Archív

Tankötelezettség

161993 áprilisa. Salamon Attila 16 éves koráig tankötelezett. Vissza kell mennie abba agimnáziumba, ahol két hónapja megbuktatták.

– Kisfiam, figyelsz rám most az egyszer? Egy órája hívott az osztályfőnököd, 16 éves korodig tankötelezett vagy. Ez az új szabály. Júniusban töltöd a tizenhatot… Meg nincs ilyen, hogy félévkor kirúgnak valakit, úgyhogy be kell járnod újra. – Shado anyukája rágyújt, majd szigorú tekintettel néz fiára.

– Bejárni? Hova? Újra a szarvasi gimibe? Ezek után? Most jut eszükbe?

– Igen, nem flangálhatsz az utcán. Mi van, ha igazoltatnak napközben? Még a végén minket büntetnek meg miattad. Na, még az hiányzik. Apád sem tud munkát adni neked. Nem söpörhetsz udvart a végtelenségig. Tanulnod kell. Ha nem tanulsz, véged. Végleg.

– Anyu, jól van, oké, de április van. Hogy a picsába javítsam ki a kilenc buktát júniusig?

– Nekem ne picsázzál itt, mert szájon váglak. Nem érdekel, mit javítasz, vagy mit nem, mész szépen vissza a gimibe. És ha megpróbálsz megint lógni, sumákolni, a fájós kezeimmel foglak elverni, nem érdekel. Ennyi keserűséget okozni nekünk, fel nem fogom, hogy lehetsz ilyen hálátlan. Apád reggeltől estig gürcöl, hogy mindenünk meglegyen, erre te átversz minket. Hónapokig kocsmába járni? Iskola helyett? Játékgépekbe dobáltad a pénzt, amit reggelire adtam. Végig hittünk neked, de te egy tiszteletlen kis taknyos vagy, aki nem tud semmit a világról. Eszméletlen. A fél város rólunk beszél, az utcára nem merek kimenni.” Ó, kedves Salamonné, ne aggódjon, Attila biztosan javít év végére.” – Osztroluczky, az osztályfőnököd, így énekel nekem a telefonba.

– Jól van, anyu, bejárok megint. Hétfőtől megyek.

– Hétfőtől? Nem hétfőtől, holnaptól. És kikérdezünk, felváltva apáddal. Nincs diszkó, nincs Árpád, meg Amcsi biliárd szalon. Vagy a Négy muskétás, ahová zuginni jártok. Ne félj, mindent tudunk apáddal. Felejtsd el szépen egy időre a hírhedt Művésztelepet. Mától a haverok is takarékon. Jani sem fog telefonálgatni ide késő este, hogy ugorj le a ház elé. Nem mész. Nincs ugrálás. Ákosék sem kell, hogy csöngetgessenek hétvégén. Salamon Attila tanul. Pótol. Pótolja, amit elsumákolt. Majd megmondom én nekik, ha be mer ide csengetni valamelyikük.

– Azt sem tudom, milyen órák lesznek holnap. Mit pakoljak a táskámba?

– Mindent, ami belefér. Elég a hülye kifogásokból!

Shado bekullog a szobájába. Felül az ágyára, bekucorodik a sarokba, felkapcsolja a kislámpát. Kinyitja a törikönyvet. Olvasni kezd, de nem tudja, mit. Máshol jár. Téli képek peregnek a szeme előtt. A korcsolyázás, a szabadság. Belegondol, milyen lesz újra belépni az osztályterembe. A folyosóról már hallja a vidám zsivajt, majd a döbbent csendet, amikor belép. A többiek némán hátrafordulnak, ránéznek. Leugranak a padról, s a meglepettségtől mosolyogva fogadják őt.

Faszomat, azt. Utálom ezt az iskolát. Itt nem tudom folytatni. – motyogja magában.

