Archív

Saját regényhőse jelentett Németh Lászlóról

nemeth_laszloNem mindennapi életet él mostanában Németh László 1948-ban írott regénye, az Égető Eszter: egyik szereplőjének modelljéről, aki tavaly augusztusban meghalt, kiderült, hogy ügynök volt, többek között Némethet is figyelte. Az íróra, születésének 110. évfordulója alkalmából, pénteken egész napos rendezvénnyel emlékeznek Hódmezővásárhelyen – vagyis a regénybeli Csomorkányon.

„S aki tíz percnél többet késik, azt nem engedjük be. Le kell szoktatni a csomorkányiakat arról a disznóságról, hogy féllel kezdés után kezdenek gyülekezni” – így lobog Máté József az Égető Eszter című regényben, amikor társaival együtt a Csomorkányra hívott két író estjét szervezik. Nem sikerült. Mármint a leszoktatás – állapíthatja meg a hódmezővásárhelyi olvasó. Aki, ha veszi a fáradságot, és kinyitja a regényt, lépten-nyomon ismerős helyzetekre, mentalitásokra, hangulatokra, családnevekre csodálkozhat rá, politikai fórumok nehéz levegőjére; ez az olvasat legalább olyan izgalmas, mint egy kívülállóé. Az elbeszélő rögeszmésen pontos megfigyelő, a nagymamakoráig elkísért Égető Eszter viszont ideál, tényleg a megtestesült Démétér istenasszony, a maga kézzel fogható valóságában; érzékeny lélekkel és nagy türelemmel figyeli, segíti a körülötte élő embereket, és bárhová vetődik, mindenütt otthont próbál teremteni maga körül. Szereti nagyapját, aki maradi, lobbanékony parasztember, apját, aki ügyvéd és akarata ellenére is föl akarja rázni a parasztpolgárságot; szereti férjét, aki vállalkozni próbál, de nem elég kitartó ahhoz, hogy az ötleteit megvalósítsa, ráadásul csajozik is. A címszereplő a biztos pont, a férfiak szinte mindnyájan bizonytalanok. Németh ebben a viszonyrendszerben saját magát is résnyire húzott szemmel vizsgálgatja, mert beleírta Móricz Zsigmonddal közösen, 1940-ben tartott estjét a könyvbe; ez volt az a rendezvény, amelyről disznóság volt elkésni.

Németh a huszadik századi magyar történelem legsűrűbb évtizedeit dokumentálja, és akkor teszi ki a pontot, amikor a jelenhez ér. Azért a történetből nem hiányzik a fikció: a regénybeli író, Méhes Zoltán a kezdődő üldöztetések közepette félelmében öngyilkosságot követ el. Németh azonban nagyon termékeny korszakát töltötte Hódmezővásárhelyen, ahová 1945-ben a helyi református egyházközség óraadó tanárnak meghívta. Gimnáziumi munkája izgalmas és sikeres pedagógiai kísérlet volt, örömét lelte benne. Később Kossuth-díjának pénzjutalmát a Bethlen Gábor Gimnáziumnak adományozta, azzal, hogy fejlesszék belőle a könyvtárat. Itt fejezte be az Iszonyt, itt írta történelmi drámáit. Három évig élt Hódmezővásárhelyen – történetesen „Égető Eszter” házában -, aztán még 1954-ig visszajárt, hónapokat töltött itt, és nem szakadt meg kapcsolata a hőseinek mintájául választott emberekkel, így a főszereplő fiával sem, akit így ábrázol: „Józsefnek a másik vérpezsdítő tulajdonsága, amiért Eszter aggódott is, az volt, hogy rendkívül nagy örömét lelte a harcban, főként pedig az éles, megvető kifejezésekben. Mintha az otthoni jónevelés csak a hüvely lett volna, amelyből, ha az ügy úgy kívánta, a legélesebb pengéket tudta előhúzni…. Eszter félt, hogy József ezzel a gorombasággal ellenségeket szerez magának. Ő tudta, hogy Józsefnek a gorombaság is játék; amikor ellenfelei kiirtásáról beszél, valami vívóplanson képzeli magát, s komolyan nem bántaná őket. De megvan-e mindenkiben az az önkéntelen határ, amely a nyers indulatot s a szellemi játékot elválasztja?” Alaposan megismerték egymást, az író később esszét is írt hozzá, Tartsd magad! címmel. A címzett pedig így referált Némethről tíz évvel ezelőtt: „Talán nem végletes és vétkes önhittség úgy vélekednem, hogy az épp száz éve született Németh Lászlót én ismertem legjobban. Ma már aligha él valaki, aki régebben és közelebbről ismerte volna – még szeretetreméltó s értelmes lányai sem, akik – bocsánat! – még kis pisisek voltak, mikor édesapjuknak nemcsak műveit, hanem őt magát is jól ismertem: sőt, a negyvenes évek elejétől 1973-ig műveinek megjelentetésében is sok részem volt”.

