, az. A múltkor egy angolai fiú addig rasszistázott minket, amíg nem vettünk egy-egy karkötőt. Az olaszok mindenestre toleránsak. Humanitárius válsághelyzetet hirdetnek, 10000 vízumot adnak tunéziaiaknak, nem törődnek az Unió rosszalló tekintetével.

Az táskámban egy összecsukható katonai késsel lépek ki a házból, apám adta még, amikor kiderült, hogy megkaptam az ösztöndíjat Szicíliába. Bár eddig csak narancspucolásra használtam, életemben először valahogy mégis megnyugtat a tudat, hogy velem van valami önvédelmi eszköz. Catania Palermo után Szicília második legnagyobb városa. Hétszer öntötte el az Etna, az utcák, a házak nagy része ezért lávakőből, bazaltból épült. Neve állítólag a katene szóból ered, ami nyúzókést, mások szerint, éles földet, robosztus, durva talajt jelent. Catania alapszíne a fekete és a szürke. Pokoli lesz a nyár. Egy barokk ékszerdoboz lehetne, részben az is, de mindenhol ott van a kosz és a szemét. Bár mindez egy működő vulkán tövében valóban részletkérdésnek számít.

Az egyetem mellett rengeteg szabadidőm van, mondhatni csak az van, ebből fakadóan pedig folytonos lelkifurdalásom. Ablakban ücsörgéssel, délutáni kávéval azért egész elviselhető. Az utcán erősödik a forgalom, a boltok zárnak, mindenki készülődik az ebédre. Szieszta után, négy óra körül szép kényelmesen újra kinyitnak az üzletek, kiülnek az árkádok alá a kártyázó öregurak, készülődnek az esti korzóra a lányok. A reggeli édességek helyett kipakolják a rosticceriákba (olasz gyorséttermek) a sós tésztákat. Van idő mindenre, nem sietnek sehová, mint minden olyan országban, ahol kétszer kel fel a nap.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top