Archív

Szívbéli cukorgyár

Befényképezni a kerítésen, aztán elküldeni,

megmutogatni a felvételt cukorgyarazoknak a régi ismerősöknek,

akik már ennyiből, első pillantásra kitalálják, hol készült – szép játék, megható ötlet. Sokan, akiknek még mond valamit ez a kép, többet szeretnének ilyen emlékfutamoknál: arra várnak, hogy jön a befektető, épít egy új gyárat, de inkább felújítja és ismét megnyitja a régit. Igen, ingyen, mert ez jár nekik. Igazuk van.

A mezőhegyesi cukorgyárat 1889-ben avatták föl, és 108 éves korában, 1997-ben vette meg és zárta be azonnal a kabai cukorgyár gazdája, az Eastern Sugar. A gépeket takarító munkások, akikkel beszélgettem, elmagyarázták, hogy nem is az üzem kellett a kabaiaknak, hanem az a kvóta – megtermelhető mennyiség –, amely hozzá tartozott. Ezután ennyivel több cukrot gyárthat a kabai vállalat, amely így gazdaságosabban működik. Magyarázták, de látszott, igazán ők sem tudják fölfogni, hogy ez a két világháborút átélt mezőhegyesi üzem, amely a ’70-es években még ezerkétszáz állandó dolgozót, kampány idején kétezer idénymunkást foglalkoztatott, és ez a félig-meddig modernizált berendezés az ő szakértelmükkel, tapasztalatukkal együtt egyik napról a másikra elveszítette az értékét.

Erről esett a legkevesebb szó aznap a sajtótájékoztatón, amelyet a mezőhegyesi cukorgyár új tulajdonosának képviselői tartottak, nem az üzemben, hanem a kisváros híres vendéglőjében. Az újságírók tollat, prospektusokat, sőt, süvegcukrot kaptak, és hallhatták, az Eastern Sugar szeretne segíteni Mezőhegyesnek abban, hogy az elbocsátott 421 ember közül, ha mindnyájan nem is, de minél többen újból álláshoz jussanak. Praktikusan ugyanott, ahol eddig dolgoztak. Ezt úgy éri el a tulajdonos, hogy bead egy pályázatot, és ha nyer vele, ipari parkká alakul az üzemterület, megtelepedhet néhány vállalkozás. Az is elhangzott, hogy ez nem megy máról holnapra, évek telhetnek. El is teltek, az üzemterület ipari parkként működött, és tényleg akadt néhány cég nagy tervekkel. A cukorgyári dolgozók egy része addigra a Ménesbirtoknál vagy a makói gumigyárban helyezkedett el, sokan előnyugdíjba mentek, akadtak a vezetők közül, akik a szakmában dolgoztak tovább a Dunántúlon. Egy jelentős hányad pedig munka nélkül maradt, nem kellett sehová. Azok a környékbeli gazdálkodók, akik addig cukorrépát termeltek, szerződésben a gyárral, áttértek másra. 2006-ban egy Csongrád megyei vállalkozó megvette a harminckét hektáros területet, ahol magasra nőtt a gaz, viszont a vasúti csatlakozás még megvolt. Biogáz- és bioetanolgyárat akart indítani, nagy mennyiségű kukorica és cukorcirok felvásárlására készült. A legtöbb ilyen kezdeményezés mögött nincs ott a biztos megtérülés ígérete, a bankok emiatt nem szívesen adnak hitelt, de ebben az esetben mégis majdnem sikerült eljutni a megvalósulásig. A vállalkozót, aki ekkorra már kézilabda-csapatot szponzorált Makón, és közéleti szerepet is vállalt, letartóztatta a rendőrség adócsalás miatt.

A mezőhegyesiek, ha kárörvendőek lettek volna, azzal vigasztalódhatnak, hogy az ő üzemük sorsa közben beteljesedett a kabai és a többi hazai cukorgyáron is.

A régi földrajzórákon tanult tizenkettőből mostanra egyedül a kaposvári maradt, amely évről évre 105 ezer tonna cukrot termel, ennyi a kvóta, miközben a hazai szükséglet 300 ezer tonna. Ezzel eddig nem volt gond, az elmúlt tizenöt évben az unióban majdnem ugyanaz a folyamat zajlott, ami nálunk, exportőrből cukorimportőrré vált Európa. Most viszont Ausztráliában elvitte az árvíz az ültetvényeket, Brazíliában pedig az üzemanyagárak növekedésétől tartva inkább bioetanolt gyártanak a cukornádból, de nem adják el az Istennek se, ezért nálunk is hirtelen ugrott meg a kristálycukor ára, 190-ről 360 forintra. Az unió tervbe vette, hogy 300 ezer tonnáig importvám nélkül engedi behozni a cukrot, idebenn pedig még 500 ezer tonnával többet lehet forgalomba hozni. Ezt a mennyiséget nyilván a meglévő üzemek állítják elő, új versenytársak nem lesznek. Hiszen a répatermeléshez és a cukorgyártáshoz speciális gépek kellenek, a gigantikus mennyiségű hulladékot is kezelni kell. Nincs olyan, hogy „cukormanufaktúra”, ezt kisüzemi körülmények között nem lehet gyártani, mint a kolbászt vagy a pálinkát.