Újra itt? A tanárok alig várják, hogy megszorongassanak. Mi lesz velem? Képtelenség ennyi tantárgyból elérni a nyamvadt kettest, legalább. Nekik az az érdekük, hogy kivágjanak, végleg, ha betöltöm a tizenhatot. El, ebből a városból, jó messzire. Salamon Attila egy szarházi. Semmi keresnivalója itt. Már hallom, ahogy a fejemhez vágják. Kurva életbe. Még hogy semmi haver. Hogy lehet ezt kibírni? Csak enyhülnek majd. Janiék kiröhögnek, hogy itthon döglök, amíg ők motoroznak, élik világukat. Jó, talán nem fog miattam feloszlani a Művésztelep. De ez nem én vagyok. Most nem tudok kitörni. Anyut is sajnálom. Holnap muszáj bemennem. Most engednem kell.

– Ezt nézzétek! Heló, marhák, ezt nézzétek, ki van itt! Salamon Shadóka! Mi a pöcs van veled, kisöcsi, visszataláltál? – Horváth Bencéék egyből lerohanják Shadót.

– Ezek a remek tanárok visszatapsoltak, ilyen diák csak százévente egyszer kopogtat a gimi ajtaján, basszátok meg. Alcsúcs, de csúcs, és az enyém! – kezel nevetve Shado a rég nem látott osztálytársakkal.

Lecsillapodnak, matekóra kezdődik. Shado visszaül a régi helyére.

– Hogy nem ült ide senki? Hm? – kérdi Bimbit.

– Mert, mondjuk, kevesebben lettünk, nem többen. Hülyegyerek. De ha Szakács Timi, vagy Zita szeretett volna a mágikus helyedre ülni, azt el tudtam volna viselni. Persze, nem jelentkeztek. Azért csak hiányoztál. Nélküled nem tudtam úgy röhögni Lékes tanár úr bakijain. Kezdhetjük megint írni őket, lesz ma földrajz is. – súgja Bimbi Shado fülébe.

– Ki beszél ott, kit látnak szemeim? Salamon Attila? Te, fiam, itt, a normális diákok közt? Te?! Tudd meg, hogy nálad semmirekellőbb, ostobább tanulóval még nem hozott össze a sors tanári pályám alatt. Szégyelld magad, hogy nem hagyod a padtársad tanulni, mert bejöttél ide pofázni. Ki hívott ide? Boldog voltam, hogy nem látom többé a tenyérbemászó képedet. Már vésem is az elégtelent a mai munkádra! – Börzsönyiné, a matektanár jellegzetes, rikácsoló hangján szól oda Shadónak.

– Pont nem én beszéltem, ne haragudjon.

– Nem tűröm, hogy visszapofázz, te, a város szégyene!

Shado nem szól, csak mereven néz maga elé. Körülötte mosolyognak, összesúgnak a többiek.

…Börzsönyiné. A fő karóvéső. Ő volt az, aki három egyessel üdvözölt pár héten belül, és azt sem tudtam, hogy felelek. Menj helyre – vinnyogta, amikor nem tudtam az eredményt. Ha tanítottál volna, most nem itt tartanék. De nem tanítasz, csak büntetsz. Véssed befelé, bazmeg, ha neked ez élvezet. Nem oszt, nem szoroz, te matekzseni.

Ide jöttem vissza. El kell innen menni, el, a picsába, messzire. Múljanak el ezek a hetek, hónapok, tűnjenek el. Múljanak örökre. Anyuékkal keresünk egy másik várost a közelben, ahol van gimi, ahová átvesznek. Nekem itt semmi esélyem. Engem itt kikezdenek, felzabálnak. Lószart se csináltam most sem. Erre lehord itt mindennek. Mindenki előtt. Rohadt megalázó. Szeghalmot beszélték anyuék. Át kell menni, hátha átvesznek. Nekem itt végem, itt nincs jövőm. Elbasztam. Át kell menni Szeghalomra.{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top