Valóban, Kristó Nagy István irodalomtörténésznek, a Magvető Könyvkiadó korábbi főszerkesztőjének jó néhány Németh László-mű megjelentetése köszönhető. Ám amikor tavaly augusztusban, 89 évesen elhunyt, Csongrád megye irodalmárai közül senki sem akarta vállalni a nekrológírás feladatát. Hódmezővásárhely önkormányzata addigra nyilvánosságra hozta honlapján a megbízott történészek által végzett kutatás eredményét: a várossal kapcsolatba hozható összes ügynök nevét, adatait, és ezen a listán Kristó Nagy István is szerepel, mint Juhász Lajos fedőnevű titkos megbízott. Erről irodalmá körökben tudtak már sokan, a Hitel tanulmánya szerint az irodalomtörténész jelentett például Weöres Sándorról, Pilinszky Jánosról, és Németh Lászlót is megfigyelte. A vásárhelyi önkormányzat kezdeményezése elérte, hogy legalább a városban egyszerre éljék át a krízist megfigyeltek és egykori megfigyelők, ez így többé-kevésbé tényleg közösségi élménnyé vált. Ugyanakkor kiderült, hogy az egykor beszervezettek büntetése elsősorban nem a megvetés, hanem – saját korosztályuk részéről is – a tartózkodó zavar.

A vásárhelyi néprajzkutatót, Szenti Tibort irodalmár ismerőse kereste meg azzal, rendezzen emlékkonferenciát az elhunytról, hiszen vannak érdemei. Szenti azt mondta, amikor erről kérdeztem, hogy amit Kristó Nagy tett, az megbocsáthatatlan, ezért nem vállalkozik a feladatra. Péter László irodalomtörténész ugyan latolgatta, hogy nekrológot ír, de végül is nem érezte magát elég tájékozottnak az egész életpályát illetően, ezért lemondott róla. Alapos kutatást igényel, ezt mondta, kiknek ártott Kristó Nagy, és mennyit. Kérdés továbbá, mennyiben szólhat mellette az, hogy nem zsarolásnak engedett, hanem meggyőződésből szolgálta azt a rendszert. Kivételes tehetség volt, de tragikusan rossz jellem, tegye mérlegre életművét az utókor.

Amely ebben az esetben mintha szépen körülhatárolható, mindent tudó, mindent oda-vissza elolvasó, mindenre emlékező közösség lenne.

Igaz, Hódmezővásárhelyen például mindig tisztességesen megemlékeznek Németh Lászlóról. Van szobra, nevét iskola és könyvtár viseli. Az önkormányzat pedig az Emlékpontot és a Holokauszt Múzeumot is azért tartja fönn, hogy a helybeliek minél közelebbről ismerjék meg saját szüleik, nagyszüleik múltját. Mégis nehéz fölmérni, hogy ez mennyivel jelent nagyobb ösztönzést olyan városokhoz, községekhez képest, ahol ez nem számít ennyire fontosnak. A ’48-as olvasókörök városában, a Paraszt-Párizsban rajongói, olvasói nemrég ugyanannak az írónak állítottak szobrot, akinek a többi magyarországi településen szokás; aki nem tudta, nem is tudhatta, így aztán nem is írhatta meg, hogyan éltünk mi itthon az elmúlt hetven évben: Wass Albertnek.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top