A pénz, mint tudjuk, beszél. Most éppen azt mondja, ordenáré hibát tetszettek elkövetni másfél-két évtizede. A kérdés ilyenkor természetesen az, hogy kik és pontosan mikor.

A cukorgyártás privatizációját az Antall-kormány kezdte, a Horn-kormány folytatta. Létezett magyar tulajdonú vállalat is, a Magyar Cukor Rt., kezdetben ide tartozott a mezőhegyesi üzem. Az ottaniak emlékeznek az egyik vezér ígéretére, aki nemzetiszín cukroszacskóról és csengő magyar forintokról beszélt. A szakma azonban 1995-ben hiába kérte, hogy az országgyűlés alkossa meg a cukortörvényt, amely szabályozott viszonyokat teremtett volna „a magyar élelmiszergyártás nehéziparában”. Akik akkoriban a gazdaságot irányították, úgy gondolták – és eldönthető, hogy naivak vagy számítók voltak –, hogy a verseny majd tiszta viszonyokat teremt, az életerő utat tör magának. A német, osztrák, francia répatermesztők – akik jellemzően cukorgyár-tulajdonosok is voltak – a magyarok rovására éltek is Magyarországon a szabályozatlanságból eredő lehetőségekkel. 1995 szeptemberében a Magyar Nemzet szerint komolyan fölmerült, hogy a magyar kézben lévő gyárakat tömörítő cégnél tőkeemelést hajtanak végre, és ezzel a piac 30 százalékát uraló, erős vállalat jön létre, de aztán ez elmaradt, és 1996-ra a Magyar Cukor Rt-t megvette az osztrák Agrana. A gazdasági versenyhivatal két évvel később kimondta, hogy mivel nincs szabály és egyezség a piacon, nincs jogalapjuk a magyar cukorrépa-termelőknek arra, hogy erőfölénnyel való visszaélést emlegessenek, és bármit is számon kérjenek a külföldi kézben lévő gyárakon: nem muszáj répát termeszteni. A vásárolgatás, bezárogatás egészen a közelmúltig tartott: két éve Szerencsen még ugyanarról tartottak fórumot, amiről 1997-ben Mezőhegyesen: az úgynevezett Nemzeti Diverzifikációs Program majd szépen „megteremti a hazai cukorgyárak sajnálatos megszűnését követő gazdasági szerkezetváltás alapjait. A stratégiában foglaltak szerint Petőháza, Kaba, Szerencs és Szolnok térségében a termelők, gépipari beszállítók, a cukorgyárak alkalmazottai, valamint a cukorgyárhoz kapcsolódó vállalkozások és önkormányzatok pályázati támogatásra nyújthatják majd be igényüket.”

Bármi is történjék, az elmúlt tizenhárom év legszembetűnőbb tanulsága az volt Mezőhegyesen, hogy egy száznyolc éves munkahelyet ugyan be lehet zárni, de nem lehet „megszüntetni”.

A cukorgyár létezik, csak épp nem működik.

Jártam szegedi vendéglőben is az utolsó napon, lehetett tudni, hogy ruhabolt nyílik a helyén. A pincér gyanúsan vigyorogva hozta ki a tányérokat, és amikor elvitte üresen, megállt az ajtóban, és onnan vágta be a konyhába, ahogy másokét is. Majd föltakarít az új tulaj, ha akar. A mezőhegyesi cukorgyár bezárása nem ilyen volt. Amikor az egyik középvezető végigkísért az üzemen, a munkások, zsebükben az elbocsátó papírral, olyan akkurátusan takarítottak, mintha másnap is jönniük kellene. Soknak az apja, anyja, felesége, testvére is itt dolgozott. Megrendítő érzés volt látni ezt a buzgóságot, amely az emlékeknek szólt, és talán annak az anyagnak is, amely száraz, hűvös helyen tárolva minőségét korlátlan ideig megőrzi. Volt mit söprögetni, az egyik helyiségben például egészen vastagon lepett be mindent a por, mint egy terménydarálóban, azzal a különbséggel, hogy ez a réteg nem vajszínű, hanem hófehér volt. Oda kellett nyúlni, megkóstolni. Megálltak a söprűk, páran nevettek, ahogy rácsodálkoztam, hogy ez édes. Hát persze, ha még nem mondtuk volna, itt ezzel van tele minden. Mire számítottál egy cukorgyárban, erős paprikára? A derű pár pillanatig tartott.Valaki gyorsan elmagyarázta, a félreértések elkerülése végett, hogy ennek a pornak nincs, sőt nem is lehet köze a porcukorhoz. Nehogy véletlenül azt képzeljem, hogy ők ezt azért söprik össze, hogy élelmiszerként adják el. „Tisztesség is van a világon”. És azon, ahogyan ezt mondta, már ő is elmosolyodott.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top